Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Századvég: a magyar gazdaság idén is a tavalyihoz hasonló, erős évet zárhat

A magyar gazdaság teljesítménye 2015 első negyedévében fokozódott, szemben a növekedés lassulását váró általános vélekedéssel - áll a gazdaságkutató prognózisában.
A Századvég  Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a magyar gazdaság növekedési  üteme 2015-ben elérheti a 3,4 százalékot, míg jövőre a 2,7  százalékot; az intézet elemzői egyben arra számítanak, hogy a  jegybank a következő hónapokban több lépésben, akár 1,3 százalékra  is csökkentheti idén az alapkamatot.  

A globális és a hazai nyomott inflációs környezet, az  alacsony várakozások, a gazdaság ciklikus pozíciója és Magyarország  kedvező pénzpiaci megítélése a monetáris lazítás irányába mutatnak.  Az MNB inflációs célkövetési rendszerének rugalmasabbá tétele  szintén ezt erősíti - tartalmazza a kutatóintézet pénteken  közzétett, "Makrogazdasági monitor és konjunktúraelemzés" című  kiadványa.  

Az éves infláció várakozásuk szerint 2015-ben 0,3, 2016-ban 2,6  százalék lesz, ami idén a közműdíj-csökkentések és az alacsonyabb  olajárak egyedi sokkhatását tükrözi. A pénzromlás azonban 2016  végére már megközelítheti az inflációs célsáv közepét, aminek oka az  emelkedő maginfláció mellett a költségsokkok bázisba kerülése és a  maginfláción kívüli tételek (olaj és feldolgozatlan élelmiszer)  áremelkedése.  

A Századvég elemzői szerint a belső és külső tényezők a teljes  előrejelzési horizonton pozitívan járulnak hozzá a GDP-növekedéshez,  melyet a fogyasztás és a nettó export közel azonos arányban  vezérelhet. A kivitel növekedése 2015-2016-ban felülmúlja az  importét.   

A fogyasztás dinamikus növekedését (2015-ben 3,3, 2016-ban 3  százalék) a rendelkezésre álló jövedelem emelkedése biztosítja,  melyet piaci és gazdaságpolitikai intézkedések egyaránt segítenek.  Mindezek mellett idén az alacsony inflációs környezet, jövőre a  negatív reálkamat emeli a háztartások fogyasztási hajlandóságát,  melyet a munkaerő-piaci folyamatok javulása is hajt.   

A foglalkoztatottság tartós emelkedése miatt a munkanélküliségi  ráta 2015-ben 6,9, 2016 végére 6 százalékra csökken az előrejelzés  szerint.   

A beruházások idén jelentősen mérséklődő, 1,2 százalékos  növekedését a magas bázis magyarázza, jövőre a korábbi uniós  tervezési időszak lezárása miatt a beruházások 1,6 százalékos  visszaesésére számítanak a Századvég elemzői.  

A gazdasági növekedés pályája az elemzés szerint nem  veszélyezteti Magyarország külső finanszírozási képességét, és bár a  GDP-arányos mutató 2015-ben tetőzhet, továbbra is magas szinten  marad: 2015-ben 9,2, 2016-ban 8,2 százalék.   

A Századvég által számszerűsített idei évi költségvetési  kockázatok mérlege enyhén pozitív, vagyis a költségvetési törvényben  előirányzott 2,4 százalékos GDP-arányos deficitcél biztonsággal  teljesíthető: az államháztartási hiány az idén a GDP 2,3, jövőre 1,8  százalékát teheti ki. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri motor az ˝Év Nemzetközi Motorja˝

Az Audi Hungariánál gyártott 2,5 literes TFSI erőforrás a „2015-ös év Nemzetközi… Tovább olvasom