Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

18 ezren Forgácsot, 99-en Nagy Viktort akarják

Győr - Ön kit szeretne látni a Győri Nemzeti Színház igazgatói székében? - tettük fel több mint tíz nappal ezelőtt olvasónknak a kérdést a kisalfold.hu oldalán. A jelöltekre csütörtök délig szavazhattak, a zárásig közel 38 ezer kattintást regisztráltunk (37978). A nem reprezentatívnak számító voksolást a jelenlegi direktor, Forgács Péter nyerte.
Március 22-én számoltuk be arról, hogy a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztjára öten pályáznak. Forgács Péter neve biztos volt, de képbe került Nagy Viktor rendező személye is, s ugyancsak pályázott Gergely László, Korcsmáros György valamint Koltay Gábor is. A nevek ismertté válása után megkérdeztük olvasóinkat, kit látnának szívesen az igazgatói székben. Közben valamennyi jelöltnek felajánlottuk, hogy interjút készítünk, és pályázati anyagát is nyilvánosságra hozzuk oldalunkon.
Forgács Péterrel készített beszélgetésünk után Nagy Viktort kerestük meg, aki nyílt levélben utasította vissza a nyilatkozat tételt, mondván, nem ért egyet a szavazással. (azóta Koltay Gábor is nyilatkozott).
A pályázat nyilvánosságra hozását az öt jelölt közül csak a korábbi igazgató, Korcsmáros György vállalta.

Végeredmény
Nagy Viktor 99 szavazat
Korcsmáros György 469 szavazat
Gergely László 2158 szavazat
Forgács Péter 18587 szavazat
Koltay Gábor 16665


Olvasóink írták

  • 10. mazsi 2008. április 04. 18:22
    „Arra azért kíváncsi lennék, hogy kattingatással hogy lehet ennyi szavazatot gyűjteni, amikor egyszer engedett a rendszer szavazni...Gáz ilyet feltételezni...Kétlem, hogy a jelöltek ilyesmivel foglalkoztak volna, hogy szavazókat gyűjtsenek maguknak, és itt is megfeleljenek egy shownak is beillő megmérettetésen...Fontosabb dolguk is van ennél...”
  • 9. retter 2008. április 04. 16:32
    „Nagy Viktorra 99-en szavaztak, a többiekre kevesebben, csak éjjel-nappal kattintgattak. Ezért röhej ez a szavazás. Tudja ezt ez az Ivánkovics nevű is, csak manipulál. Komcsi a lelkem.”
  • 8. mazsi 2008. április 04. 16:17
    „Nagyon remélem, hogy szakmai döntés születik, és figyelembe veszik az elmúlt egy évet is, amikor a nagy adóssággal kűzdő színház vezetésére senki nem jelentkezett, hogy szeretné rendbe tenni a dolgokat.Az elmúlt év miatt külön szeretnék gratulálni Forgács Péternek.A Mellette kiállók mocskolása pedig nagyon csúnya volt az elmúlt fórumokon...Valóban sok ebből a témából itt...Most dönteni fognak - remélhetőleg jól...”
  • 7. kikiriki 2008. április 04. 13:48
    „Nehogymá´ a Kisalföldnek kelljen elnézést kérni azért, mert meg merte kérdezni az olvasókat arról, hogy kit látnának szívesen a győri színház élén...”
  • 6. villma 2008. április 04. 13:37
    „Természetes, hogy a felbuzdított helyi szavazóknak a saját körükben jól ismert arc tetszik legjobban, de ez korántsem jelenti , hogy valóban az a legjobb ( bár az sem kizárt) Sok esetben nyert már bizonyságot, hogy a messziről jött ember, aki mentes az ilyen olyan klikkek befolyásától, jobb vezető lesz.
    Színház igazgatókat nemszokás népszavazás útján megválasztani, ezért törödjön a tisztelt szerkesztőség egyéb fontos megírandókkal, és ne akarja átvenni a szakmai bizottságtól a döntés jogát, akkor sem ha netán beleszól ebbe is a politika. És akkor mi van? A politikai erő mindig is nyomult hol bal, hol jobb oldalról , ennek ellenére, illetve ezzel együtt előfordulhat, hogy valamelyik oldal éppen a megfelelő embert találja meg az adott posztra. Én bízom abban, hogy a legjobb pályázat írója kapja meg az igazgatói széket.”
  • 5. villma 2008. április 04. 13:06
    „Reméljük, hogy az a bizonyos "csattanós válasz" meglesz, mert a két nyílt levél elolvasása után úgy érzem, hogy Nagy Viktor kinevezése lenne a tisztességes megoldás.
    A Kisalföld "pofonerejű" nyílt levele tüskés cinizmusssal emlegeti a politikai döntések erejét, és észre sem veszi , hogy ezzel saját polotikai elkötelezettségét igazolja , s egyben a média támogatását, valamely helyi jó ismerős javára.”
  • 4. tisztelettel 2008. április 04. 06:51
    „Ja!Még a cikk címéről...Arról,hogy ki mit akar.
    Az dönt majd ebben a kérdésben,hogy az önkormányzati képviselők mit AKARNAK!Ez megint komoly újságírói erényeket mutat...Vagy megint az a fránya politika van a dolgok mögött...?????”
  • 3. tisztelettel 2008. április 04. 06:45
    „Hát azért ez az oldal nem semmi...Nem elég ez a bugyuta szavazósdi,még komment is van.Ezek után a csattanós válasz az lenne ha az Önkormányzat Nagy Viktort nevezné ki.
    Azon gondolkodom,hogy mért van ITT EZ a téma napirenden ennyiszer.ITT ahol egyébként a kutura mostohagyerek.
    Emberek!Gondolkodjatok!Leesett...???”
  • 2. Ladizs 2008. április 04. 03:07
    „Gratulálok Forgács Péternek, a szavazás győztesének! Az öt jelölt közül bárki győzőtt volna, tiszta szívből gratulálnék neki. Mert ez egy kegyetlen megmérettetés volt.
    Én kívülállóként aggódva figyeltem mekkora indulatok csaptak fel a szavazás folyamán itt a hozzászólásokban. Megrendülten és értetlenül szemléltem mennyire nem tisztelik egymás véleményét egyes hozzászólók. Sajnos nem lehetünk büszkék arra, hogy így is tudunk viselkedni. A legjobb meggyőződésünkért sem állhatunk ki úgy, hogy a porba tapossuk a vitapartnerünket. Nem méltó az emberhez.”
  • 1. sziszifusz 2008. április 03. 19:22
    „Ámulatból bámulatba esem.
    Gratula Forgácsnak és Koltaynak.
    Mondjuk én 1981 óta bérletese vagyoka színháznak,de ekkorának még nem láttam!
    Csak a darab,csak azt tudnám feledni!
    Köszönet Korcsmáros Györgynek.Úgy volt európai a színháza,hogy magyar és győri volt!
    Kívánok a majdan fungáló igazgatónak Korcsmáros éveket.Ne szégyeljék-érjék utol!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kijevbe mennének: Újabb műtét vár Tibikére

Koroncó - Az izomsorvadásos betegségben szenvedő Szücs Tibike támogatók és olvasóink segítségével… Tovább olvasom