Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

Hivatalos Scolari távozása

A Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) hivatalosan is megerősítette, hogy távozott posztjáról Luiz Felipe Scolari, a hazai környezetben világbajnoki negyedikként zárt válogatott szövetségi kapitánya.
Jose Maria Marin, a CBF elnöke rövid közleményében megköszönte a 65 éves szakember és stábja munkáját, egyúttal emlékeztetett arra, hogy a tréner és segítői tiszteletet érdemelnek, amiért nekik köszönhetően a brazil emberek újra megszerették a nemzeti csapatot, annak ellenére, hogy a kitűzött célt nem sikerült elérni.

A brazil válogatott ugyan bejutott a legjobb négy közé a hazai rendezésű világbajnokságon, de az elődöntőben csúfos, 7-1-es vereséget szenvedett a későbbi győztes Németországtól, majd a bronzmérkőzésen is simán, 3-0-ra kikapott Hollandiától.

A 2002-ben hazája csapatát világbajnoki címig vezető Scolari 2010 novemberében vette át újra a válogatott irányítását, 29 mérkőzésen ült a kispadon, ezek közül ötöt veszített el. A gárda tavaly megnyerte a Konföderációs Kupát, így a hazai rendezésű világbajnokságon esélyesnek számított.

Scolari utódját várhatóan csütörtöki sajtótájékoztatóján jelenti be a szövetség, brazil sajtóértesülések szerint az U20-as válogatottat irányító Alexandre Gallo, valamint a Corinthianssal 2012-ben Libertadores Kupát nyert Muricy Ramalho is esélyes a posztra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már a döntő előtt elkészült a német győzelem emlékbélyege

Optimistán készült a német posta a brazíliai világbajnokság vasárnapi Németország-Argentína döntőjére. Tovább olvasom