Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Szanyi: az MSZP a vártnál jobban szerepel

Szanyi Tibor szerint az MSZP a vártnál jobban szerepelt Budapesten a vasárnapi önkormányzati választáson, mert a fővárosban a legnagyobb az ˝ébredés˝ az emberekben.
 
A párt kampányfőnöke a Hír TV műsorában az urnazárás után, az MSZP elnökségi ülése idején azzal magyarázta a viszonylag alacsony részvételt, hogy az emberek "megrendültek, kiváró helyzetben vannak".

Szanyi Tibor hozzátette, hogy a Fidesz által "fülkeforradalomnak" nevezett jelenség elmaradt.

Mint mondta, az MSZP-nek szerencsésen sikerült eljuttatnia a választókhoz azt a üzenetét, amely szerint a szocialista párt valóban ellensúly.

Kitért arra, hogy az általuk végzett alternatív szavazatszámlálás este 9 óráig, fél 10-ig biztosan eltart.

Olvasóink írták

  • 2. Csetneky 2010. október 03. 22:27
    „Valóban jobban szerepelt. Főleg azt figyelembe véve, hányan vannak egyáltalán szabadlábon. Most még.”
  • 1. gyagyástóni 2010. október 03. 22:12
    „Igaza van sajnos, még mindig elég jól szerepelt, de ami késik nem múlik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisgyerek esett a szavazóurnába

Több rosszulléthez riasztották a mentőket a vasárnapi önkormányzati és a kisebbségi választáson. Tovább olvasom