Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Ezer kátyú eltűnik

Ezer gödröt tüntetnek el a győri utakról ezekben a hetekben, a fő- és tömegközlekedési útvonalakon kezdték.

Már hozzá láttak a munkálatokhoz.
Ha Finnországra nem igaz, hogy az ezer tó országa, úgy Győrre sem, hogy az ezer gödör városa. Amott a tó, emitt a gödör sokkal több ezernél.

Amiért mégis ezt a számot említjük: megyeszékhelyünkön a városi útkezelő szervezet megbízásából megkezdődött a kátyúzás, vagyis az úthibák kijavítása, s egyelőre körülbelül ezer kisebb- nagyobb gödröt tüntetnek el.

A fő- és tömegközlekedési útvonalak élveznek elsőbbséget. Ez a munka a tavasz végéig egészen biztosan eltart, csak ezután kerülhet sor a lakó- és egyéb utcákra.

Valószínű, hogy a munkások egy-egy útra többször visszatérnek, a télnek ugyanis még nincs vége, a tavaszi enyhülés, olvadás is „megmozgatja" az utakat. Az aszfaltot itt foltozzák, amott reped... Győrben az idén úgynevezett meleg, hengerelt aszfalttal végzik a kátyúzást. A Győrbe Budapestről termosztátos teherautóval hozott, úgynevezett meleg aszfalt olcsóbb, mint hideg változata. A kivitelezővel kötött szerződés szerint egy négyzetméternyi kátyúzás nyolcezer forintjába kerül a városnak.

Kátyúzásra egyébként az idei egész évre 104 millió forintot biztosított a közgyűlés a költségvetésben. Tavaly ez az összeg 400 millió forint volt.
Győrben jelenleg a fő- és tömegközlekedési utakon összesen 15 szakaszon van korlátozás úthiba miatt. A városban közlekedő autósok közül idén eddig tíznél kevesebben kértek kártérítést úthiba miatt, tavaly 25-en, tavalyelőtt pedig 50-en. A kártérítési összeg tavaly 600 ezer forint volt. (Úthiba miatt zömmel gumit, felnit kell javíttatni, futóművet beállíttatni, néha a felverődés miatt karosszériamunka is szükségessé válik.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színházi bemutató: Sógornők

A kanadai drámairodalom meglehetősen ismeretlen Magyarországon. Vagyis nem tudunk róla semmit. Tovább olvasom