Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Buszok: kiemelt járatokon kiegészítő jegyet kell venni

A Vértes Volán Zrt. autóbuszai közül 5 vonalon összesen 14 járatot érint a változás.

Olvasói kérdés

A héten Győrből Bükfürdőre utaztam autóbusszal, a Vértes Volán menetrendszerű helyközi járatával. Jónéhányan meglepődtünk, hogy miért kell kiegészítő jegyet venniük a 65 év felettieknek, távolságtól függően. Nekem 150 forintot kellett fizetnem. Ennek bevezetéséről semmiféle tájékoztatást nem lehetett olvasni, hallani. Jó lenne tudni, hogy mi célt szolgál és mi alapján kell fizetni.
A Vértes Volántól kapott válasz szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint a helyközi autóbusz közlekedési szolgáltatás megrendelője "emeltszintű országos szegmensbe" emelt egyes járatokat. A Vértes Volán Zrt. autóbuszai közül 5 vonalon összesen 14 járatot érint a változás. Az olvasónk által említett járatot is érinti, így akár csak egy rövidebb szakaszon utazva is meg kell váltani a kiegészítő jegyet, amely 100 kilométerig egységesen 150 forint, 100 kilométer felett övezetenként meghatározott összeg. Az autóbuszok elején március 15-től tábla jelzi, hogy az adott járaton kell-e kiegészítő jegyet váltani, ezenkívül a Volán társaságok honlapjain találhatók tájékoztatások és a sajtó beszámolt a változásról. Kiegészítő jegyet kell váltaniuk a teljes árú és a kedvezményes menetjeggyel utazóknak, a 3-6 év közöttieknek és a 65 éven felülieknek. A kiegészítő jegy váltásától mentesülnek a hadigondozottak és kísérőik, a hadiözvegyek, a diák- és a dolgozói bérlettel utazók és a 3 éven aluliak.

Olvasóink írták

  • 1. Oreg35 2013. május 16. 14:15
    „Nem igaz, hogy tájékoztatták az utasokat! Jelölje meg a Kisalföld újság hol és mikor jelent meg a tájékoztatás!
    Ez is sutyiban végrehajtott áremelés!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szombati munkáról lehet hiányozni?

Ha a munkaidőkeretben dolgozót beosztják szombatra dolgozni, mégse jelenik meg munkára, akkor ez… Tovább olvasom