Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Januárban drágult a benzin, az alkohol, az élelmiszer, és a tömegközlekedés is

A fogyasztói árak 2013 januárban átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek decemberhez képest és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban
A fogyasztói árak 2013 januárban átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek decemberhez képest és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A londoni elemzők inflációs előrejelzése januárra 3,8-4,1 százalék volt.

A maginfláció az idén januárban 0,3 százalékra változott a decemberi 0,2 százalékról, tizenkét havi összehasonlításban 3,7 százalékra lassult az előző havi 4,9 százalékról.

A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított havi áremelkedés 0,9 százalék, a tizenkét havi index 104,0 százalék volt.

Januárban az üzemanyagok 2,8 százalékos, és a szeszes italok 2,6 százalékos havi drágulása hajtotta fel az inflációt, a ruházati cikkek 3,3 százalékos árcsökkenése viszont fékezte azt.

Az infláció 2012. decemberében 5,0 százalék volt, a múlt év egészében 5,7 százalék.

A 2012. januári jelentős infláció csökkenést elsősorban a bázishatás eredményezi - mondta Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője. Hozzátette: a rezsicsökkentés nyomán jelentkező áram- és gázszámlák hatása januárban még nem jelentkezett, azok majd a februári inflációban fejtik ki hatásukat.

A januárihoz hasonló alacsony inflációt utoljára 2011 szeptemberében mért a KSH, akkor a fogyasztói árak 3,6 százalékkal nőttek 12 hónap alatt.

Az idei év januárjában - 2012. decemberhez viszonyítva - a fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek 1,6 százalékkal drágultak. Az idényáras élelmiszereknél 10,0 százalékos, a csokoládénál 4,2 százalékos, a kávénál 2,3 százalékos áremelkedést mért a KSH.

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt egy hónap alatt, 2,6 százalékkal, elsősorban a jövedéki adó mértékének emelése miatt.

A ruházati cikkekért átlagosan 3,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, míg a háztartási energia ára 1,2 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 0,5 százalékkal csökkent egy hónap alatt.

A járműüzemanyagok 2,8 százalékkal drágultak. Az átlaggal megegyezően, 0,8 százalékkal nőtt a szolgáltatások ára, ezen belül a postai szolgáltatásoké átlagosan 5,6, a helyi tömegközlekedésé 4,5 a szemétszállításé 3,5 százalékkal emelkedett.

2012. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 5,8 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt az idényáras élelmiszerek (18,3 százalék), a tojás (17,0 százalék), a liszt (15,2 százalék), a sertészsiradék (14,5 százalék), az étolaj (9,9 százalék, a sertéshús (8,2 százalék) ára.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,1 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is.

A szolgáltatásoknál átlag alatti, 3,1 százalékos áremelkedést mért a KSH, ezen belül a szemétszállítás 8,4, a helyi tömegközlekedés 5,2 százalékkal drágult.

A háztartási energia átlag alatti 2,4 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 12,1, a vezetékes gáz 3,1 százalékkal drágult, ugyanakkor a távfűtésnél 8,5 százalékos árcsökkenés történt.

Átlag alatt drágultak a ruházkodási cikkek (0,8 százalék), a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 2,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, 2012. januárhoz képest.

A KSH jelezte, hogy a vezetékes gáz és az elektromos energia árának januári 10 százalékos csökkentése a februári, míg a távfűtésé a január-márciusi árindexben fog megjelenni. (GRAFIKA)

Olvasóink írták

  • 4. ATX 2013. február 14. 12:51
    „"Januárban drágult a benzin, az alkohol, az élelmiszer, és a tömegközlekedés is" Még szerencse, hogy a rezsi csökkent...”
  • 3. Joebacsi70 2013. február 14. 12:29
    „Ez lehetetlen, hazugság, ballib ferdítés. Kibontom az igazságot:
    Rezsistop után rezsicsökkentés.
    Az árak nem emelkednek, hanem negatívan növekednek.
    Az infláció kit érdekel, a lényeg, alacsony az MNB alapkamat.
    Az üzemanyag ára nem baj, ha emelkedik, a mi zsebünkben landol az exrraprofit, mert a MOL a miénk.
    A francos cigit és a pia árát emelni kell, sőt, állami monopólium alá vonni. Ki fogja építeni a szocializmust, ha mindenki iszik és cigiszünetet tart ?
    Csoki, kávé az pedig kifejezetten úrimuri. Nehogy már összezavarjuk vele a rendes, hasznos tagjait a társadalomnak.
    Tojás, liszt, olaj, hús, ruházat, tömegközlekedés ?
    Amíg van pénz ezekre az extra dolgokra, erre a pazarló luxusra, addig csak csend legyen, de jó nagy !
    Hajrá fidesz ! Csak a fidesz ! Hajrá magyarok ! Ébresztő ! Aki nincs velünk az ellenünk ! A haza nem lehet ellenzékben ! Nem leszünk gyarmat ! Nekunk az EU, IMF, Brüsszel nem főnökünk, nem parancsol !”
  • 2. Jandex 2013. február 14. 12:26
    „"Hatalmasat, a vártnál nagyobb mértékben zuhant a magyar GDP 2012 utolsó negyedévében. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön publikált gyorstájékoztatójából kiderül, hogy 2012 utolsó negyedévében, 2,7 százalékkal esett a GDP az előző év azonos időszakához számítva."
    Egy újabb hatalmas siker!
    Thx.2/3!”
  • 1. Primax 2013. február 14. 10:37
    „"A fogyasztói árak 2013 januárban átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek decemberhez képest és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban"
    SIKER, SIKER hátán...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénztárgépek: májusig kell átállni az online kapcsolatú gépekre

Május elsejéig kell átállni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes… Tovább olvasom