Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 20°C | 30°C Még több cikk.

Választás 2014: meg kell semmisíteni a szavazólapokat

A szavazás után a szavazólapokat a helyi választási irodában kell elhelyezni, és kilencven napig meg kell őrizni, leteltével pedig megsemmisíteni.
Hétfőn meg kell semmisíteni a választási irodákban az áprilisi országgyűlési választás ajánlóíveit, a szavazólapokat és az egyéb választási iratokat, a jegyzőkönyvek kivételével.

A választási eljárásról szóló 2013. évi törvény előírja: a szavazás után a szavazólapokat a helyi választási irodában kell elhelyezni, és kilencven napig meg kell őrizni úgy, hogy azok illetéktelen személyek számára ne legyenek hozzáférhetőek.

A szavazást követő kilencvenedik nap utáni munkanapon a választási iratokat - a jegyzőkönyvek kivételével - meg kell semmisíteni, és a jegyzőkönyvek első példányát a Magyar Nemzeti Levéltárnak át kell adni.

Vagyis a szavazólapokat hétfőn meg kell semmisíteni a helyi választási irodákban, ahogyan az ajánlóíveket, a kinyomtatott szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylő választópolgárok kinyomtatott jegyzékét is. A Nemzeti Választási Irodának pedig törölnie kell a szavazóköri névjegyzékek, valamint a levélben, illetve külképviseleteken szavazók névjegyzéki adatait.

Ha azonban a választás eredményével összefüggő büntetőeljárás van folyamatban, akkor az érintett iratokat az ügy jogerős lezárásáig kell megőrizni.

A Fővárosi Törvényszék döntése alapján a 90. napon túl is meg kell őriznie egy választási irodának az országgyűlési választásokon használt ajánlóíveket, hogy az érintett választópolgárok megtudhassák, visszaéltek-e az adataikkal. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet május 22-én közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék két elkülönített eljárás végén is arra kötelezett - egyelőre nem jogerősen - egy választási irodát, hogy a hozzá forduló felperes választópolgárokat tájékoztassa arról, mely ajánlóíveken szerepelnek személyes adataik. Egyben döntés született az ajánlóívek zárolásáról is.

Sajtóértesülések szerint a 2014-es országgyűlési választások során több párt is visszaélt a választópolgárok ajánlóíveken megadott személyes adataival. Az adatokat a polgárok ugyan önként adták meg az általuk választott pártoknak jelöltállítás céljából, ám a gyanú szerint a pártok egy része ezeket kicserélte és átmásolta saját ajánlóívére, annak érdekében, hogy a jelöltséghez, illetve az országos lista állításához szükséges számú ajánlást megszerezze.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befejeződött az állatok megelőző vakcinázása Tiszafüreden

A fertőzést a szakemberek lokalizálták, újabb megbetegedésekkel a továbbiakban nem kell számolni a… Tovább olvasom