Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

1500 dolgozót bocsát el az Audi? A cég cáfol

Győr - Az Info Rádió híradása szerint napokon belül 1400-1600 dolgozója elbocsátását jelenti be a győri székhelyű Audi Hungária Motor Kft. Lőre Péter közölte: az értesülés téves, a győri gyárban a termelés a terveknek megfelelően elindult. Cikkünk hozzászólói azonban már jelezték, voltak elbocsátások.


Az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére kedden cáfolta az Info Rádió értesülését, amely szerint a győri vállalat a következő napokban elbocsátja 1400-1600 dolgozóját.
Lőre Péter közölte: az értesülés téves, a győri gyárban a termelés a terveknek megfelelően az újév második, illetve harmadik hetében elindult.


A hozzászólók

tricse: - Igenis akik ott dolgoztunk az Audi területén, akármelyik részen és lehet, hogy a Syncreon vagy más nevű cég volt a munkaadónk, de akkor is az Audi adta ki az ukázt, hogy meg kell szabadulni az emberektől tehát igenis ők rúgtak ki-------sok más munkatársammal egyetemben engem is.

hanika: - Sajnos, mi beletartozunk abba a 2000 emberbe akit szándékoznak elküldeni. Határozott a szerződés, pedig tavaly hogy örültünk még annak is hogy végre "külsősböl" audis lett.
A társaság november végén közölte, hogy december közepétől négy hétre leáll a járműgyártás Győrött, a motorgyártásnál pedig - terméktípustól függően - 2 és 4 hét között szünetel a termelés az év végi időszakban.

Ennek oka, hogy a győri vállalat termelését a Volkswagen konszern gyárainak menetrendjéhez igazítja. A járműgyártás előző éveknél hosszabb időtartamú leállása összefüggésben van a Győrött szerelt kocsik szezonalitásával, a három típus közül kettő ugyanis nyitott kocsi, irántuk a tavaszi-nyári időszakban nagy az érdeklődés.

A társaság korábban közölte, hogy tavaly több mint 1,9 millió motort és 60 ezernél több járművet gyártott. Motorgyártásban az előző évihez hasonló szinten teljesített a győri gyár, járművekből pedig 5,9 százalékkal többet szereltek össze, mint 2007-ben.

A fórumozók így látják >>



A BMW is csökkent

A BMW  járműgyártó rövidített munkaidőt vezet be februárban és márciusban több németországi gyárában. A közel 26 ezer dolgozót érintő intézkedést a nemzetközi autópiac zsugorodása miatt léptette életbe a járműgyártó. A rövidített munkaidőt a BMW dingolfingi, regensburgi, landshuti és berlini gyárában vezetik be, Münchenben és Lipcsében viszont nem. A rövidített munkaidő alatt a szerződéses dolgozók bérük legalább 93 százalékát kapják.

Olvasóink írták

54 hozzászólás
  • 54. ASHER 2009. február 02. 19:00
    „Az Audi?
    Az kerem hazudni nagyon tud,valosagos mester e teren!!!
    Nemetorszagban is cafolgattak egy idejig,aztan hogy-hogy nem megis az utcara kerult egy csomo melos!!!
    es akkor meg ugye egy joideig minden kielegites nelkul!!!
    az viszont erdekes hogy az audi mint ceg nyereseggel zarta a 2008-as evet,es nem is akarmilyennel!!!!!”
  • 53. kopi79 2009. január 22. 11:03
    „gyakorlatilag már hónapok óta 4 napokat dolgoznak.mindig van indok 1-1 napot lemondani”
  • 52. Goldmund 2009. január 22. 10:47
    „Az nem merült föl, hogy 4 napos munkahétre térjenek át? Úgy tudom, pl. a Rábánál így oldották meg a termeléscsökkentést.”
  • 51. raffy2 2009. január 21. 21:02
    „a mai kisalföld ezzel a témával kapcsolatban egy kurva nagy nulla.azt hittem ez lesz a legnagyobb hír,de tévedtem.jó,most megmagyarázzák obama beiktatásával,de azt hittem nagyobb felületen lesz olvasható az audis cikk.”
  • 50. kopi79 2009. január 21. 20:16
    „Mit cáfolnak.HAZUDNAK.Én 2 éve kerültem az audiba nem külsősként hanem rögtön audisként egy biztos munkahelyre az ő szavaikkal élve.December 15-én utcára tettek és velem még jó néhány embert pedig akkor is azt mondták hogy nincs leépítés.meddig lehet még ebben az országban felelős embereknek:kommunikációs vezér:nyiltan hazudozni?kinek jó ez?”
  • 49. tricse 2009. január 21. 20:08
    „hagyd álom!

    ebben az országban az oszd meg és uralkodj elve érvényesül,nem is akármilyen szinten----fanatikusnak ne próbálj meg érzéseket átadni,felesleges erőfeszítés! ha elég sokáig mondogatnak valakinek valamit ami nem is biztos,hogy úgy van és amiről saját tapasztalata nincs is,az előbb-utóbb a magáévá teszi és el is hiszi a dolgokat,kreálva mellé egy kis "maga igazát"is! nézd csak meg a vallásokat!
    hiába tudod te és én és még sokan közülünk,hogy egy szekeret csak úgy lehet sikeresen előre húzni,ha mindenki egyfelé húzza,sajnos egyes érdekcsoportoknak az a jó ha a szekér álldogál!
    ha már a vallást említettem,bár nem szeretek vele példálózni,de jó sztori a bábel tornya-eset,amikor is nehogymár az égig elérjen a torony,gyorsan összezavarjuk az építők nyelvét! hehe!”
  • 48. álom 2009. január 21. 19:23
    „Tudjátok az ember úgy gondolja,hogy az érzéseit elmondhatja,de úgy látom nem lehet.Senki nem érti meg.Itt csak az újjal mutogatás megy,mit belénk is neveltek rendesen!Az hogy ki a "főnököm", teljesen mindegy.Egyik se különb a másiknál!Orbán ideje alatt lett a férjen 13 év munkaviszony után munkanélküli ,1 évig.Azt az érzést mi már egyszer megtapasztaltuk,2 kis gyerekkel.A házasságunk majdnem rá is ment.Egy férfit még nem láttam így sírni,mint őt akkor.Nem kívánom senkinek,úgy hogy szívből sajnálom azokat aki most elveszítik a munkahelyüket.A férjem volt munkahelyi szakszervezete hozta fel őket gyárlátogatásra az AUDI-hoz.Ezért jöttünk ide családostul.Nem szeretnék tovább utazni,de vissza se szerenék menni oda, ahonnan jöttem,mert ott még rosszabb a helyzet.Az emberrel eddig is úgy játszottak,ahogy akartak,és most is.Teljesen mindegy ki a főnöke a magyarnak.Itt mindenki gazdagodik,csak a dolgozó ember nem,aki mindent meg tesz a családjáért.Legalább most ne bántsuk egymást,mert mindenkinek elég a maga baja!”
  • 47. zsoki 2009. január 21. 14:42
    „Sajnálom az elküldötteket!
    Sajnos ebben a világban élünk!”
  • 46. árpádsávos 2009. január 21. 14:04
    „álom!
    Gondolom azért bukott meg,mert már nem működött!annak a szép korszaknak a terheit nyögjük azóta is!Csak azelvtársaid még dobtak hozzá egy csöppet!Kína vagy Kuba! Irány egy jobb élet fele! De ne hagyd itthon az általad imába foglalt korszak folytatóit sem!”
  • 45. Hunicum 2009. január 21. 13:57
    „Tisztelt Álom!

    Azok vannak hatalmon már hat éve, akik a rendszerváltozás előtt is. Kommunizmusba akarsz élni? Akkor autózz még pár ezer kilométert és élj boldogan ott! Ha nem tetszik... Megmondta a főnököd!”
  • 44. álom 2009. január 21. 13:16
    „Primax!Tényleg igazad van!Most ébredt fel az aki 1990-ben erre szavazott,hisz azt mondták,hogy nekünk mennyivel jobb lesz.Aki a régi rendszerben dolgozott, nagyon jól tudja,hogy másnap is odament dolgozni,arra a munkahelyre,több éven keresztül!De nekünk(egyeseknek) kellett a változás!Ennyi év kellett ahhoz,hogy mások is észre vegyék,hogy rosszabbul élünk,mint a szüleink!Dolgoztam a rendszer váltás előtt is,úgyhogy tudom!350 km utat tettem meg 10-11 évvel ezelőtt,hogy a családomnak jobb legyen,mert ahol éltem,tényleg már csak örül az ember ha él!”
  • 43. joy27 2009. január 21. 12:17
    „Én az Autolivnél voltam!Ott is októberben elküldtek 26 embert,novemberben 30-at(engem is),januárban 50-60 at kb,vagy többet!De mindig azt mondták nem lesz több elküldés!Igy jön össze több száz ember!Ugyhogy az Audinál se lesz másképp!Lehet gondolkodni!Sajna!Szemétség az egész!”
  • 42. upho 2009. január 21. 08:24
    „ihatezsaudi :-DDD”
  • 41. zsiráf 2009. január 21. 07:25
    „Nem zörög a haraszt...
    Persze cáfolják, aztán meg pár nap- pár óra múlva meg bejelentik, hogy sajna nem tudják tovább finanszírozni a dolgozók bérét, mert nincs megrendelés.
    Viszlát!!!!”
  • 40. Primax 2009. január 20. 21:20
    „Ja, kérem, ez maga a kapitalizmus.
    Erre szavaztunk 1990-ben.
    Ettől függetlenül persze szomorú dolog az ilyen leépítés, főleg az érintetteknek.”
  • 39. ihatezsaudi 2009. január 20. 21:14
    „zsupho”
  • 38. tuzson 2009. január 20. 21:08
    „Audihoz!!

    Én probáltam beszállitoja lenni a cégnek de nem ment mert nem tudtam perkálni a beszerzőnek pedig jobb volt az áram!!!
    Sajnos nem ez számitott !!
    Végülis dolgoztam a cégnek három cégen keresztül:)
    mért nem lehetett direktbe???
    Ezért a magyar vezetés a felelös!!!!!!
    azokon a sorokon ahol magyar volt a vezető ott szartak a melosoki ahol pedig német ott meg volt minden normális munkavégzés!! mért van ez?”
  • 37. tuzson 2009. január 20. 21:03
    „sziasztok!

    Szerintem el kell zavarni a parlamentet január 29.-én mielött ujabb kárt tesznek!!”
  • 36. szil7 2009. január 20. 20:56
    „Igenis tegyen valamit a kormány! Állami támogatást kérünk Volswagen Golf és Audi A4 vásárláshoz! És szólítsa fel Földünk népeit: "Világ proletárjai egyesüljetek! Volswagent és Audit vegyetek!"”
  • 35. kovacsh 2009. január 20. 18:49
    „hiába cáfol, annak a pár száz embernek a sorsa akit egyik napról a másikra az utcára tett TÉNY!
    ahogyan Johnny100 írja a szolgáltató cégeket rakták ki, először most pedig jönnek a saját emberek, jó audis szokás szerint "holnap nem kell jönni" tájékoztatással csakhogy fel tudj készülni....”
54 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó kulcsszerepben

Budapest–Győr - Lapinformációk szerint február elsejétől kulcsszerepet tölt be a Fideszben… Tovább olvasom