Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Egyre népszerűbb a Balaton!

A pihenést tervezők háromnegyede belföldi nyaralásra készül: az idén is a Balaton a leggyakoribb úti célja a magyaroknak - derül ki a Forsense Intézet múlt hónapban végzett, 800 fős közvélemény-kutatásából.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott gyorsjelentés szerint a megkérdezettek 37 százaléka tervez nyaralást az idén - ami nem tér el jelentősen az egy évvel korábban mért 34 százalékból. A nyaralók több mint fele a családjával utazik, harmaduk barátaival, 16 százalékuk kettesben a párjával, három százalékuk egyedül.

A nyaralást tervezők háromnegyede magyarországi, egynegyede külföldi célpontot jelölt meg utazása állomásaként. A tavaly is nyaralók nagyobb része preferálta a belföldi utazást, a 2008-ban utazóknak 32 százaléka mondta, hogy külföldön volt nyaralni, hét százalékkal több, mint az idén.
A legkedveltebb úti cél a Balaton, a belföldön nyaralók fele tervezi nyaralását a "magyar tenger" partján, 7 százalék Hajdúszoboszlót választja. A tavalyi nyaralók körében ugyanilyen arányban említették a két legkedveltebb hazai idegenforgalmi célpontot a megkérdezettek.
Az idén is Horvátország a legfelkapottabb külföldi célállomás a magyarok között. A külföldre utazó nyaralók több mint 10 százaléka mondta Olaszországot és Spanyolországot, más célországok említése minimális volt. A tavaly külföldön nyaralók körében szintén Horvátország volt a legnépszerűbb 25 százalékkal, Olaszországot 19, Görögországot a külföldön pihenők 14 százaléka kereste fel 2008-ban.



A belföldön nyaralók átlagosan nyolc napra utaznak el, 72 százalékuk mondta, hogy legfeljebb egy hetes utazást tervez, viszonylag jelentős a 10 napos (11 százalék), illetve a kéthetes utazást (9 százalék) tervezők aránya. Közel egyharmaduk magánszálláson fog nyaralni, 26 százalékuk apartmanban, 20 százalékuk kempingben, 12 százalékuk pedig szállodában.

A külföldre utazók átlagosan kilenc napot készülnek külföldön tölteni, legtöbben egy hetes (34 százalék), illetve 10 napos (30 százalék) pihenést terveznek. A külföldi célpontok esetében egyértelműen Horvátország a favorit, a külföldi nyaralást tervezők 25 százaléka említette déli szomszédunkat.

Az idén többen tervezik, hogy elutaznak, viszont nagyobb az aránya a belföldön kikapcsolódó nyaralóknak mint tavaly, s ezzel párhuzamosan csökkent az az összeg, amit az emberek nyaralásra akarnak vagy tudnak fordítani. Tavaly a kérdezettek relatív többsége (32 százalék) 50-100 ezer forintot szánt nyaralásra. Most nagyobb számban vannak azok (34 százalék), akik 50 ezer forintnál kevesebből kívánják megoldani a pihenést. Az olcsó nyaralást tervezők aránya közel duplájára nőtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízre szállt angyalok a Kékszalagon!

A Kékszalag nagydíjra gyúr a hazai sztárvilág három kivételes virágszála: Keleti Andi, Dér Heni és… Tovább olvasom