Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

A Vocational beszáll a szakképzésbe is

Győr–Budapest - Nonprofit kft. alakult a minap a fővárosban, melynek elsődleges feladataként a szakképzésben való részvételt jegyezték a kft. tulajdonosai, köztük a győri Vocational Academy. A cég székhelye és ezen alapítvány címe azonos.
„A győri központú Vocational Academy kezdeményezésére február 5-én, Budapesten alakult meg az Usus Optimus Nonprofit Kft." – olvasható az alapítvány honlapján. A tájékoztató szerint a tulajdonosok a társaság megalapítását elsődlegesen a szakképzéssel összefüggő önkormányzati feladatok ellátásában való részvétel folytatása érdekében hozták létre.

Úgy tűnik, a vidéki alapítványi iskolák finanszírozási nehézségei ellenére a Vocational „beszállna" a szakiskolák működtetésébe is. Sőt, a most megalakult nonprofit szervezet feladatai közt a felnőttképzést is megjelölte. Erről egyébként Nagy Ottó korábban is nyilatkozott (Kisalföld, 2007. május 10.). A társaság székhelye Győrben a Puskás Tivadar utca 8. szám alatt található, mely a Vocational Academy telephelye, a kft.-ről további információkat pedig az alapítvány elnökének e-mail címén lehet szerezni. A honlapon található ismertetőben leírtak szerint a megalakult kft.-ben nemcsak az oktatási szakemberek, de gazdasági szereplők is helyet kaptak.

Olvasóink írták

  • 15. hajrá 2008. március 03. 14:41
    „Ásatag
    kissé túloztam , tudom: az okmányirodában történő sorbanállásra és igénylésre gondoltam, nálunk legalábbis sorszámos, és még az is előfordul hogy aznap, mikorra szól a sorszámom, nem állnak már szóba velem...d e igaz, ha akarom az ügyfélkaput, megteszem a hosszú bürokratikius lépéseket- de már lehet nem akarom: azt írtad ugyanis csalódni fogok...”
  • 14. Vuki 2008. március 03. 11:13
    „A cikket olvasva legelőször az ötlött az eszembe, hogy ha ilyen rosszul áll a szénája a Vokinak, akkor egyáltalán mi a bánatnak lépnek bele még akármibe is. Nemvokisnak: az önkormányzati szakképzésbe akar beszállni, nem a pénzes szakképzésbe, amivel már pár éve tényleg foglalkoznak. NOL ezért bérli akkor is az oktatási intézményeket, ha szeptembertől nem lesz ott tanítás. Majd lesz jó pénzért fenőttképzés.”
  • 13. nemvokis 2008. március 03. 06:42
    „Ó te szegény Tur(l)ok. Hol jártál az elmúlt 10 évben mióta a Voki a szakképzés zászlóvivője Magyarországon? Ki pénzel téged? Én kérek elnézést a olvasók szándékos félrevezetéséért. Legalább a saját munkaadód újságját ismerd meg 10 évre visszamenőleg.”
  • 12. Ásatag 2008. március 01. 13:36
    „Hajrá!
    Az ügyfélkapu 2 nap.1nap-bejelentkezés,2. nap már küldik is az azonosítódat.Nem fogsz örülni annak amit ott találsz.”
  • 11. csalódott 2008. február 29. 22:21
    „már jó lenne ha kibukna valami!!! Ezt már nem lehet bírni!”
  • 10. Kiss Miska 2008. február 29. 22:03
    „Állítólag sikkasztás miatt "valaki" ellen eljárás indult a VA vezérkarából! Igaz ez a hír?”
  • 9. magyaro 2008. február 28. 20:22
    „pan.cser tudod kinek ki a barátja azt engedhet meg magának, de ha neked nincs megfelelő barátod akkor sitt!!”
  • 8. pan.cser 2008. február 28. 19:06
    „Ez egy k..a ország, mit nem mondjak. K....a elég már a szélhámosokból. Fizetni nem tud, de áldásos tevékenységét kiterjeszti a szakoktatókra. Van ebben az országban törvény vagy nincs? Ez esetben nyugodtan meg lehet lopni embereket, a munka mellett nélkülöznek családok, büntetlenül. Vagyis MO-on a munkabér ellopásáért nem jár büntetés.”
  • 7. NemOlyanLó 2008. február 28. 13:24
    „új kft.
    új munkalehetőség!
    Keresem azokat az embereket, akik napi 8-9-10 órában dolgoznának nekem ingyen!
    Jelige:
    ha bírod az éhséget, míg én BMW-ben pöffeszkedem te vagy az én emberem!
    Ui: ne aggódj, mindenki a zsebemben van.”
  • 6. hajrá 2008. február 28. 13:02
    „T. APEH!

    hogy van az, hogy a VA-t nem ellenőrzi senki??
    engem nem érdekel, hova terjeszkedik a NOL, csak a nyamvadt kis decemberi, januári, immár februári fizetésem szeretném megkapni, hogy adózhassak a tej, a benzin, gyógyszer stb. után!
    vajon a járulékaim rendben vannak?
    ugyanis a tb az apehhoz, az apeh a tb-hez irányított ezügyben , majd megint vissza.az ügyfélakpun mire regisztrálnak, eltelik vagy félév...
    így ping-pngoznak a T. Hivatalok a kicsikkel. És mi lesz a NAGYokkal?
    és mi lesz, ha a háziorvosom nem lát el, mert jajistenem hát a munkáltató elfelejtett utánam fizetni. ??irgum-burgum!!
    nekem kell majd pótolnom a hiányt a nem létező fizetésemből?
    vagy meg kell várnom az ellátást, míg valamely hatóság jegyzőkönyvet vesz fel NOL esetleges mulasztásáról, és amíg azt rendezi. talán meg is halok addigra.
    és eggyel kevesebb adófizetője lesz a T. Magyar Köztársaságnak!

    Biztosak lehetnek benne, hogy ugyanezt eljuttatom az APEhhez, meg ahová még el tudom. Persze kielégítő választ nem remélek.
    Sőt. Én leszek a hibás, mert micsoda gondolataim támadtak!még az is lehet, hogy a NOL elintázi, hogy sehol ne kapjak többet munkát, miután ő majd kegyeskedik valamit valamikor fizetni, aztán csődöt jelenteni.
    Hajrá magyar bürokrácia, hajrá magyar oktatás, hajrá Állambácsi!”
  • 5. ne menjen senki a kft-nek dolgozni 2008. február 28. 12:45
    „´hun´ vannak az ellenőrök?????????
    ne csak a kisembert ellenőrizzék!!!!!!!

    ´teccik´ a NEmOlyanLó- találó.”
  • 4. Rozi2 2008. február 28. 09:40
    „Nem a dolgozókat kellene először kifizetni!!!!!???? Vagy abból indul az új KFT? De jó, akkor minden tulajdonosok leszünk!”
  • 3. NemOlyanLó 2008. február 28. 09:38
    „sajna politika az egész!

    ne reménykedjen senki!

    Nem Olyan Ló ez a NOL”
  • 2. mikor lesz csőd? 2008. február 28. 09:34
    „van is neki !!
    meg dumája is !!”
  • 1. Fater 2008. február 28. 09:03
    „Hááát ehhez pofa kell !!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átláthatóbb költségvetést szeretnének

Munkatársunktól - Részletes módosító javaslatot terjeszt elő a szocialista frakció a csütörtöki… Tovább olvasom