Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Csökkenek Magyarországon a jövedelemkülönbségek

A jövedelmi viszonyok területi eloszlását tekintve Magyarországon hétszer annyi fizetést visznek haza a leggazdagabbak mint a legszegényebbek, ugyanakkor az OECD-átlag ennél sokkal rosszabb - kommentálta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb adatait a Napi Gazdaság pénteki számában Cséfalvay Zoltán, a szervezet állandó képviseletének vezetője.
Cséfalvay Zoltán a lapnak elmondta: a Gini-együttható alapján hazánk esetében 0,288-as számot mértek, ami nagyjából megegyezik Németországéval. A németekéhez közelítő arány nem az életszínvonal hasonlóságát jelenti, hanem azt, hogy mindkét országban régiónként azonosak a fizetések.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: a válság évei után, a 2013-as adatok alapján mért eredmények az OECD-átlag felső egyharmadába tornázták fel Magyarországot. Ennek eredményeként a legszegényebb és a leggazdagabb 10 százalék jövedelme közötti különbség mindössze 7,2-szeres, míg a szervezet átlaga 9,6-szoros. A visegrádi országok közül Csehországban és Szlovákiában alacsonyabb, Lengyelországban viszont kissé nagyobb a felső és az alsó réteg közötti jövedelmi különbség, mint Magyarországon. A jövedelmi olló Dániában, Szlovéniában és Csehországban a legkisebb, Mexikóban, Chilében és az Egyesült Államokban a legnagyobb.

Az egyenlőtlenségek globális okaiként a nagykövet többek között a termelékenység stagnálását, a társadalmak elöregedését, a technológia egyre gyorsabb, de nem a teljes lakosságnak elérhető fejlődését, az önfoglalkoztatást, valamint az ideiglenes és részmunkaidős foglalkoztatást említette.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódik a szociális földprogram

Újabb egy évig művelhetik az államtól ingyenes használatba kapott földeket a hátrányos helyzetű települések, amihez egy pályázat keretében anyagi támogatást is kapnak. Tovább olvasom