Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Zavartalan a paksi atomerőmű működése a hőségben

A paksi atomerőműben egyelőre nincs is szükség különleges intézkedésre a rekord meleg miatt.

Az atomerőműben jelenleg három blokk üzemel a négyből, a kettes blokkot július 2-án állították le a szokásos éves karbantartásra.

A hőségre tekintettel ugyanakkor fokozottabb figyelmet szentelnek a szakemberek a hűtővíz hőmérsékletére - jelezte Mittler István.

Az atomerőműben a Duna vizét használják erre a célra. A folyó vizének hőmérséklete szerdán 24 Celsius fok volt, de visszabocsátáskor sem haladta meg az előírt mértéket, ami 30 Celsius fok lehet maximum. Ezt az értéket a visszabocsátás helyétől délre, ötszáz méterrel mérik.

A kommunikációs igazgató hozzáfűzte, hogy az erőmű működése során még soha, négyblokkos üzemnél sem került arra sor, hogy e miatt a korlát miatt teljesítményt csökkentsenek.

A Duna vízállása sem indokol semmilyen korlátozást, hiszen az úgy nevezett „kisvizes intézkedési terv” 85 méteres vízállásnál lép hatályba, most azonban a Duna tengerszinthez mért vízszintje Paksnál 87 méter. A folyó vízhozama másodpercenként kétezer köbméter, ebből a háromblokkos üzemnél másodpercenként 75-80 köbmétert emelnek ki.

Mittler István kitért arra, hogy mivel a Duna vízhozama nagyon ingadozik, és előfordul, hogy megközelítik a határértékeket, az építendő blokkok esetében már nem közvetlen hűtést terveznek, hanem hűtőtornyokkal biztosítják majd a hűtővizet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csőd közeli helyzetben Kiskunfélegyháza

Kiskunfélegyháza képviselő-testülete csütörtöki ülésén egy átfogó intézkedési tervet tárgyal, mely a… Tovább olvasom