Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Busszal: új megállót igényelnek a Győr-Balatonfüred vonalon - Ön mit gondol?

"A kérést továbbítjuk, de a járat jellegéből adódóan sajnos kicsi az esély a jóváhagyásra” – fogalmazott Pócza Mihály.
Olvasói kérdés

Évek óta hiába kérjük, hogy a Győr–Füred buszjárat Győrben több helyen álljon meg, Szabadhegynél is. Sok örömet okoznának időseknek ezzel, ha megoldanák. Többek problémája ez. Számíthatunk változásra?


Pócza Mihály, a Kisalföld Volán Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Győr–Balatonfüred járatuknak valóban csak két megállója van Győrben, egy a kórháznál és egy a városközpontban, a vidéki autóbusz-pályaudvaron.

Hamarosan egyeztetésre kerül sor a regionális közlekedési szervezettel, az RKI-val a helyközi járatokról, mert azok menetrendjét a szakminiszter hagyja jóvá. Ezen az egyeztetésen a Kisalföld Volán Zrt. javasolni fogja egy szabadhegyi megálló beiktatását, a vezérigazgató azonban nem tartja valószínűnek, hogy sikerül ezt a változtatást elérniük. Magyarázata szerint ugyanis a távolsági járatokat a szaktárca inkább gyorsítani szeretné, a megállók pedig növelik a menetidőt, s az említett útvonalon jelenleg is mintegy harminc helyen állnak meg az autóbuszok.

„A kérést továbbítjuk, de a járat jellegéből adódóan sajnos kicsi az esély a jóváhagyásra" – fogalmazott Pócza Mihály, és arról is beszélt lapunknak, hogy több alkalommal végeztek utasszámlálást ezeken a járatokon, és kihasználtságuk alacsony. Nyáron ugyan tényleg sokan használják, főként nyugdíjasok, de a szezonon kívül nagyon kevesen ülnek fel rá és többnyire csak Veszprémvarsányig utaznak vele.

Olvasóink írták

  • 9. gyugyu1 2012. október 01. 20:48
    „Ez a "majompi..na nem változott semmit ! Mindig csak a nyugdijasokat okolja mindenért !! Csak annyit had mondjak el a védelmükre:
    Ők már letettek az asztalra valamit ! Biztosították ennek a majomsegnek, hogy ovodába, iskolába járjon /habár nem látszik meg rajta / ,azt már nem merem leírni,hogy felsőbb iskolába is /, hogy lakjon szórakozzon nyaraljon ezt mind
    a nyuggerek tették lehetővé !!

    Majompi..a Te még magadnak sem tudod megteremteni ezeket a lehetőségedet nem az következő nemzedéknek /akik majd téged a vén "szarost" fognak szidni ! / Üdv.: egy "nyugger " !”
  • 8. RickCartman 2012. szeptember 29. 21:00
    „így is negyedóráig tart, amíg kiér a városból, és felgyúródnak a következő faluig utazók; ez TÁVOLSÁGI járat, tetszik érteni, nem azért fizetek sokat, hogy még lassabban érjek akár Veszprémbe, akár Füredre
    aki ezzel szeretne utazni, szíveskedjen elbattyogni a buszpályaudvarig”
  • 7. borsmenta 2012. szeptember 29. 15:13
    „5. rubeola

    :) Jogos. A város többi részén lakókban (Szentiván, Bácsa, Sárás, Likócs.. stb.) fel sem merül, hogy közvetlenül, helyi járat nélkül elutazzanak bárhová is.”
  • 6. Mankapunka 2012. szeptember 29. 15:13
    „Úhhhhhhhhhhhhh,már megint ezek a szegény nyugdíjasok,akik nem érnek rá bebuszozni a vidékihez,de arra van erejük,hogy B.Füreden sétálgassanak.

    Borb Szerinted a fizető utasnak jó lesz,hogy még több ingyenutazó foglalja a helyet? Akkor szervezd meg a saját kocsiddal,hogy ráhordod a sok ingyenutazót a buszra,és akkor majd rájössz,hogy te sem kapod a meg a pénzed az üzemanyagra,és egyből nem akarod majd őket hurcolászni ide-oda.”
  • 5. rubeola 2012. szeptember 29. 14:07
    „Szerintem tegyen egy kerülőt Révfaluba és Marcalvárosba, hogy ők se maradjanak ki a "körforgalomból".”
  • 4. umberto 2012. szeptember 29. 11:42
    „Akkor játsszuk el azt, hogy a Győr-Bfüred busz mind az 50 útba eső megállóhelyen megáll, fél órával növelve a menetidőt.

    Ugye, hogy inkább megéri az a kis plusz (ingyenes) helyi járat?”
  • 3. Borb77 2012. szeptember 29. 10:45
    „Ez zseniális logikai érvelés:
    1 A csudába azzal az autóbusszal, hogy megállókban megáll!
    2. Azért kell gyorsítani a járatot, mert nincs kihasználva eléggé, és az utasok többsége csak Veszprémvarsányig megy.
    Tetszik érteni? A kihasználatlan autóbusznak nagyon gyorsan kell haladni, attól lesz gazdaságos. Nem lehet hogy kihasználtabb lenne, ha minél több helyen fel lehetne rá szállni?”
  • 2. umberto 2012. szeptember 29. 10:44
    „Hát igen, klasszikus dilemma. Sok helyen megállni, és lassan odaérni, vagy kevés helyen megállni, és gyorsan odaérni.

    Miután a nyugdíjasok 65 év felett ingyen utazhatnak a helyijáraton is (meg a távolságin is), szerintem bár humánus lenne, de nem ésszerű dolog az ő igényeikhez igazítani a tömegközlekedést...

    Állítom, sehol máshol Európában nem utaznak teljesen ingyen a 65 év felüliek, csak nálunk, azért már ne a farok csóválja a kutyát!”
  • 1. gyugyu1 2012. szeptember 29. 09:08
    „azzal még több örömet szereznének a győri balcsi látogatóknak ha a buszjáratok oda vissza bemennének Balatonalmádiba !!

    Vonatközlekedést /régen volt célvonat hétvégeken !!! / megszüntették,a KV buszjáratai hazafelé nem mennek be Almádi-ba, Veszprémig a helyi járattal kell menni ahonnan Győrbe este egy busz jön amin tömegnyomor van !!

    Tragikus,hogy így sorvasszák el a győriek egyik kedvenc balatoni kiránduló helyét , ami azelőtt az autó nélküli győri családok kedvenc kiránduló helye az egy- kétnapos kirándulások célpontja volt !!!!!

    GRATULÁLUNK a MÁV-nak és a Kv Volánnak !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borkirálynő választástól a népmeseünnepig: szemezgess a hétvégi programokból!

Gyűjts ötletet a hétvégi szabadidő eltöltésére, szemezgess a megyei programokból: borkirálynő… Tovább olvasom