Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Áthangolják a győri jelzőlámpákat

Győr - A valós forgalomhoz hangolják Győrben a Szent István és a Tihanyi Árpád úti jelzőlámpákat november első hetében. Több helyütt kiegészítő zöld jelzéseket szerelnek fel.
A győri önkormányzat idén 80 millió forintot különített el a forgalomkorszerűsítési programra. Az első ütem már megvalósult, ennek jeleit sok helyen láthatják a közlekedők. A kisebb változtatások mellett kanyarodósávokat festettek fel, buszöblöt építettek a Zrínyi utcában, a piros jelzésből hátralévő időt mutató órák kerültek három csomópontba...

Szintén megvalósult már a Teleki László utca és a Szent István út, valamint a József Attila utca és a Jereváni utca kereszteződésének átalakítása is. Rendszámfelírásos forgalomszámlálás Németh Zoltán alpolgármester a Kisalföldnek elmondta: a november 5-vel kezdődő héten további gyorsítást szolgáló átalakításokat végeznek el. Ezek alapját az a rendszámfelírásos forgalomszámlálás jelenti, amely nemcsak a forgalom nagyságára, hanem irányára is fontos adatokat szolgáltatott. Ilyen vizsgálatra „szakember-emlékezet" óta nem volt példa Győrben. Világossá vált: a Szent István úton az egyenes és a „ráhajtó, majd letérő" forgalom hasonló súlyú, így egyik számára sem biztosítható előny.

A Szent István útról a Teleki László utcába forduló autók rendszeresen feltorlódnak a Baross Hídig. November elejétől növelik a balra kanyarodás zöld jelzésének idejét. Fotó: H. Baranyai Edina

Kiderült: a Budapest felől érkezők egynegyede a Kisalföld szerkesztőségét is elhagyja, másik egynegyede a Baross hídra kanyarodik fel. Egyötödük a Munkácsy utca, 15 százalékuk az Aradi vértanúk útja, 11 százalékuk a Teleki utca felé veszi az irányt. A Bécs felől jövők 37 százaléka a Nádor aluljárón is túl- megy, nagyjából egyötöde-egyötöde a Baross hídra, a Munkácsy és a Teleki utcába hajt, míg 7 százaléka a Nádor aluljárót veszi igénybe. A Baross hídról lehajtók meghatározó iránya a Teleki utca (32 százalék) és az Aradi vértanúk útja (23 százalék).


Átprogramozzák a jelzőlámpákat

Németh Zoltán alpolgármester arról tájékoztatta a Kisalföldet, hogy legfontosabb lépésként a valós forgalomhoz igazítják az egyébként állami tulajdonban lévő Szent István úti jelzőlámpák programozását, de ezenkívül is számos módosítást hajtanak végre. A legfontosabbak:

• Kiegészítő egyenes zöld jelzést szerelnek fel a Bécs felé haladóknak a Jókai, valamint az Újlak utcánál.

• Kiegészítő zöld jelzés lesz a Szent István úton kifelé a Munkácsy utcánál, ami a jobbra kanyarodást teszi lehetővé.

• A piros jelzésből hátralévő időt számláló órák kerülnek fel a Szent István út–Újlak utca csomópontba.

• Növelik a zöld jelzés idejét a Szent István útról a Teleki utcába kanyarodóknak, ahol az autók rendszeresen feltorlódnak.


Átalakítások a Tihanyi úton

• A jelzőlámpák valós forgalomhoz igazítását szintén megteszik a Tihanyi Árpád úton, többek között azért, hogy megszűnjön a rendszeres torlódás az Attila utcánál. Lesznek más változások is.

• A Belváros felől nézve a jobb oldali két sáv nem szűkül egyre a Mészáros Lőrinc utcánál, ugyanis megszüntetik a forgalomtól elzárt területet jelző felfestést, amin sok autós egyszerűen csak keresztülhajt.

• A buszok haladását segíti az Eszperantó utca és a Tihanyi Árpád út találkozásánál kettős gömbsüvegzárás beépítése, valamint a jelzőlámpaprogram módosítása.

• Ugyanezt szolgálja, hogy a Mészáros Lőrinc utcánál a Belváros felé vezető oldalon csak egysávos lesz az úttest, de meghosszabbítják a zöld jelzés idejét.

• A Tihanyi Árpád úton haladóknak kevesebb idejük lesz a balra fordulásra, hogy előnyt biztosítsanak a forgalmasabb egyenes iránynak.

• Ugyanebben a csomópontban arrébb helyezik a Szigethy Attila úton átvezető zebrát, hogy csökkentsék az autók, a kerékpárosok és a gyalogosok egyidejű áthaladásából adódó balesetveszélyt.

A forgalomkorszerűsítés folytatódik

Németh Zoltán alpolgármester lapunknak elmondta: még karácsony előtt összehangolják a Szigethy Attila út, valamint a két marcalvárosi lakótelep között vezető 821-es számú főút forgalmát. A forgalomkorszerűsítési program várhatóan jövőre is folytatódik. Az egyik legnagyobb feladat az lesz, hogy megoldják: a Szent István út városból kivezető szakaszán ne torlódjon fel a forgalom a Jókai utcába balra bekanyarodó járművek miatt. Szó van arról, hogy ezt a lehetőséget megtiltanák, helyette a Városház térre lehetne befordulni, s a Révai utca végig kétirányú lenne.

Olvasóink írták

  • 4. ert 2008. május 28. 17:25
    „A 83-as számú út kivezető szakaszán elég szarul vannak beállítva a lámpák.főleg mióta a praktiker lámpáit is odatették.
    hangoljálk össze legalább,hogy ki lehessen jönni a városból.
    Van úgy,hogy mind a három lámpánál megkell állni mire az ember kitud
    keveredni.Arra nem gondolnak,hogy így jobban szennyezik az autók a környezetet.
    Milyen szervezés ez olyan mint a kormány,nem ér semmit!!!”
  • 3. Hedon 2007. november 01. 14:35
    „A Szent István út forgalmát Móvár irányába leginkább a Jedlik előtt megálló buszok akadályozzák. Ehhez képest, bár praktikus de elenyésző javulást hozhat az Újlak úti kereszteződésbe kitenni a csak egyenesen haladóknak a kiegészító zöld lámpát. Ugyanakkor kiváncsi lennék Tisztelt illetékesek álláspontjára, hogy a Gardéniánál mitől lett újra a lámpás megoldás a befutó a körforgalom helyett ? Ugyanezt kérdezné a Hecsei úti felüljáró vagy a Pláza mögötti (Szauter utca folytatása ) kereszteződések esetében is. Nem volt elég hely, vagy győzött a jelzőlámpás (hosszú évekig tuti üzemeltetés ) lobbi ?”
  • 2. erdo11 2007. október 30. 19:07
    „Mi is igen sokáig szoktunk ott álni.. végre tesznek vmit!”
  • 1. csoki71 2007. október 30. 13:56
    „Nagyon helyes hogy már végre tesznek valamit. A Tihanyi Á. úton aki beállította a lámpákat az még autót nem látott. Valószínűleg csak a környező lakók bosszantására vagy a légszennyezés növelése volt a cél ? Az aluljáró előtt a két lámpa maximum a szellemeket engedi át nem a forgalmat. Nem beszélve a Szigethy kereszteződésre ráeresztett töménytelen autóval. Jobban járumk, ha a régi Baross hidat választjuk.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tárgyalás Brüsszellel

„A huszonhét uniós tagország közül csak hárman nem kezdeményeztek kétoldalú tárgyalásokat az… Tovább olvasom