Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

A művelődési ház 50 éve Péren

A péri Petőfi Sándor Művelődési Ház a közelmúltban ünnepelte megnyitásának 50 éves évfordulóját. E jeles évfordulóról méltó módon emlékeztek meg a településen. Az ünnep hangulatát az intézmény leköszönő vezetője idézte fel lapunknak.

Kolonics Zoltán elmondta, a résztvevők telt házat közelítő megjelenése mutatta az esemény fontosságát.

Az öt évtized történéseiből idézett néhány kiemelkedő eseményt Fekete Ottó, aki 1969 és 2005 között összesen 28 évig vezette az intézményt. – Ottó bácsi felidézte a néptáncos fellépéseket, a színházi előadások és bálok hangulatát, a magyar zenei élet koncertfellépőinek sokaságát.

Az itt dolgozó kollégák és segítők vállalásait, így Szűcs Ilus néni évtizedes önzetlen munkáját, aki táncosöltözetek sokaságát varrta az együttes tagjai számára.

Az ötven éve fennálló intézmény névadójának, Petőfi Sándornak életrajzi tablója átadását követően egy teremnévadó ünnepi pillanatai emelték tovább a hangulatot.

A művelődési ház színházterme a kultúrház első igazgatójáról, Hámori Mátyásról kapta nevét. A Hámori család tagjai örömmel vették a kezdeményezést.

A legidősebb dédunoka leplezte le a dédnagypapáról készült tablót, majd Rákász Márton, zenei jó barát, megnyitotta a Matyi bácsi festményeiből összeállított kiállítást – mondta el.

– Az öt évtized felidézése óhatatlanul mérlegre teszi a múltat és szembesít a jelennel. Nosztalgiával emlékeznek a legtöbben a sokat megélt évtizedekre.

A közösségi élet mindenkor meghatározó színtereként működő művelődési házak nem napjainkban élik fénykorukat. A felújított főépületrész s a közel ötvenmillió forint értékben megnyert – megvalósításra váró – IKSZT-pályázat sem jelenti azt, hogy a közösségi élet zaja elérhetné a ’80-as évek pezsgő világáét.

Bár bizonytalanság övezi ma a forrásszegény kultúrházakat, azért az ünnep teljes volt ezen a napon – mondta el Kolonics Zoltán, akinek munkáját ezúton köszöni meg Pér önkormányzata.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújuló idősek otthona Téten

A Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása csaknem 44 millió forintos… Tovább olvasom