Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Rendkívüli tanítási szünet pénzhiány miatt Vilmányban

Pénzhiány miatt rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmány általános iskolájában. Sztankai Szabolcs, a vilmányi általános iskola igazgatója az MTI-nek azt mondta: a szünetet hétfőn rendelték el, de a szülőket már a múlt héten értesítették.
A gázt - még májusban - kikapcsolta a szolgáltató a kifizetetlen számlák miatt, az idei tanévben pedig eddig tudtak tanítani. Az időjárás így engedte, eddig is a pedagógusok és a gyerekek rétegesen öltözve, olykor dzsekiben, kabátban vettek részt az órákon - fűzte hozzá. A tantermekben jelenleg 10-14 fok van. A kimaradt időt szombati tanítási napok beiktatásával pótolják majd, illetve a téli- és a tavaszi szünet terhére is lehet számítani egy-egy napot. Az igazgató nem tudta megmondani, hogy mikor lehet vége a kényszerszünetnek, és mikor tanulhat újra a 210 diák.

Melegh Károly független polgármester közölte: több millió forintos a tartozásuk a gázszolgáltató felé, számlájukra a Magyar Államkincstár is inkasszót tett. Újonnan megválasztott polgármesterként azonban ennek okát még nem ismeri. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az iskola működtetésére nincs pénz, de az önkormányzati járműveket sem tudják üzemanyaggal feltölteni és nincs papír a polgármesteri hivatal nyomtatóiban sem. Hozzátette: egyetlen lehetőségük, ha forráshoz jutnak a működésképtelenné vált önkormányzatok számára kiírt pályázaton. Az állami normatíva az egyetlen bevételük, a helyi adók mértéke elenyésző, így az iskola is akkor indulhat újra, ha lesz rá pénz.

Olvasóink írták

  • 3. fióka 2010. október 29. 08:17
    „Fidesz hol vagy ,ja csak megint bevittétek az embereket a málnásba.SIKERÜLT”
  • 2. reszegenisjozan 2010. október 29. 04:47
    „2010 Magyarország... meg valami EU-s izé...”
  • 1. Cloeon_dipterum 2010. október 29. 00:50
    „Igen, megcsináltuk!

    MSZMP, a biztonság színe...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A MÁV november 15-ig ad haladékot a diákigazolványt érvényesítő matrica bemutatására

A MÁV november 15-ig meghosszabbította a diákigazolvány-érvényesítő matricák bemutatásának türelmi… Tovább olvasom