Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Európa, politika, válság

Győr - Tizenkét évvel ezelőtt szervezte meg Lanczendorfer Erzsébet az első országjáró közéleti kerekasztal-beszélgetést. „Európa és kereszténység" címmel pénteken a megyeszékhelyen tartották a száznegyvenediket.
Időszerű politikai és közéleti kérdésekre tényszerű válaszokat kereső, tisztázó fórumként hívta életre tizenkét évvel ezelőtt Lanczendorfer Erzsébet – akkor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének elnökeként – azokat a kerekasztal-beszélgetéseket, amelyekkel az országot járva ismert politikusok, közéleti személyiségek osztották meg véleményüket a hallgatósággal.

A tanítóképző főiskolai kar nagyelőadójában tegnap kereszténydemokrata országgyűlési képviselőként vezette a száznegyvenediket. A téma – a júniusi európai parlamenti választásokra gondolva – Európa és a kereszténység viszonya volt. A rendezvényen Becsey Zsolt, az Európai Parlament képviselője, gazdasági és monetáris bizottságának tagja többek között arról beszélt, hogy a jelenkori Európában fontos a kis- és középvállalkozások erősítése, valamint az, hogy az általa javasolt – a „szegények bankjához" hasonló – mikrohitellel minél többen munkalehetőséghez jussanak. Szászfalvi László református lelkész, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy évek óta nincsen bizalmon alapuló párbeszéd a Gyurcsány-kormány és az egyházak között.

A kialakult és tudatosan fenntartott jogbizonytalanságban régóta elmarad az egyházak közéleti, szociális tevékenységének megfelelő finanszírozása.

Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet vezető politikai elemzője arról tartott rövid előadást, hogy miként érinti a gazdasági válság a kisebbségi kormányt, az ellenzék hogyan tud válaszokat adni a kihívásokra, valamint arról, hogy milyen a konzervatív ellenzék jövőképe.

Olvasóink írták

  • 1. Noire 2009. február 09. 17:45
    „"Az a keresztény döntés, hogy a világot csúnyának és romlottnak kell tartanunk, csúnyává és romlottá tette a világot." Friedrich Nietzsche”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Óvatos győri büdzsé

Győr - „A tervezett beruházásokat nem halasztottuk el, ezáltal is munkát biztosítunk a… Tovább olvasom