Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Gyűrd le Győrt - a bicajos lenyomta a BMW-t - videó

A reggeli zsúfolt forgalomban a bicajos maga mögé utasította a BMW-t és a buszt is. Nézd meg online közvetítésünket a futamról.

8 óra 45 perc - A 10. Európai Mobilitás Hét záró napján  Simon Róbert Balázs alpolgármester üdvözölte a célba ért versenyzőket, s rövid sajtótájékoztatót tartott, amelyben kifejtette, az akció célja a közelekdők szemlélet- és életmódváltása.



- Mit tud tenni a város a kerékpárosokért? A vereny eredményéből is jól látható, a kerékpáros infrastruktúra jónak mondható, a városvezetés fokozottan ügyel a bicikli utak javítására, az új forgalmi csomópontokat akadálymentesen és a kerékpáros igényeknek megfelelően építjük meg.

Az sem titok, folyamatban van a kerékpárútépítés előkészítése a Győr-Abda útszakaszon - mondta az alpolgármester.

Galéria! Fotók: Cseh Róbert

Simon Róbert Balázs a tömegközelekdéssel kapcsolatban kifejette: a Kisalföld Volán Zrt.-vel közösen Citybuszjáratokat indítottak, amelyek szerdán és szombaton közlekednek.



Emellett intelligens, utasirányító rendszer kiépítésén dolgoznak Győrben, amelynek előnye lesz többek között, hogy buszjegyet a megállókban is válthatunk majd.
 
8 óra 3 perc

a bicajos maga mögé utasította a BMW-t és a buszt is.
A képzeletbeli dobogó legtetején a kerékpáros versenyző, Szakonyi Petra állhatott, maga mögé utasítva a BMW-st Zsenák Balázst és a busz sofőrjét Partizer Gergőt is.


8 óra 1 perc - 
Befutott a buszos is a célba, ő érdemelte ki a képzeletbeli dobogó hármadik fokát a "küzdelemben". Pontosan fél óra volt, amíg Szabadhegyről beért a belvárosba.

7 óra 58 perc - A buszos teljesítette az utolsó feladatot is. Elindult a városházához.  

7 óra 49 perc - A busz most járt a postán és elindult a következő állomásra.

7 óra 50 perc - Az autós is beért a célba.

7 óra 47 perc - A BMW-s megérkezett a postához.

7 óra 45 perc - Elsőként érkezett a finisbe a kerékpáros, Szakonyi Petra.

7 óra 44 perc - Igazán nem szeretnénk az autós közlekedést népszerűsíteni, de ettől függetlenül tény, hogy a Bartók Béla és a Baross úton nagyon rövid idő alatt a belvárosba értünk.

Ennek az az érdekessége, hogy valaha ez volt a legforgalmasabb út a belvárosban.

7 óra 41 perc -  A kisalfold.hu helyszíni tudósítója a gépjárművezetővel megérkezett a gyógyszertárhoz.

7 óra 40 perc - A kisalfold.hu munkatársa a Szent Imre úti körforgalom előtt körülbelül 5 percet várt az autóban, ameddig túljutott ezen a csomóponton. Hiába, nehéz az autós élete reggel Győrben!



7 óra 30 perc - Elindult a verseny: a rajtnál komoly előnyre tett szert a kerékpáros.  Egyelőre így áll a sorrend: bicajos, BMW-s, busz.

7 óra 28 perc -  Pillanatokon belül kezdődik a nagy küzdelem: egy bringás, egy BMW-s és egy buszos tömegközlekedő között. Ha a menetrend pontos, akkor 7 óra 32 perckor indul a futam.

 ki fut be előbb a célba? Fotó: Sz.B.
Ki fut be előbb a célba? Fotó: Sz.B.


Korábban:

RAJT:
reggel 7 óra 32 perckor, a 7-es busz Jereváni út, József Attila út sarkán lévő megállójából három versenyző indul el, hogy járművükkel (a szabályok szigorú betartása mellett) teljesítsék a távot.

A versenyzők útközben egyszerű feladatokat kapnak. Így például: a győri kettes postán kell sorszámot kérniük, majd az Árpád utcai patikában mindnyájuknak venni kell egy levél C-vitamint.

CÉL:
a Városház térre fut be a kis csapat, ahol Simon Róbert Balázs alpolgármester köszönti a versenyzőket, és mondja el gondolatait a sajtónak a környezetkímélő közlekedéssel kapcsolatban.













SZABÁLYOK

Fontos szempont, hogy a versenyzőknek szabályszerűen kell közlekedni. Az autós versenyző parkoló céduláival igazolja megállásait és a KRESZ szabályai szerint közlekedik. A biciklis is hasonlóképp kell, hogy teljesítse a kitűzött utat, melynek útvonalát maguk határozhatják meg, kivéve, aki busszal vág neki, hisz ott nincs lehetőség az útvonal elterelésére. ám gyalogosan már könnyebb dolga lesz.


De ki fog győzni?
De ki fog győzni?


A verseny kitűzött célja a kerékpáros- és a tömegközlekedés népszerűsítése, hisz számos nagyvárosban rendeztek már hasonló összehasonlítós versenyt (comparison rides) és többnyire a kerékpárosok és a tömegközlekedők jöttek ki győztesen a belvárosi csatából.

Előzmények - Gyűrd le a belvárost! De mivel? Összehasonlító verseny Győrben - online szept. 22.

Három versenyző, három jármű, három útvonal és egy cél. Ki fut be előbb a célba a reggeli zsúfolt belvárosban – néhány feladattal megfűszerezve az utat – az autós, a kerékpáros, vagy aki gyalog és tömegközlekedéssel próbálja teljesíteni a távot? – ezt a kérdést tette fel a győri Reflex Környezetvédő Egyesület, s ha már lúd legyen kövér, ki is fogjuk próbálni, méghozzá az idei Mobilitási Hét utolsó napján, szeptember 22-én.

A három versenyző

Tömegközlekedő:
Partizer Gergő (A Reflex Környezetvédő Egyesület önkéntese)

Kerékpáros: Szakonyi Petra (Győr Megyei Jogú Város önkormányzata, Településfejlesztési főosztály, okleveles településmérnök)

Autós: Zsenák Balázs (gazdasági igazgató egy magánvállalkozásban)

A versenyzőket Simon Róbert Balázs alpolgármester fogadja a Városháza téren, tart rövid sajtótájékoztatót.

Az ESPAN (Pannon Energia Stratégia) projekt és Burgenland tartomány vezetésének támogatásával rendezett versenyben a győri József Attila utcából három versenyző vág neki a távnak autóval, busszal és biciklivel. A versenyzők útközben egyszerű feladatokat teljesítenek. Így például: a győri kettes postán ajánlott levelet kell feladniuk, majd az Árpád utcai patikában mindnyájuknak venni kell egy levél C-vitamint, majd a Városház térre fut be a kis csapat. Fontos szempont, hogy mindenkinek szabályszerűen kell közlekedni. Az autós versenyző parkoló céduláival igazolja megállásait és a KRESZ szabályai szerint közlekedik. A biciklis is hasonlóképp kell, hogy teljesítse a kitűzött utat, melynek útvonalát maguk határozhatják meg, kivéve, aki busszal vág neki, hisz ott nincs lehetőség az útvonal elterelésére. ám gyalogosan már könnyebb dolga lesz.

A verseny kitűzött célja a kerékpáros- és a tömegközlekedés népszerűsítése, hisz számos nagyvárosban rendeztek már hasonló összehasonlítós versenyt (comparison rides) és többnyire a kerékpárosok és a tömegközlekedők jöttek ki győztesen a belvárosi csatából.

A győri versennyel párhuzamosan Burgenlandban (Kismarton, Nagymarton, Felsőőr) és a Nyugat-dunántúli régió nagyobb városaiban, így Szombathelyen és Nagykanizsán is elindulnak a versenyzők szeptember 21-én és 22-én, köszönhetően az ESPAN projektnek

Pannon Energia Stratégia (ESPAN)

Az ESPAN projekt célja, hogy ausztriai és magyar régiók regionális, kommunális és magán szintjein bilaterális és interregionális együttműködésével a fenntartható energiafejlesztés szektorát sokoldalú módon kidolgozzuk.

A klímavédelmi célok követése mellett odafigyelünk, hogy a meglévő helyi és regionális forrásokat a regionális értékteremtés jegyében a legjobban felhasználjuk.

A szakterületeket az alábbiak szerint csoportosítjuk
Energia hatékonyság (Takarékosság)
Energia tárolás (beleértve a logisztikát)
Energiatermelés a meglévő erőforrások figyelembevétele mellett
Speciálisan számolunk avval, hogy helyi, regionális illetőségű régiófejlesztési, képzési, kutatási kompetenciákat, és a gazdaságot az ESPAN projektbe bevonjuk. Így kiterjesztjük a határrégió regionális fejlődésének hatókörét, új interregionális üzleti területeket teremtünk, csakúgy mint munkahelyek létrejöttéhez vagy megtartásához járulunk hozzá olyan ágazatokban, melyek közvetlenül vagy közvetve az energetikai témákhoz kapcsolhatók.

Mivel az ESPAN projekt egy erős koncepció- és hálózatfejlesztési karakterrel rendelkezik, szinergia fedezhető fel a mindenkori ökológiai és fenntartható energiafejlesztési regionális fejlesztési programokkal, mivel a projektben résztvevő partnerek helyi és regionális szinten is foglalkoznak ezen témakörökkel.

Olvasóink írták

113 hozzászólás
  • 113. Tündi19 2011. szeptember 27. 13:28
    „kibic-elek csak hiszed, túrórudi! :)

    Te meg pakolj, ne a kommenteket olvasgasd! :)”
  • 112. humer 2011. szeptember 25. 22:15
    „pappe: ez a "verseny" arról szólt, hogy rövid 5-10km-es távra, városon belül ugyanolyan alternatíva lehet a kerékpár, mint a gépkocsi. És az az érv, hogy biciklivel elkésem, nem állja meg a helyét, max 5 perc a különbséggel oda lehet érni bárhova.
    Így bárki választhatja naponta közlekedésre a kerékpárt: nézd meg az időjárást aznapra és döntsd el, hogy mivel célszerű útnak indulni. Szabadon választhatsz.
    A mostani szeptember ideális hónap volt bringázásra, 2-3 nap vol kisebb eső, és a héten sem lesz csapadék, a reggeli hideg ellen pedig egy pulóver megteszi. (kb két hét alatt rutint tudsz szerezni, megnövekszik az állóképességed, és még mozogsz is közben...)”
  • 111. kibic-elek 2011. szeptember 24. 09:57
    „110. Tündi19 2011.09.23. 14:38
    mi az tündikém,<moderálva> Ja a szomszéd amúgy, és kamu az egész sztori, valójában kispolákkal jár és soron dolgozik, csak érdekelte hogy ki lesz az első aki ráugrik a kamu-imázsra. nyertél! :D”
  • 110. Tündi19 2011. szeptember 23. 14:38
    „Ki az a helyes BMWs srác? :)”
  • 109. pappe 2011. szeptember 23. 13:15
    „Mondjuk a bringás kemény 3 perc előnye az autóshoz képest nem valami sok. Lehet, hogy több kísérletnél az autós nyert volna. Télen meg kellemesebb is a fűthető utastér. :)”
  • 108. pindla 2011. szeptember 23. 12:57
    „107. Madarász

    Már sokszor le lett írva, de nem veszed egyik érvet sem figyelembe. Fölöslegesen meg nem tépem a számat.
    Te jössz itt csúsztatással, miközben azt írod, hogy "Ti egyszerűen azt hiszitek, hogy mindent a ti kedvetek szerint kéne alakítani, az autós álljon félre, a gyalogos ugorjon félre, mert ti ott vagytok." Ez nem csúsztatás, hanem konkrétan hazugság. Jelenleg a hozzád hasonló mentalitásúak miatt a kerékpár egy alsóbbrendű, kvázi megtűrt közlekedési forma, a döntéshozók nem akarják meghozni azokat a szabályokat, fejlesztéseket, amivel megteremtenék a kulturált kerékpáros közlekedés lehetőségét. Közben meg mutogatnak, hogy szabálytalankodik a sok hülye.

    A körforgalomban meg neked rohadt kényelmes, hogy húzzon ki a kerékpáros, ne kelljen rá figyelni, adjon neked elsőbbséget, meg vesse alá magát a gyalogosok kénye kedvének is. Most akkor ki akarja a saját kedvére alakítani a rendszer, miközben a másikat nem veszi figyelembe? Nézzél már magadra.

    Az -együtt- közlekedéshez szükséges szabályokat és infrastruktúrát várjuk el, hogy a kerékpáros ne egy alsóbbrendű, megtűrt közlekedő legyen. Neked az egyetlen célod, hogy a kerékpárosok tűnjenek el az utakról. Ezt nevezed te megoldásnak. Ez nagyon kényelmes, de nem megoldás :)

    Boldog vagyok, hogy sosem fog eljönni az a világ, amit te vizionálsz. További jó szájkaratét kívánok neked, amíg a másik oldal megoldási javaslatait mérlegelés nélkül lesöpröd, addig nem vagy alkalmas vitapartnernek.”
  • 107. Madarász 2011. szeptember 23. 12:32
    „106. Miben is?

    105. Kb. egy éve nem mentem vele, de este valamikor 8 óra körül volt egy olyan időszak, mikor 40 perc volt köztük, meg hétvégén is volt ilyen.
    Akkor a koszról és a sofőr által telebagózott utastérről nem beszéltünk.”
  • 106. pindla 2011. szeptember 23. 11:34
    „104. Madarász

    Tévedsz.”
  • 105. Freehill 2011. szeptember 23. 11:18
    „#104 Madarász: az 5-6 felváltva, együttesen 20 percenként jár, este és hétvégén is. De a 7-17 Jereváni úti megállójából is sokkal kevesebbet kell gyalogolni, mint a belvárosból.
    Én munkából hazafelé általában nem sietek, lényegében mindegy, hogy 15 vagy 30 perc alatt érek haza. Legalább pihenek egy kicsit sétálás, buszozás közben.”
  • 104. Madarász 2011. szeptember 23. 10:54
    „101. Pindla! Ettől még autó kontra kerékpáros találkozásnál nem az autós fog jobban megsérülni! Teljesen mindegy, hogy kinek a hibájából következik be a baleset, ezért szerintem a bicajosok tesi épsége miatt nem célszerű őket összeereszteni.
    Egyébként meg ne csúsztass, nem mondtam, hogy az úttestre nem való, csak bizonyos helyekre (pl. ahol táblával kitiltják, vagy egymás mellé az út közepére) nem való.
    Szerintem a körforgalmaknál jó ez a rendszer, ahogy van, csak meg kéne tanulni használnotok! Meg kéne tanulnotok, hogy nincs mindig elsőbbségetek és néha meg kell állni, ahogy ezt a gyalogosok és autósok is képesek tudomásul venni és nem mennek, mint a vak ló, amerre csak akarnak.
    Persze mondhatjátok, hogy az autósok egy része sem tudja normálisan használni a körforgalmat, de ez nem mentség számotokra, hanem sajnálatos tény.
    Szerintem elég ócska kifogás, hogy azért szabálytalankodtok, mert az autósok között is van szabálytalan.
    Ti egyszerűen azt hiszitek, hogy mindent a ti kedvetek szerint kéne alakítani, az autós álljon félre, a gyalogos ugorjon félre, mert ti ott vagytok. Gondolkodjatok már egy kicsit!
    Ebben a városban nem csak a bicikliutak rosszak, a járdák, úttestek ugyanúgy rosszak.

    103. Szent Imre u. Kismegyer felőli része, onnan igencsak messze van a 7-es és 17-es, nézd meg este 7 és 9 között az 5-ös, 6-os-t. Meg a hétvégi menetrend is megérne egy misét.
    Amúgy szerinted mikor nem siet az ember?”
  • 103. Freehill 2011. szeptember 23. 09:51
    „#82 AntiFricc: az első mondattal ugye csak viccelsz? A busz utasonként kb. 8-szor kevesebb szennyezőanyagot bocsátanak ki, mint az autók. Persze az tagadhatatlan, hogy a kerékpár verhetetlen ezen a téren :)
    #77 Madarász: Szabadhegyre 15 percenként megy valamilyen busz a belvárosból (7, 17, 17B, 5, 6), lehet, hogy nem pont házig visz, de biztos nem kell 35 percig várni, vagy hazagyalogolni.
    Oké, hogy nem szereted a buszközlekedést, de azért légy szíves, másokat ne riassz el tőle. Ha az ember nem siet nagyon, akkor teljesen jól lehet használni.”
  • 102. pindla 2011. szeptember 23. 09:50
    „99. Madarász

    Amúgy imádom, ahogy előadod, hogy a kerékpáros nem a járdára való, a kerékpáros nem az úttestre való. Ergo amíg a kerékpársávok és kerékpárutak nem hálózzák be a várost, addig tiltsuk be a kerékpárt? Ezt nevezem én európai gondolkodásnak. :D”
  • 101. pindla 2011. szeptember 23. 09:48
    „99. Madarász

    Mantrázd csak, attól még nem lesz igazad. Én is mondhatnám, hogy menj ki az Árpád utcára a megyeháza elé és nézd meg mennyi szabálytalankodó autós van (parkolás szembe a forgalommal, megállás a megállni tilosnál, zebránál gyalogosnak nem ad elsőbbséget, pár 10 méterrel odébb két kerékkel halad a biciklisávon, és ez csak egy 100 méteres szakaszon történik), de minek? Azon a szakaszon vacak a kialakítás, rosszul alkalmazzák a szabályokat, nem is tartja be senki. Az autósokról beszélek, KRESZ, rutin, forgalmi vizsga után.

    A kerékpáros infrastruktúra és szabályozás nem 100 méteren rossz, hanem szinte az EGÉSZ városban. Így várhatod a szabályos közlekedést, de amíg NINCSEN meg a szabályos közlekedés infrastrukturális és szabályi környezete, addig mutogathatsz ujjal, akkor sem lesz igazad :)”
  • 100. Madarász 2011. szeptember 23. 09:38
    „98.
    Szerinted egy autós, bringás ütközésnél ki a védtelenebb?

    Ha az autós hibázik, lehet, hogy megússza egy kis horpadással az autóján, de ha a bringás hibázik az autóval szemben, lehet, hogy az életébe kerül!
    Simán a jobbkézszabályos kisebb kereszteződésekben nem tudják, mit kéne tenni, simán azt hiszik, hogy mert egyenesen mennek, nekik van elsőbbsége a kanyarodó autóval szemben, hiába van balra az autónak. A múltkor csak centiken múlott, hogy egy kanyarodó autó meg tudott állni a hirtelen balról, gyorsan elé hajtó biciklisnél.

    Szerintem a két közlekedési eszköz között akkora a különbség, hogy a gyengébbnek is az az érdeke, hogy ne tereljük őket egy helyre, ha egy mód van rá, mert nem az autó, busz, vagy teherautó fogja húzni a rövidebbet.”
  • 99. Madarász 2011. szeptember 23. 09:27
    „94. És megmondanád, melyik szabályban rögzítették, hogy a járdán, gyalogosokat lesodorva kell száguldozni? Vagy esetleg a városon kívül az egymás mellett biciklizést egy olyan út közepén, ahol 90-nel mennek az autók? Mert én erre értettem, hogy az úttest szélén a helyük, nem pedig a járdán, nem pedig arra, hogy az útnak melyik részét használják, de azért lehetőség szerint ne a közepét és ne egymás mellett.

    Javaslom neked, hogy állj ki egy órára reggel, vagy délután mondjuk a Kakasnál lévő körforgalomhoz és nézd meg hogy közlekednek a bringás társaid, milyen arányban vannak közöttük szabályosan közlekedők, aztán kampányolj érte, hogy a körforgalomban a helyük. Egyszerűen az ész megáll azon, ahogy a többségük közlekedik! Van aki azért nem képes kikerülni a gyalogost, mert akkor felborulna, annyira bizonytalan. Ha ezeket mind belekényszerítenék a körforgalomba, akkor lenne ám csak igazán sok baleset.

    97. Neked is ugyanazt javaslom! Győződj meg a saját szemeddel a társaid közlekedési moráljáról, aztán hangoztasd, hogy a körforgalomban a helyük.

    95. És tudod miért nem teszik? Mert félnek az autóktól és bizonytalanok. Szerinted ők a körforgalomba valók? Ne hidd, hogy tisztában vannak a rájuk vonatkozó szabályokkal, mert elég gyakori, hogy az akarja leüvölteni a másik fejét a bicikliúton, aki speckó a rossz irányban halad.”
  • 98. Sceptic 2011. szeptember 23. 08:50
    „Madarász: van igazság abban, amit mondasz, de az általad képviselt nézőpont elsősorban nem a bringásokat védi, hanem az autósokat a bringásoktól. Igen, a bicajosoknak meg kell tanulniuk a közúton közlekedni, de hogyan tegyék, ha nem kapnak rá módot?
    Többsávos körforgalomba tényleg nem küldeném be a bicajosokat. Ahogy írtam: nem mindenáron, csak ésszerűen...
    A világítást illetően azonban igazad van. Sajnos nagyon sok a bringás nindzsa az utakon, pedig egyre korábban sötétedik. Én bicajról is meg szoktam morogni őket, mert a kivilágítatlan bringás tényleg fokozottan veszélyes önmagára és a többiekre is. Itt sajnos nem érzem érvnek zotya975 96. hozzászólását (még ha igaz is...), az autók világítási anomáliái nem mentik fel a bringásokat. Egy ezerforintos lámpaszetten senki élete ne múljon.”
  • 97. pindla 2011. szeptember 23. 07:18
    „93. Madarász

    Látom csak hajtogatod a lejárt lemezt, nem számít, hogy tele van tévedésekkel a szöveged. Azt az egyet azért kiemelem, hogy egyértelmű, hogy a többsávosba nem kell a bicajost bedobni. Ott lámpával védett zebrák vannak, nincs is belőle konfliktus.”
  • 96. zotya975 2011. szeptember 23. 05:52
    „Hát igen sok a gond a kerékpárosok világításával.... állj ki monjuk a TényőCcsanak közé egy délelőtt és nézd a jövő-menő autókat. 10-ből 4-nek nincs bekapcsolva a tompítottja, 2 refivel megy, 2 félszemű, 1-kancsal a maradék mennyi is?..1-nek normálisan be van lőva a lámpája, nem felejetette etganap éjszaka bekapcsolva a rfit, és nincs kiégve egyik sem...A bicajosok kresz tudásáról meg annyit hogy nagy részüknek van jogsija...”
  • 95. TNA85 2011. szeptember 23. 00:31
    „93. Madarász

    Hidd el, hogy a biciklisek többsége ismeri a KRESZ-t, és az általad említett kivilágítatlan bringások mindegyike tudja jól, hogy szabályt szeg. Nem hinném, hogy KRESZ tanfolyamokkal megváltozna a közlekedési morál a kerékpárosok körében. Az autósok is előznek szabálytalanul, nem adnak elsőbbséget, túllépik a sebességhatárt, dudálnak feleslegesen, parkolnak tilosban, hajtanak át piroson stb., pedig valahogyan levizsgáztak ők is. A bringás, aki "fordítva" használta a körforgalmat, nagyon is tudta, hogy mit tesz. Attól, hogy elmagyarázod neki, hogy ezt nem úgy kell, mit érsz el vele? Ugyanez a helyzet a járdán kerekezőkkel is. Biztosan látják, hogy mennek az úton is kerékpárosok, ők mégsem teszik azt. A szükséges ismeretek megvannak, csak nem használják. (Egyébként a cikk nagyon nem erről szól, szomorú, hogy 100 hozzászólás után sem jönnek rá az emberek a lényegére.)”
  • 94. humer 2011. szeptember 22. 23:37
    „Madarász: Elég egyoldalúan gondolod szerintem: hogy kosztümben meg öltönyben nem lehet biciklizni. De lehet, nézegess itten jó kis képeket: http://cyclechic.blog.hu/2011/09/21/mk_senior
    A másik meg hogy kerékpárral az úttest szélén??? városban?? már 1év 9 hónapja kivették a kreszből a szorosan jobbra tartást, a kerékpárra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak mint más járművekre.
    A világításban igazad van meg a sötét ruházatban, ősszel ez nagyon balesetveszélyes, mindenki magát sodorja vele balesethelyzetbe.
    A körforgalmakkal kapcsolatban nincs igazad: nagyon balesetveszélyes az összes, ahol külön vezetett kerékpárjárda van.
    Szerintem a baleseti statisztikák egyértelműen jelzik, hogy az átépítések után megnőtt a kerékpáros balesetek száma. Csak azt nem szokták közölni, hogy ezért az átgondolatlan kiviteleléz a felelős.
    Én simán egy lapra tenném pl a Tihanyin levő járdán vezetett kétirányú kerékpárutat és a metrónál levő autópálya lehajtót. Mindkét helyen rengeteg a baleset. (a konkrét esetek persze mindig találnak aktuális feleőst, de ezekbe a helyekbe bele lett tervezve a rendszeres baleset szerintem)”
113 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tartálykocsi és busz ütközött: (mű)vér folyt Vámosszabadin - fotók, videó

A közös magyar és szlovák katasztrófavédelmi gyakorlatnak 20 halottja volt, a sérültek pedig… Tovább olvasom