Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Egyre több fogy a könyvek könyvéből

Magyarország - Egyre többen vásárolnak Szentírást a kiadóknál, plébániákon és az egyházi könyvesboltokban a történelmi egyházak által kezdeményezett Biblia éve alkalmából.
A tizenkét tagegyházat tömörítő Magyar Bibliatársulat – a katolikus, református és az evangélikus egyház kezdeményezésére – 2008-at a Biblia évének nyilvánította. Alig kezdődött el a sajátos kampány- és programsorozat, máris egyre többen vásárolnak Szentírást az egyházi könyvesboltokban, plébániákon, lelkészi hivatalokban és a kiadóknál.

A hazánkban legtöbb Bibliát forgalmazó nagy múltú kiadó, a Szent István Társulat – hogy „legyen minden családban Biblia" – idén a Szentírás valamennyi változatát – családi, diák és hangzó, nagy- és kisalakú Újszövetség – fél áron árusítja. Az egyik győri katolikus egyházi könyvesbolt vezetőjének véleménye szerint a kampányszerű forgalom egyik oka éppen ez a nagy kiadói, valamint a könyvesboltokban ajánlott 20–30 százalékos kedvezmény.

Az evangélikus Öregtemplom iratterjesztésén Pula Lászlóné többféle Bibliát tud ajánlani az érdeklődőknek. Fotó: Bertleff András

Megjegyezte: az igény folyamatos, hetente kell pótolni a készletüket. Hasonlóan nyilatkoztak a győri evangélikus Öregtemplom iratterjesztésén is. A napokban például egyszerre hat Bibliát vásárolt valaki, és elmondta, mindet ajándékba szánja. Most rendeltek új készletet, mert tapasztalatuk szerint a konfirmáció közeledtével megnövekszik a kereslet a könyvek könyve iránt.

A megyeszékhely református iratterjesztésén 30–40 százalékos kedvezménnyel kínálják a Bibliát. Wágner Tamás lelkész elmondta: a többi egyházhoz hasonlóan ők meghirdették az „Ajándékozz egy Bibliát 2008-ban!" mozgalmat, amely azt szolgálja, hogy a gyülekezeti tagok a Szentírást nem ismerő, templomba nem járó családtagjaiknak, barátaiknak, ismerőseiknek egy-egy Bibliát ajándékozzanak ünnepi alkalmakra. A lelkész megemlítette: a megyeszékhelyen sok más mellett ökumenikus kiállítást terveznek Bibliákból, bibliai tárgyú alkotásokból.
Rendezvénysorozat Pápán

Huszonkét helyszínen tizennyolc szervező (egyházi és világi művelődési és oktatási intézmények, civil szervezetek) kínálja rendezvényeit Pápán a Biblia éve alkalmából. Többek között bibliai tárgyú vetélkedőt, közös zsoltáréneklést, kávéházi beszélgetéssorozatot és bábelőadást szerveznek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A győri műszíves, akiért az egész ország szorított

Győr - Pápai András betegségét tíz évvel ezelőtt diagnosztizálták: a szívelégtelenség miatt már… Tovább olvasom