Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Összevonás: egyesül az APEH és a Pénzügyőrség

Jövő év elején, 2011. január 1-jén indul el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség integrációja.

Az új szervezet várhatóan Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven fog működni önálló kormányhivatalként – közölte Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese pénteken Szegeden.

Az összevonás eredményeként egy kézbe kerül a költségvetési bevételek nyilvántartása, beszedése és ellenőrzése – mondta a szakember a 48. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásán.

A párhuzamosságok felszámolása költségcsökkentést is eredményez, az egyablakos rendszer kialakítása pedig az adóalanyok számára is egyszerűbbé teszi az ügyintézést – tudatta az elnökhelyettes.
2011. január 1-jével csak a vezetői szintek olvadnak össze, a szakfőosztályok önállóak maradnak, egészen addig míg az egységes folyószámlarendszer nem alakul ki. A szervezet élén elnök áll majd, az ő munkáját a bűnügyi, a vám, az adó, az informatikai és a gazdasági területért felelős elnökhelyettes segíti majd – mondta Varga Árpád.

Az integráció nyomán egy intézményrendszerbe kerül az adóhivatal 15 ezer és a vám- és pénzügyőrség 7 ezer alkalmazottja. A szakember szerint azonban nem szabad lebecsülni az eltérő szervezeti kultúrából fakadó nehézségeket, komoly feladat lesz a fegyveres és a civil testület szemléletbeli különbségeinek áthidalása.

Az elnökhelyettes úgy látja, az adóhivatal 90 milliárd és a vám- és pénzügyőrség 40 milliárd forintos éves költségvetése fedezni fogja a működési költségeket. Az összeolvadás során szükségszerűen közelíteni kell a két szervezet munkavállalóinak bérezését – tette hozzá.

Varga Árpád előadásában kitért arra is, világtendencia a két szervezet összevonása, a szakember példaként Észtországot említette, ahol három esztendő alatt valósult meg az adó- és vámhivatal integrációja.

Olvasóink írták

  • 3. annobon 2010. október 12. 09:24
    „load-nak: Bocs a személyi szám mindmáig megmaradt, csak most személyazonosító jelnek hívják! Nézd meg a lakcímkártyád hátoldalát!”
  • 2. annobon 2010. október 12. 09:22
    „Javaslom még a rendőrséget is egyesíteni velük <moderálva>!”
  • 1. load 2010. október 02. 08:35
    „Az Alkotmánybíróság egy 1991-es határozatával megtiltotta a személyi számok használatát, a személyi adatok védelmére hivatkozva. Legfőbb indok az volt, hogy a személyi szám alapján az egyes hivatalok összevonhatják az adatbázisaikat és ez sérti a demokráciát.
    Így kell ezt csinálni személyi szám nélkül.
    Nem az adatbázisokat vonjuk össze, hanem a hivatalt.

    (A személyi szám akkori eltörlésével egyébként nem értettem egyet)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aktuális állásajánlatok Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvári kirendeltség aktuális állásajánlatai. Tovább olvasom