Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Felavatták a Nádor aluljárót

Péntek délután ünnepélyesen felavatták Győr legnagyobb saját erős közlekedési beruházását, a Nádor aluljárót.
Péntek délután Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében ünnepélyesen felavatták Győr legnagyobb saját erős közlekedési beruházását, a Nádor aluljárót a hozzá kapcsolódó utakkal, csomópontokkal. Az autósok az ünnepség után, késő délután birtokba vehették a város új büszkeségét.

A szinte pokoli kánikula ellenére is több száz győri érdeklődő volt kíváncsi tegnap délután a Nádor aluljáró avatására. Az eseményt mintegy „tribünből" nézhették a feljáró lejtőjéről, ám az égető nap sem riasztott el senkit. A protokolláris rész rövid volt. Appelshoffer József, a Strabag zrt. ágazati igazgatója jelentette a város polgármesterének az aluljáró elkészültét, és átadta a létesítményt használatra a város lakóinak.

Balogh József köszöntőbeszédében felidézte az építés történetét, köszönetét fejezte ki tervezőknek és építőknek. Emlékeztetett rá: a város csakis saját önerejére támaszkodva hajtotta végre ezt a nagyberuházást. Szólt arról is, hogy idén a megyeszékhelyen összesen 14 milliárd forint értékű közlekedési létesítmény valósul meg saját és állami forrásokból, különböző cégek beruházásaiban.

„ De jól tettük!"

Jelen volt az avatóünnepségen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. Tisztelegni jött Győr polgárai és vezetői előtt, mondta, az előtt a bátorság és akarat előtt, amellyel önerőből belefogtak ebbe a nagy értékű munkába. Nemcsak kérni tud ez a város, hanem saját ereje is van. Gyurcsány Ferenc szerint ilyen létesítmények sokasága kellene az országban. S hogy megéri-e ennyi pénzt, energiát rákölteni? Csak így lehetnek élhető, lakható városaink, falvaink. A végén mindenki azt mondja majd: de jól tettük! – mondta a miniszterelnök.

A repülőhíd szelvényével

Bella Tamás, a kivitelezési fővállalkozó Strabag zrt. győri, területi igazgatója meglepetéssel szolgált. Az aluljáró helyén tavaly még állt, azóta lebontott „repülőhíd" annyira nosztalgikusan a győriek szívéhez nőtt, hogy sokan érzékenyen búcsúztatták. Nos, az építők gondoskodtak az emlékőrzésről: az aluljáró kerékpáros-folyosójának falába beépítették a repülőhíd egy szelvényét. Bella Tamás a hajdani gyalogoshíd képéből és egy-egy szegecséből álló emléket adott át Gyurcsány Ferencnek és Balogh Józsefnek.

A szalagátvágás után az ünnepség zárómozzanata a hídépítők elmaradhatatlan rituáléja, a söröshordó-gurítás volt. A csapra vert hordó nedűjéből jutott a látogatóknak, akik az aluljáróban séta közben régi és új járműveket, köztük a legújabb Audi TT-t is megcsodálhatták.
Az avatóünnep második részében, a kamarai székházban Balogh József és Appelshoffer József elismeréseket adott át a munkálatokban részt vevő beruházók, építők munkatársainak.

450 milliót hitel nélkül

A város közgyűlése 2001 októberében döntött arról, hogy megépüljön a 2x2 sávos aluljáró a csatlakozó útszakaszokkal együtt. Hosszú időt vett igénybe a műszaki előkészítés és a „pénzkeresés", hiszen az államtól nem nagyon lehetett számítani támogatásra a Fehérvári út átépítésén túl. Az engedélyezési okiratot a közgyűlés 2004 jú-

niusában hagyta jóvá. E szerint a tervezői költségvetés 6,6 milliárd forint volt. A közbeszerzési eljárás során a pályázók között kemény versengés alakult ki, ez jótékony hatással volt az árra is. A nyertes Strabag ajánlata ugyanis 3,8 milliárd forint volt – az eredetileg tervezett műszaki tartalommal! A megtakarítás a Strabag által alkalmazott spe-

ciális építési technológiának köszönhető. A város az építést hitelből finanszírozza, de például eddig 450 milliós számlát hitel nélkül fizetett ki...
A kivitelezői szerződés 2004 decemberében köttetett, a gyakorlati munka 2005 februárjában kezdődött, helyet adva a régészeti feltárásoknak. A hajdani rác temetőből várostörténeti jelentőségű emlékek kerültek elő. (A kihantolt nagy mennyiségű emberi csonttal azonban a múzeum nem tud mit kezdeni, gondoskodni kell eltemetésükről és a kegyeleti helyen emléktábláról.)

Látványos változások

Az építkezés igen nagy lendülettel indult be és ez a lendület nem is fogyott. Bizonyság rá, hogy lapunkban hétről hétre beszámolhattunk látványos változásokról. Például a különleges, hetventonnás réselőgép működéséről, arról, hogyan készült az a vasbeton doboz, amely fölé később három híd – egy vasúti és két közúti – került. Ezek elkészülte után kezdett kibontakozni az aluljáróforma, amikor is kiszedték a „dobozból" a földet. (A hidak gyakorlatilag talajszinten készültek, igencsak költségtakarékos módon.)

Ablakcsere 400 lakásban

A bokrétaünnepet, amikor elérték a létesítmény legmélyebb pontját, tavaly októberben tartották. A város lakossága három alkalommal is nyílt napon ismerkedhetett meg az aluljáróval. Közben rengeteg munkát adtak a közműcserék, az út- és csomópontépítések – ezeket úgymond testközelből tapasztalhatták meg a közlekedők. Meg kell említeni még, hogy az építéshez kapcsolódóan 400 lakásban végezték el (a lakók számára ingyenesen) a zajvédelem érdekében az ablakcseréket.

Kormányfői vizit a győri szívcentrumban

A győri szívcentrumban pénteken tett látogatásakor a kormányfőtől a centrum vezetője és a Petz-kórház igazgatója is azt kérte, hogy a betegszámnak megfelelő támogatást kaphasson. Gyurcsány Ferenc konkrétumot nem ígért, de nem zárkózott el a segítségnyújtástól.

„ Dolgozzatok!"– így búcsúzott már szűk körben a kormányfő a győri Petz-kórház vezetésétől. Dr. Dézsi Csaba András kardiológus főorvos, aki Gyurcsány Ferencet a szívcentrumba meghívta, nem is szeretne többet: dolgozni, de úgy, hogy a műtéti beavatkozásokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) is finanszírozza. A kormányfő kórházi vizitje remélhetőleg nem lesz eredménytelen – a zárt ajtók mögötti tárgyaláson a miniszterelnök legalábbis nyitott volt a tárgyalásokra.
Gyurcsány Ferenc mindössze félórás látogatást tett a szívcentrumban, ahol megnézte az olvasók támogatásával felújított és berendezett műtőt. A kormányfőnek nem kis szerepe volt abban, hogy a győri intézmény engedélyt kapott a szívkatéterezésekre (ezért tegnap egy kis szobrocskát vehetett át a centrum vezetőjétől), de azzal, hogy a szívcentrum megnyitotta kapuit, még nem ért véget a történet.

Az OEP jelenleg 150 koszorúér-tágítást, 900 diagnosztikus szívkatéterezést és 10 akut szívinfarktusos koszorúér-tágítást finanszíroz évente, amely messze nem elég. Ezzel a ténnyel szembesítették a kormányfőt is, aki ez utóbbi számon láthatóan meglepődött.
A megyében ugyanis évente 400–450 akut szívinfarktusos beteget lehetne (és kellene is) a katéterezési eljárással kezelni, ehhez képest a 10 államilag finanszírozott beavatkozás meglehetősen kevés.
Hasonló a helyzet a többi műtéti beavatkozással is: koszorúér-tágításból 150 helyett 1200-ra van szükség, diagnosztikus katéterezésből a mostani 900 helyett pedig 2400-ra. A kórházat fenntartó megyei önkormányzat annak rendje és módja szerint már jelezte igényét – hónapokkal ezelőtt –, de választ azóta sem kapott az illetékes minisztériumtól. Most tehát felvetette ezt dr. Dézsi Csaba András és dr. Varga Gábor főigazgató, amelyre újságírók előtt az volt a hivatalos válasz: „Folytatjuk a konzultációt."

Néhány percig azonban zárt ajtók mögött is tárgyaltak erről, s a Kisalföld úgy tudja, itt szóba került az egész kórház finanszírozása is. Lapunk korábban megírta, hogy a megyei intézmény nagy bajba került azzal, hogy az új kormányrendelet miatt júliustól bármit is csinál (bármennyi beteget is gyógyít meg), csak a tavalyi OEP-támogatás 95 százalékát kaphatja meg. A főigazgató azt kérte a kormányfőtől, hogy a győri és a miskolci megyei kórházat a klinikai szintnek megfelelő állami finanszírozásba vegyék át (ami a mostaninál lényegesen magasabb), hiszen gyakorlatilag azt a funkciót is ellátja mindkét intézmény. Dézsi doktor pedig azt támogatná, ha az akut szívinfarktusos eseteket eleve nem sújtaná az új finanszírozási korlát. Szakács Imre megyei elnök szintén a betegek biztonságát hozta fel érvként.

A Kisalföld úgy tudja, Gyurcsány Ferenc a megbeszélésen egyetértett azzal, hogy aránytalanul jobb helyzetbe kerültek a budapesti kórházak és a klinikák a megyei intézményekkel szemben, de azt is hozzátette, a jelenlegi érdekviszonyok között nehéz ezen változtatni. Az esetszámok támogatásáról azt mondta a szűk körű vendéglátók előtt, hogy a miniszterrel kell erről egyeztetni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: ''A csarnokügy tipikus''

A Kisalföld cikke nyomán (Az egyetemi csarnok fél… Tovább olvasom