Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Oroszlányi rablókat ítéltek el

Két fiatalember fejenként hét és fél év börtönt kapott egy oroszlányi élelmiszerbolt kirablásáért, illetve az eladó bántalmazásáért, figyelőszolgálatot teljesítő társukat három év börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla - tájékoztatta a szervezet szóvivője csütörtökön az MTI-t.
A rablás 2009-ben történt. Az elkövetők egy valódinak látszó forgótáras pisztollyal és egy viperával este léptek be az üzletbe, és követelték a bevételt. Az eladó közölte, hogy csak hétszáz forintja van, mert a főnök elvitte a pénzt - tette hozzá Ferenczy Tamás. A rablók egyike kimarkolta az aprót a kasszából, közben dulakodtak a pénztárossal.

A viperával és a pisztoly agyával addig verték, amíg a földre nem került. Ekkor a harmadik elkövető bement az utcáról, még talált a kasszában 3300 forintot, majd az üres pénztárgépet az eladóhoz vágta. A szakértők megállapítása szerint a pénztáros sérülései nyolc napon belül gyógyultak, de a bántalmazás ereje, módja alkalmas lett volna nyolc napon túl gyógyuló sérülések okozására is. A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét a vádlottak 19 és 22 év közötti korára tekintettel annyiban enyhítette, hogy a szabadságvesztést nem fegyházban, hanem börtönben kell letölteniük.

A büntetés ezen túlmenően nem lehetett enyhíteni a rablási cselekmény gátlástalan elkövetése miatt - mondta el a szóvivő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellenszavazat nélkül fogadták el Szombathely költségvetését

Ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett fogadta el Szombathely 4,4 milliárd forint hiánnyal… Tovább olvasom