Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

A halfogyasztás növekedését várják az áfacsökkentéstől

A halhús áfájának tervezett csökkentése a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szerint 15 százalékkal mérsékelheti a halárakat, élénkítheti a fogyasztást, és az ágazat minden szereplőjének kedvez majd - mondta Németh István, a szervezet elnöke az MTI érdeklődésére pénteken.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy jövőre 5 százalékra mérséklődhet a fogyasztásra szánt hal áfája.

Németh István emlékeztetett rá, hogy az áfacsökkentést már korábban is szorgalmazták, mivel az ágazat versenyhátrányba került a sertés- és baromfihús áfájának korábbi csökkentése után. Az áfacsökkentés a teljes ágazatnak, a magyar akvakultúrának, a halászati termékek előállításának is lendületet adhat - mondta.

A fogyasztók drágának tartják a halhúst - vélte, és példaként említette, hogy jelenleg egy kilogramm sertéscomb csont nélkül annyiba kerül, mint egy kilogramm élő ponty.

Hozzátette: Magyarország a környező országokhoz képest versenyhátrányba kerülhet amiatt is, hogy januártól egy uniós irányelv alapján a halastavakat elárasztó vízért is fizetni kell vízkészlet-használati járulékot. Ezért kezdeményezték a rendelet módosítását a belügyi tárcánál, mert az tovább rontja az ágazat alacsony jövedelmezőséget. Arra kérik a kormányt, hogy az áfacsökkentés mellett a vízkészlet-használati járulékot, és a vízdíjat is érsékelje, ellenkező esetben alacsonyabb lehet vagy elmaradhat az árcsökkentés.

Magyarország a 3. legnagyobb pontytermelő ország Európában, a magyar édesvízi halak exportja jelentős, mintegy 30 millió eurót tesz ki évente. Az áfacsökkentés ezért is lehet az akvakultúra kitörési pontja - mutatott rá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelkedett a Heineken nyeresége az első negyedévben

A holland vállalat összesen 44 millió hektoliter sört értékesített az első negyedévben. Tovább olvasom