Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Egyedülálló temetői nyilvántartás

Győr - Az országban még mindig egyedülállónak számít az a digitális keresőprogram, amely a győri köztemetőkben segít megtalálni az elhunytak sírjait. A rendszert, amely több mint százezer adatot tartalmaz, egy éve vezették be. Halottak napja előtt időszerű összegezni a tapasztalatokat.
Az országban egyedülállóan nagyméretű adatbázisból és digitális térképtárból dolgozó keresőprogramot lehet használni a győri köztemetőkben – napra pontosan 2007. július 27-e óta. A nádorvárosi sírkert új és régi bejáratnál, illetve a szabadhegyi temetőben helyezték ki a speciális számítógépeket (mindenhol egyet-egyet, összesen tehát hármat), amelyek monitorjain temetőkre bontva jelenik meg a térképadatbázisban szereplő mintegy száztízezer sírhely.

Tapasztalat mondatja velünk, hogy a számítógépek könnyen kezelhetőek és jól tűrik az időjárás viszontagságait. A speciális érintőgombos billentyűzettel a keresés elindításához a „Név" mezőben elegendő az elhunyt hozzátartozó vezetéknevének első három betűjét beírni. A program így sok nevet ad ki, amelyből választhatunk. A születés és a halálozás évének, valamint a tudott vagy vélt köztemető megadásával a keresés pontosítható, így az eredmény konkrétabb lesz. A keresés végeztével a „Térkép" szóra kattintva megjelenik a helymeghatározás. A digitális térképek mozgathatóak, nagyíthatóak és forgathatóak, így ki-ki a saját viszonyítási pontjaihoz tájolva megtalálja a keresett sírhelyet.

A Komszol nem méri az internetes rendszer látogatottságát, de azt látja, hogy a temetőknél kihelyezett monitoroknál szinte mindig áll valaki – aki persze használja is a keresőprogramot. Fotó: Bertleff
A Komszol nem méri az internetes rendszer látogatottságát, de azt látja, hogy a temetőknél kihelyezett monitoroknál szinte mindig áll valaki – aki persze használja is a keresőprogramot. Fotó: Bertleff

A térítésmentesen igénybe vehető szolgáltatás a két sírkert mellett a Komszol weboldalán is elérhető: www.komszol.hu.

Értelemszerűen aki az interneten szeretné a keresőprogramot használni, annak az előbb említett internetcímet kell felkeresnie a világhálón, majd a bal oldalon, kék háttérben lévő menüsorban az alulról utolsó „Temetkezés" almenüpontra kattintani.

A Komszol elégedett a rendszerrel, mert bár külön nem mérik az internetes kattintások számát, azt látják, hogy a temetők bejáratánál elhelyezett számítógépek előtt folyamatos a mozgás. Hibát, panaszt eddig nem jeleztek feléjük, csupán egy hozzátartozó jelentkezett, aki a néhány napja elhunyt szerettét nem találta az adatbázisban. Hamarosan azonban a hozzátartozó adatai is felkerültek a rendszerbe – a frissítés tehát a tavalyi kezdés óta folyamatos.

A mintegy kétmillió forintos beruházás jelentősége a napokban értékelődik fel, amikor sok ezren látogatnak ki a sírkertekbe. Halottak napja előtt további közérdekű információkkal (menetrendváltozás, temetői nyitva tartás stb.) holnapi számunkban szolgálunk.


Sopronban még nem tervezik

A megye második legnagyobb városában egyelőre nincs hasonló rendszer, ami persze nem kirívó, hisz országosan is egyedülálló a győri kezdeményezés. Úgy tudjuk, Szegeden próbálkoztak hasonlóval, de a győrinél lényegesen kisebb adatbázissal. Sopronban – s máshol is – tehát egyelőre személyesen segítenek azoknak a hozzátartozóknak, akik sírt keresnek; idén legalábbis biztosan nem lesz pénz egy ekkora fejlesztésre.

Olvasóink írták

  • 1. Joe Sixpack 2008. október 30. 21:29
    „Nagyon jó, de én az élöket keresem. Ott a baj hogy mobil számok gyakran nem ugranak be. Igy azt érdeklödök és elöbb utob megvan. Nehéz manapság eltünni, legyen az élö vagy halott bárhol a világon.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mihalicz Antal: jó választás a kamara

Győr - Megválasztották a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara új tisztségviselőit a… Tovább olvasom