Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Átszabják a helyi buszok vonalait

Győr - Két hónap múlva új vonalakra akarja terelni a győri helyi járatokat a városháza, legalábbis részben. Az utasok kevesebbszer kényszerülnének átszállásra, a „haszontalan" rezsikilométerek számát pedig lefaragnák.
Június közepétől teljesen átalakul a megyeszékhely helyi autóbusz-közlekedése, ha a városi közgyűlés jövő csütörtökön elfogadja Németh Zoltán alpolgármester előterjesztését. A politikus a Kisalföld kérdésére tegnap elmondta: a változtatás melletti egyik legfontosabb érv, hogy a járatok rendszere ma gyakorlatilag ugyanaz, mint két-három évtizeddel ezelőtt, holott időközben gyárak szűntek meg, újak létesültek, lakóparkok, bevásárlóközpontok nőttek ki a földből.

A változásoknak megfelelően módosultak Németh Zoltán alpolgármester szerint az utazási szokások és igények is. A tervezet összeállítását utasszámlálások, lakossági fórumok, részönkormányzati tárgyalások, képviselői egyeztetések előzték meg. A városi közgyűlés elé jövő csütörtökön kerülő tervezet legfontosabb elemei a következők.
Az 1-es vonal változatlan formában megmaradna.

Az új 2-es vonal februártól már megvalósult (a korábbi 2-es és 19-es összekapcsolásával). 2A néven új vonalat hoznának létre a Korányi tér és a Révai utca között.

Az 5-ös busz régi vonalán, végig a Szent Imre úton menne a Révai utcáig. Ugyancsak a kismegyerieket szolgálná az új 6-os vonal, amely a Jereváni utca, a Győr Plaza, a kórház és az egyetem érintésével Sárásig közlekedne.

Kétirányú körjáratként kapcsolnák össze a 7-es és a 17-es vonalat: a járatok a Belvárost, Jancsifalut, Szabadhegyet, Adyvárost és Nádorvárost is érintenék. Az adyvárosi szakaszon 17A jelzésű betétjáratokat vezetnének be. A 17-es vonal néhány járata 17B jelzéssel betérne a szabadhegyi új köztemetőhöz.

A járatok rendszerének átalakítását ésszerű érvek sürgetik.
A járatok rendszerének átalakítását ésszerű érvek sürgetik.

A 8-as busz Likócstól egészen Pinnyédig közlekedne.

A 11-es busz vonala nem változna. Ennek oka, hogy a Teleki utcában csúcsidőben hatalmas a forgalom, esetenként negyed óráig tart a Dunakapu tértől a színházig elérni. Ha még hosszabb lenne a vonal, teljesen kiszámíthatatlanná válna a menetidő. 11E jelzéssel expresszjáratokat vezetnének be, amelyek tanítási napokon a be- és a kicsengetéshez igazodva biztosítanának gyors, közvetlen kapcsolatot Marcalváros, Adyváros, Kelet-Belváros, Révfalu és Bácsa között.

A 14-es busz Marcalvárosból indulna.

A 22-es vonalat meghosszabbítanák a ménfőcsanaki Győri útig. 22A jelzéssel betétjáratok kötnék össze Marcalvárost és a Belvárost. Csúcsidőben 22E jelzéssel expresszjáratok is mennének Ménfőcsanakra, a vásárcsarnokot is érintve. A Tihanyi Árpád út és a nádorvárosi köztemető a 32-es, a 33-as, a 34-es, a 36-os és a 37-es buszokkal továbbra is elérhető maradna Ménfőcsanak felől.

A 23 és a 23A jelzésű járatok a nádorvárosi köztemetőt és a Praktiker Áruházat is érintenék, így a temető átszállás nélkül lenne elérhető Marcalvárosból, a Virágpiacról, valamint Szigetből.

Győrszentiván új törzsvonalhálózata februártól már él. Újdonság lenne ugyanakkor, hogy a 31Y járatok az ipari parkot, a Rába- és az Audi-gyárat is érintenék.

A 37-es vonala változatlan maradna. Csúcsidőben 37Y jelzésű buszok is járnának Gyirmót felől, amelyek Marcalvároson át (de Adyvárost szintén érintve) közlekednének.

Átalakulna a munkásszállító autóbuszvonalak hálózata. Az 15-ös járat munkanapokon napközben rendszeres eljutási lehetőséget biztosítana a Rábához, az Audihoz és az ipari park üzemeihez. (A park új, Körtefa utcai üzemeit is kiszolgálnák.) Továbbra is biztosítanák a közvetlen kapcsolatot a nagy lakótelepek és a gyárak között, sőt, a 20-as vonal módosításával a József Attila-lakótelep és az Audi, a Rába és az ipari park között közvetlen kapcsolat jönne létre munkanapokon.

Németh Zoltán alpolgármester elmondta, az új vonalhálózat elfogadásával két cél is teljesülne. Egyrészt több járatot összekapcsolnának és így kevesebbszer kellene átszállni. Másrészt a buszok ugyan pontosan annyi kilométert futnának, mint jelenleg, de többet tennének meg utasokkal, míg a rezsikilométerek (azaz az üresen megtett, „haszontalan" kilométerek) száma jelentősen csökkenne.

Olvasóink írták

62 hozzászólás
  • 62. Freehill 2009. május 08. 10:44
    „Nagyon szívesen :). A "2. rész" szerintem már maga a menetrendkönyv lesz :), mivel nagyon szűk a határidő a bevezetésre.”
  • 61. Irwine 2009. május 08. 09:00
    „Azt hiszem több kérdésem nincsen, köszönöm az infókat! :)
    Esetleg még annyi, hogy ha elkészül a "2. rész" le lehet majd tölteni vhonnan?”
  • 60. Freehill 2009. május 07. 22:50
    „Kismegyer felé, különben nem lenne hol megállnia a városközpontban, pedig az fontos, hogy megálljon, illetve az is, hogy az 5-össel közös helyen. Sárás felé viszont semmi sem indokolja, hogy tegyen egy kört a busz a Révaiban! A felszállóhely Sárás felé valóban a "virágóra" lesz.”
  • 59. Irwine 2009. május 07. 19:59
    „Freehill #57: Ja, értem. De akkor a 6os melyik irányban tér be a Révai utcába? Gondolom, hogy (az 5ös miatt) amikor Kismegyer felé megy, de akkor fel lehet szállni a 6osra a "Virágóránál"?

    #58: Hát igen, jobb is hogy maradnak egyelőre...”
  • 58. Freehill 2009. május 07. 16:53
    „Ja, a komplett újraszámozásra? Az egyelőre nem lesz, hanem a közgyűlési anyagban szereplő jelzések maradnak. Így is nagy keveredés lesz, de ha minden át lenne számozva, akkor végképp eltévedne mindenki :). Talán ha már megszokták az emberek az új rendszert, illetve a tapasztalatok alapján megtörténtek a szükséges korrekciók, akkor neki lehet vágni ennek is!”
  • 57. Freehill 2009. május 07. 16:39
    „A 6-oson egyáltalán nem kell átszállni, csak a 8-ason Pinnyéd felé, de ott sem az összes járatnál. (A 6-ost lehet keverni az 5-össel, amelynek a végállomása a Révai utca - tehát pl. így mehetnek a buszok: 5 Révai-Kismegyer, 6 Kismegyer-Sárás-Kismegyer, 5 Kismegyer-Révai, pihenő -, így a 6-os teljesen korrekt viszonylat lesz.)

    "Viszonylat számok kialakítása" alatt pontosan mire gondolsz?”
  • 56. Irwine 2009. május 05. 21:30
    „Freehill: A 6os járattal mindkét irányban el lehet majd jutni a másik végállomásig vagy az egyikben át kell szállni a Révai utcában?
    Egyébként az új viszonylat számok kialakítása mi alapján zajlik majd?”
  • 55. Freehill 2009. május 03. 23:19
    „kisem #51: lehet, hogy volt olyan képviselő, aki nem tanulmányozta át az anyagot, viszont sokan igenis megtették, ez látszott a sok hozzászólásból. Illetve eleve azért került ilyen sokára az anyag a Közgyűlés elé, mert többen kértek olyan módosításokat, amelyeket bele kellett dolgozni az anyagba (pl. a kismegyeri járatok egy részének Jereváni úton át történő közlekedtetése is éppen ilyen!!!). Mivel minden városrész kapott valamit, nem hiszem, hogy nagyon tiltakozniuk kellett volna a képviselőknek. A szentivániaknak bizonyos utazások során valóban "várost kell nézniük", viszont cserébe több utazási lehetőséghez jutottak. Ez egy értelmes kompromisszum, amelyre a jelenlegi finanszírozási problémák miatt szükség van.”
  • 54. Freehill 2009. május 03. 23:19
    „bussz
    #49: úgy tűnik, hogy az az agyrém elfelejtődik lassan, helyette egy forgalmilag decentralizált, csupán irányításilag centralizált, teljesen rugalmas rendszer alakul majd ki. A központi forgalomirányító központ gyakorlatilag bárhol lehet!

    #50: az iskolás járatokat csak iskolaidőben lehet tesztelni :).”
  • 53. Freehill 2009. május 03. 23:18
    „Legenda:
    #42: 17A teljes üzemidőben lesz, mivel a vonal adyvárosi szakasza minden időszakban sűrűbb kiszolgálást igényel, mint a szabadhegyi.

    #46: "Arról meg, hogy az adyvárosi decentrum vált feleslegessé, meg csak annyit, hogy így volt egyszerű megoldani és nem kellett gondolkozni hozzá." Már bocs, de szerintem az nem gondolkodik, aki ilyet ír. Egyértelmű, hogy azért az adyvárosi decentrum szűnik meg, mert az utazási igényeken alapuló hálózat szempontjából ez van a legrosszabb helyen. A Révai utca a városközpontban van, tehát sugaras vonalak számára - ha nincs is rendesen kiépítve, és nem is tökéletes az elhelyezkedése - azért alapvetően megfelelő. Marcalváros szintén jó, mert a sűrűn lakott városrész szélén helyezkedik el. Adyvárost ezzel szemben - ahogyan NagyGábor is írta a #47-ben - körbenőtte a város, ezzel felesleges korlátozó tényezővé vált, amely csak mesterségesen generálja az átszállásokat. Az egy szerencsétlen adottság, hogy éppen ez a forgalmi iroda van a legjobban kiépítve, viszont szerintem nem az utazásokat kell az infrastruktúrához igazítani, hanem fordítva.

    #48: Az egy darab pályaudvar önmagában semmit nem old meg a forgalomirányítás problémái közül, ahhoz mindenképpen kell a járműkövetés - ahogyan ha jól látom, Te is elismered. Az EU-s pénzből pontosan ez fog kiépülni. Akkor minek még egy giga-pályaudvart is építeni, amely csak az átszállások számát növeli, és még rugalmatlanabbá teszi a rendszert? (Ráadásul szintén sokba kerül.)”
  • 52. Freehill 2009. május 03. 23:18
    „Irwine #40: jelen állás szerint a 17B egy mai 17+18+18 vissza lesz. Eredetileg valamelyik körjárat tért volna be, de ez változhat is később. A Virágpiac és Adyváros közötti áttelepülés valóban a 17A vonal járataiként történik. A két körjárat számozása a belváros felől fog megegyezni a maival (tehát a 7-es indul a Virágpiacról az Árkád felé, a 17-es Nádorváros felé, emiatt visszafelé lesznek a maihoz képest fordítva számozva).”
  • 51. kisem 2009. május 03. 21:27
    „ad. #28.)
    Kedves Freehill!
    A hivatkozással kapcsolatban egy kérdés és egy megjegyzés.
    A kérdés: ki, melyik szervezet terjesztette elő az új vonalhálózatot?
    A megjegyzés: bárki volt az előterjesztő, a 26-0-0 szavazási arány a közgyűlés tagjainak érdektelenségét fejezi ki. Az lehetetlen, hogy minden képviselő érdekeltségi köréhez tartozó terület lakosainak minden szempontból megfelelő legyen egy változtatás, különösen egy jelentős változtatás. Az például nagyon nem lehet igaz, hogy a szentivániaknak jó, hogy helyi városnézésben kell részesülniük mielőtt hazaérnének. Korábban ugyanez volt a helyzet -és részben még marad is- az 5-ös járatnál is. Magyarul, a közgyűlés tagjai nem igazi képviselők, nekik mindegy, amúgy is szekérrel járnak.”
  • 50. bussz 2009. május 03. 14:46
    „Még valami eszembe jutott!:)
    ha jól emlékszem,olyan is le volt írva a tervezetbe,hogy majd június közepén,júliusban vezetik be az új vonalhálózatot,viszont ugyebár akkor már nincs tanítási idő!tehát azokat a járatokat,amik csak tanítási időben közlekednek majd(pl 11E),akkor azok hogy lesznek"kipróbálva"?mert ugye azért vezetik be nyáron,hogy akkor kilehessen küszöbölni az esetleges hibákat,és finomíthatnak még akkor,ne a szeptemberi sulikezdéskor derüljön ki a hiba!de ha nyáron az a bizonyos busz nem közlekedik,akkor hogy próbálják ki,hogy jó e?
    ezért véleményem szerint legalább 1 hetet kéne ezeknek a buszoknak is adni,igaz a kihasználtságuk nem olyan lenne,mint amit várnának,de legalább meg lehetne nézni,hogy szuperál az új útvonal!nem?:)”
  • 49. bussz 2009. május 02. 19:09
    „Jól emlékszem,hogy már pár éve,azt is "emlegették",hogy a Révai utcát kiviszik a régi Sparral szemközt levő területre?a híd alá?vagy rosszul emlékszem?:)és mivel központi forgalomirányítás lesz,ezért az már meg sem valósul???:)tényleg és maga a központi irányítás honnan fog végbemenni?lesz egy iroda valahol,és onnan?”
  • 48. Legenda 2009. május 02. 18:15
    „Ez mind igaz. De én nem a forgalmi szolgálat jelenlegi rendszere mellett szóltam.
    Hanem nem igazán látom, hogy a jelenlegi forgalmi viszonyok, amik a késéseket, járatkimaradásokat (stb) okozzák, ez a rendszer hogyan fogja (JOBBAN) kezelni. Tehát pl:
    1: A buszforgalom irányítását végző személy látja a monitoron hogy a virágpiac sarkánál szabálytalanul parkoló autó miatt, ott várakozik 3 db 17-es busz. (Plusz még 6 másik) És akkor mihez kezd? Odaküld még hármat a város másik feléből? (A rendőr kihívásához elég egy mobil, nem kell közp. irányítás, vagy műholdkövető). Ez persze a csúcsidei dugóban álló buszokra is igaz.
    2: Eddig sem nagyon állt rendelkezésre tartalék autóbusz. Ezek után sem fog (effelől nincs kétségem).
    Ez nem a sofőrlétszámon, múlik, hanem hogy a volán vezetése nem fizet olyan sofőröket akik lehet hogy egész nap nem csinálnak semmit, máskor meg több járat is jutna nekik.
    3: Mi van ha a rendszer bármelyik elemébe egy porszem kerül. Van jónéhány ilyen elem. (Irányító központban bármi, buszokon fedélzeti eszközök, áramellátás stb)

    Nem csak az én véleményem, hogy egy darab pályaudvar létrehozásával, fele ennyiből lehetett volna létrehozni egy hasonló paraméterek szerint működő rendszert. (Még ha minden buszba "nyomkövetőt" rakunk, akkor is - megoldva a buszok "láthatóságát").
    Erre elkölteni fél milliárdot... Mondjuk végülis ingyen van, Úniós pénz. :) Nemigaz?”
  • 47. NagyGábor 2009. május 02. 17:29
    „@46 Legenda

    Adyvárosért ne fájjon a szíved, annak a forgalmi irodának eljárt az ideje. A város körbenőtte, és nem lehet onnan racionálisan vonalakat indítani, mert tőle kijjebb is van élet (Szabadhegy). Adyváros régen igényelt hatalmas nagy teljesítmény lépcsőt, azaz hogy 3-szor több busz induljon Adyvárosból, mint amennyi áthalad, manapság ez sajnos már nem igaz.

    A forgalmi szolgálat központosítását fájlaló hozzászólásaidat meg őszintén nem értem. A forgalmi irodák jelenleg képtelenek értelemben bármilyen operatív megoldást hatékonyan végezni, bármilyen kisebb kavar/kiesés esetén elég nagy gond az átszervezés, mert az esetek többségében onnan tudja csak, hogy bejött egy busz, hogy a Józsi bent cigizik a forgalmiban/nál. Tervezni pedig madárjóslásos módszerrel. Késéseket, korán indulásokat és egyebeket dokumentálni nem tud, ha az utas reklamál, csak szééteszi a kezést, hogy ő sem tud többet, mint az utas. Ehhez képest a központi forgalomirányítás hatalmas előrelépés, a forgalmász tervezheti a pótlást a buszok és a csillagok aktuális állapota szerint, tájékoztatni tudja a sofőröket a módosításokról, és ha egy utas hisztizik, hogy korán ment el egy busz a végállomásról, akkor a forgalmász meg tudja védeni a sofőrt az igazában, vagy el tudja marasztalni, ha bebizonyosodik, ha az utasnak volt igaza. Automata megálló bemondások lehetővé válnak, a forgalmász közvetlenül be tud szólni a buszok utastájékoztató rendszerébe, szóval vannak lehetőségek, amikre a jelenlegi forgalmászok nem képesek. Attól még a tartózkódó jellegük meglesz a forgalmi irodák épületeinek, csak nem lesz ott állandó személyzet.”
  • 46. Legenda 2009. május 02. 15:44
    „Ja tényleg, a 14-es. Nem szóltam.
    Amit én tudok verziót, az úgy néz ki, hogy a virágpiactól indulnak a járatok (7-17), és néha a kiállási időt (a sofőrnek), az adyvárosi forgalmiban biztosítják. Ezért néha 1-1 db 17A-s ott pihen majd. Arról meg, hogy az adyvárosi decentrum vált feleslegessé, meg csak annyit, hogy így volt egyszerű megoldani és nem kellett gondolkozni hozzá. Hogy a forgalmik hamarosan megszűnnek, azt meg nem érdemes kommentálni. Részemről a központi menetirányítást hibás elképzelésnek tartom. Semmilyen problémát sem fog megoldani, mivel a problémákat nem a 3 központú rendszer jelenti, hanem a dugók, a sugárutak és többsávos utak hiánya, a stb, stb. Ez így csak némi spórolás, semmi más. Habár szerintem még ez sem biztos.”
  • 45. Irwine 2009. május 02. 15:18
    „Legenda #43: Marcaltól a kórházig ott lesz a 14es.”
  • 44. Irwine 2009. május 02. 15:14
    „Legenda #41,#42: Tervezet végén szerepel, ápr. 22-i dátummal:
    "Mivel a Munkácsy Mihály utcai autóbusz-végállomás kialakítását a város nem tudta vállalni, a Virágpiacon azonban korlátozott terület áll rendelkezésre a járművek tárolására, a 7-17-17A-17B vonalcsoport járművei számára továbbra is a jelenlegi adyvárosi decentrumban lehet az üzemviteli okokból szükséges kiállást biztosítani. Ez az adyvárosi forgalmi szolgálat megszűnését nem érinti, ugyanakkor a 17A vonal végállomását a korábban javasolt Ifjúság körút - Kodály Zoltán utca hurok helyett a jelenlegi adyvárosi decentrumhoz szükséges visszahelyezni. Hasonlóképpen ide érkeznének vissza a Szabadhegy, Új köztemetőt érintő 17B jelzésű járatok. A módosítás az eredeti koncepcióhoz képest éves szinten 22.845 kilométer többletteljesítmény kibocsátását igényli."

    #43: Idővel az összes forgalmi iroda meg fog szűnni, a mostani feltételek mellett kialakított vonalaknak köszönhetően az adyvárosi decentrum vált feleslegessé. Nem volt választási lehetőség, hogy melyiket csukják be...”
  • 43. Legenda 2009. május 02. 14:21
    „A 23-as járat menetideje a reggeli órákban kiszámíthatatlan lesz a sorompózás miatt. Ja és mi lesz azokkal, akik a marcalból akarnak menni a kórházhoz? Nekik majd csinálunk megint egy útvonalmódosítást, ha sokat lázadnak?
    Adyvárosi decentrum meg megszűnik. Az volt az egyetlen kiépített forgalmi iroda. Végülis logikus hogy azt szűntetik meg először.”
62 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tilos lesz a dohányzás a játszótereken

Győr - Május elsejétől tilos a dohányzás a megyeszékhely játszóterein, a helyi Fidelitas… Tovább olvasom