Kisalföld logö

2017. 07. 29. szombat - Márta, Flóra 16°C | 27°C Még több cikk.

Simonyi, a dúsgazdag feltaláló űrkalandja

Naponta több millió ember hasznosítja Charles Simonyi, a magyar származású programozó találmányait. A leggazdagabb élő magyar a Space Advantures vállalkozás szervezésében jutott az űrbe, de ott nemcsak turistáskodik, hanem komoly kutatómunkát is végez.
Magyar kísérleteket is végez az űrben Charles Simonyi. A második magyar kozmonauta, az első magyar űrturistaként hazánkban is közismertté lett amerikai üzletember, számítógépes programozó és feltaláló azzal a Pille sugárdózismérővel is dolgozik, melynek korábbi példányát Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is használta. Ugyanakkor most kísérleti videofelvételeket is készít a Földről. Egy másik programban Simonyi a mélyen húzódó emberi izmok sorvadását vizsgálja a súlytalanság körülményei között, regisztrálva az űrhajós „szubjektív deréktáji fájásérzetét". A harmadik kísérleti programban pedig az ISS-en élő mikroorganizmusok fajtáit és az űrrepüléshez való alkalmazkodásait kutatja.

Milliárdos turisták a Földön kívül

2001. április 28.–május 6.: A világ első űrturistája, az amerikai Dennis Tito két tapasztalt orosz kozmonauta társaságában a kazahsztáni Bajkonurból egy Szojuz TM–32 orosz űrhajó fedélzetén indult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A nyolcnapos sikeres űrutazás Titónak húszmillió dollárjába került. 2002. április 25.–május 5.: A Szojuz TM–34 orosz űrhajó, majd a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére a dél-afrikai Mark Shuttleworth húszmillió dolláros jegyet váltott. 2005. október 1–11.: A Szojuz TMA–7 űrhajó, fedélzetén az amerikai űrturista, Gregory Olsen amerikai tudós, aki ezért 20 millió dollárt fizetett. 2006. szeptember 18–29.: A Szojuz TMA–9 fedélzetén a világ első űrturistanője, a húszmilliós útra vállalkozó Anoushe Ansari iráni származású amerikai. 2007. április 9-20: A Nemzetközi Űrállomáson tartózkodik az amerikai–magyar Charles Simonyi űrturista és két profi kozmonauta, Oleg Kotov és Fjodor Jurcsihin. Simonyi 25 millió dollárért utazhatott az űrbe, a tervek szerint április 20-án a Szojuz TMA-9 űrhajóval indul el az űrállomásról, s még aznap leszáll Kazahsztánban.

A sűrű műszaki-tudományos program nem szokatlan az 58 éves Simonyi számára, hiszen informatikusként az amerikai Microsoft szoftvercég Word és Excel programjának atyjaként vált ismertté. Találmányait milliók használják – gondoljunk csak a szövegszerkesztővel írt betűk formázásának egyszerűsítésére, vagy hogy nyomtatáskor azt a szövegképet kapjuk, mint amit a monitoron látunk.

A Microsoft egyik vezetőjeként a cég részvényei tették milliárdossá Simonyit, aki 2002-ben saját vállalkozást (ISC) alapított, ahova magával vitte kutatási eredményeit. Az ISC olyan technológián dolgozik, amelynél nem kódokkal, hanem mindenki számára érthető grafikus és szöveges felületen történik a programozás – olvasható a Haszon magazinban. Ez forradalmi változásokat indíthat el a szoftverfejlesztésben. Az ilyen és ehhez hasonló problémamegoldó képessége Simonyinak meseszerű üzleti gyarapodást hozott: ma ő a világ leggazdagabb programozója.

Háza még az amerikai eliten belül is kuriózumnak számít. Simonyit megrögzött agglegényként ismerik, mégis szoros szálak fűzik Amerika leghíresebb háziasszonyához, Martha Stewarthoz. Charles Simonyié a világ nyolcadik legnagyobb magánjachtja, de saját F–5-ös vadászrepülőgépe is van. Mert a Magyarországról 18 évesen turistavízummal távozó Simonyi Károly (a legendás Fizika kultúrtörténete című mű szerzőjeként is közismert tudós Simonyi Károly fia) álmait szinte mindig megvalósítja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa lakossága a legidősebb a világon

Ezen a kontinensen az emberek 21 százaléka 60 évesnél idősebb. A jelenlegi születési tendenciák… Tovább olvasom