Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Testében akarta becsempészni az egykilónyi kokaint

A nigériai csempészt a budapesti reptéren fogták el. Testében százegy kapszula, és azokban 1,2 kilogramm kokain, a halálos adag ezerszerese volt.
Százegy kapszulában több mint egy kilogramm kokaint akart a testében Magyarországra hozni egy férfi. A nigériai csempészt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a NAV szóvivője pénteken az MTI-vel.

Suller Attila tájékoztatása szerint a nigériai férfi a hollandiai Eindhovenből érkezett Budapestre. A ferihegyi repülőtéren a pénzügyőrök átvizsgálták a kézipoggyászát és a ruházatát is, de nem találtak semmit. Mivel azonban az ellenőrzés közben feszülten viselkedett, CT-vizsgálatra kórházba vitték.

Forrás: NAV
Forrás: NAV

A felvételek tanúsága szerint a férfi testében százegy kapszula, és azokban 1,2 kilogramm kokain, a halálos adag ezerszerese volt, amelynek feketepiaci értéke 18 millió forint.

A NAV kitért arra is, hogy ebben az évben a nigériai férfi volt a negyedik, aki a testében akart kábítószert Magyarországra csempészni. Októberig 23 esetben 4,5 kilogramm kokaint foglaltak le a repülőtéren, ebből 2,5 kilogramm valakinek a testéből került elő.

Nyitóképünk illusztráció.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: Navracsics Tibor kiváló európai ember

A kormányfő kiemelte, a portfóliókat az uniós tisztújítási folyamatban csupán másodlagos kérdésnek… Tovább olvasom