Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Szabadlábra helyezte a bíróság Szima Juditot, a TMRSZ főtitkárát

Lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadlábra helyezte Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárát hétfő délután meghozott határozatával a Kaposvári Városi Bíróság.
Az érdekképviseleti vezetőt múlt pénteken gyanúsítottként hallgatták ki Szekszárdon, majd éjjel őrizetbe vették hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt. A nyomozást aznap a Kaposvári Nyomozó Ügyészség rendelte el "konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján". "Olyasmivel vádolnak, amit nem követtem el" - mondta Szima Judit hétfőn újságíróknak a bíróság folyosóján a határozat kihirdetését követően, hozzátéve: rendkívüli módon megalázták.

Az ekkor már bilincs és vezetőszár nélkül nyilatkozó főtitkár, akit szemmel láthatóan megviseltek a történtek, az újságírók kérdéseire elmondta, hogy a bíróságról az édesapjához megy. (A bíróságon apja lakását jelölte meg helyszínként, ahol a határozatnak megfelelően tartózkodni fog.)

Vadócz Attila, a Somogy Megyei Bíróság szóvivője az előzetes letartóztatást kérő ügyészségi kezdeményezésről döntő kétórás bírósági procedúrát követően újságíróknak elmondta: a bíróság az előzetes letartóztatást nem tartotta indokoltnak, a büntetőeljárás meghiúsításának veszélyére való tekintettel lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Ez a lakhely nem a gyanúsított eddigi tartózkodási és lakhelye, hanem egy másik megyében lévő lakhely - jegyezte meg.

A szóvivő közölte továbbá, hogy az ügyész fellebbezett a határozat ellen, ezért jogerős határozatot - várhatóan egy héten belül - a Somogy Megyei Bíróság hoz.
A nyomozást a TMRSZ működése kapcsán, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelték el, arról múlt pénteken Horváth Szilárd, Somogy megyei főügyész tájékoztatta az MTI-t.

Még aznap házkutatást tartottak a TMRSZ szekszárdi irodájában, majd délután a szekszárdi rendőrkapitányságra gyanúsítottként előállították Szima Juditot, a szakszervezet főtitkárát, akit a kaposvári nyomozóügyészek kihallgattak, majd éjjel őrizetbe vettek, szombaton pedig Kaposvárra szállítottak.

Olvasóink írták

  • 4. bojtár 2011. június 07. 12:10
    „politikai rabosítás”
  • 3. PaPa 2011. június 07. 07:03
    „A többi szakszervezet azért nem áll ki mellette mert a FRSz-t nem a szocik irányítják.
    Az 50-es évek már rég visszajöttek.”
  • 2. Boli 2011. június 06. 21:43
    „Bár nem a legszimpatikusabb a hölgy a megszólalásai alapján, de akkor is agyrém, amit tettek vele. 2011-ben, az ´50-es évek "életérzése"... Ezt még azok a mazsola, marha cocik sem merték megtenni.
    A legnagyobb szégyen mégis, hogy a többi szakszervezet nem állt ki azonnal mellette és mondta azt, hogy vagy együtt tárgyalnak mindenről, vagy mehetnek bohóckodni a politikus elvtársak a piros orral, nagy cipővel és mégnagyobb orcával.
    Ha holnap bárki mást is elvisznek, ne tessék csodálkozni, bárkinek az autójában, lakásban találhatnak valamit. Bástya elvtárs és csapata nem tűnt el, csak színt és egyenruhát váltott. Virág elvtárs pedig számít a spiclikre és talpnyalókra!
    http://www.tmrsz.hu/hirek-aktualis/1580-nyilt-level-20110604.html”
  • 1. HarconaMarcos 2011. június 06. 19:45
    „Csak úgy elképzeltem, hogy ha éppen a kormány ellen tüntető szakszervezet vezetőjével ezt tennék Franciaországban, akkor arra mi lenne a válasz. Feltételezem ma az összes rokonszakma szakszervezete országos sztrájkot hirdetett volna, és meg is tartották volna. Aztán legközelebb eszükbe sem jutna.
    Itt csak az a kérdés, hogy mi az, ami legközelebb az eszükbe jut. :-/”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiesett egy gyermek egy emeleti ablakból Mohácson

Súlyosan megsérült egy emeleti ablakból kieső gyermek, valamint az édesanyja hétfőn Mohácson -… Tovább olvasom