Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Széchenyi-emlékkiállítás nyílik Zircen

Széchenyi István munkásságát mutatja be a zirci Reguly Antal Emlékkönyvtár kedden, a legnagyobb magyar születésének 219. évfordulóján nyíló kiállítása.

Németh Gábor könyvtárvezető az MTI-nek elmondta, hogy a tárlaton több mint 200 tárgy segítségével vázolják fel Széchenyi István munkásságát és érzékeltetik a személyéhez kötődő kultuszt.

Kifejtette, hogy a gróf életútját tablókon és eredeti, első kiadású könyvein keresztül mutatják be. A könyvtárvezető elmondta, hogy az Országos Széchényi Könyvtárból három, a gróf által dedikált kötetet kaptak, de ezek mellett számos korabeli folyóirat és cikk ismerteti munkásságát.
A tárlaton Egervölgyi Dezső numizmatikus Széchenyi-éremgyűjteménye is látható; a legkorábbi darab 1848-ból származik, míg a legújabb 2009-ből való - mondta Németh Gábor.

Emellett bemutatnak az 1860-as években készült szobrokat, pécsi porcelánmunkákat, valamint plakátokat és kisplasztikákat is.
A kiállítást a zirci emlékkönyvtár a Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév programjainak sorában rendezi meg. A tárlat év végéig látogatható a Veszprém megyei városban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét év a csecsemőgyilkosnak

A mocsai háromgyermekes anya titkolt terhességét követően egy emésztőgödörbe dobta újszülött gyermekét. Tovább olvasom