Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Orbán: csak az nem üzletel Kínával, aki becsukja a szemét

"Csak az az ország fog talpon maradni és válhat a válság utáni világ nyertesévé, amely nyitott Kína irányába, és ahol kínai cégek jelen vannak".
Orbán Viktor miniszterelnök szerint ma csak az nem üzletel Kínával és kínai vállalatokkal, aki "szándékosan becsukja a szemét". A kormányfő ezt a Huawei kínai távközlési cég regionális logisztikai központjának átadóján mondta kedden, a Pest megyei Biatorbágyon.

"Csak az az ország fog talpon maradni és válhat a válság utáni világ nyertesévé, amely nyitott Kína irányába, és ahol kínai cégek jelen vannak" - mondta beszédében Orbán Viktor, aki méltatta Közép-Európa és Kína szerinte hosszú időre biztosított gazdasági és kulturális együttműködését. Hangsúlyozta, hogy a termelésre és munkára építő kínai gazdaságpolitika példaértékű minden olyan országnak, amely a válság után a saját kezébe akarja venni sorsát.

A keleti nyitás stratégiájára utalva a kormányfő hozzátette, hogy ma már Magyarországon és a magyar gazdaságpolitikában is más szelek fújnak, "nemcsak nyugati, hanem keleti szelek is".

Emlékeztetett például arra a megállapodásra, amelyet a múlt héten írt alá Li Ko-csiang kínai és Ivica Dacic szerb miniszterelnökkel a Budapest-Belgrád vasútvonal - kínai részvétellel megvalósuló - fejlesztéséről.

Megismételte egyúttal kormánya azon célját, hogy 2018-ra az Európán kívülre irányuló magyar export aránya - a jelenlegi 11-ről - 33 százalékra emelkedjen.

A miniszterelnök azt is mondta, hogy ma már bátran kijelenthető: aki Magyarországon ruház be, az biztos alapra épít, ugyanis sikerült lerakni egy modern, versenyképes magyar ipar alapjait, "a meginduló gazdasági növekedés számai pedig azt mutatják, hogy a számításunk bevált". Hétről hétre újabb eredmények és olyan pozitív visszajelzések érkeznek, mint amilyen a Huawei-beruházás is - közölte.

Kifejtette: az új logisztikai központ 30 ezer négyzetméteres, havonta háromezer kamiont indíthat majd, a fejlesztések eredményeként pedig Magyarország lett a Huawei második legnagyobb ellátóbázisa.

A központ megnyitása jelzi a kínai vállalat Magyarország és a magyar emberek iránti elkötelezettségét is - mutatott rá a kormányfő, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a Huawei a közvetlenül és közvetve foglalkoztatottak számát Magyarországon 2015-re szeretné a duplájára, körülbelül háromezerre emelni. Emellett már az elmúlt években meghirdetett egy saját ösztöndíjprogramot, és támogatta 75 magyar fiatal felsőfokú tanulmányait - jegyezte meg.

Orbán Viktor megemlítette végül azt a kormányzati célkitűzést, hogy Magyarország adhasson otthont a kínai cég következő innovációs központjának.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háromszázezer gyermek számára gyűjt adományokat a Mikulásgyár

December 6. és 22. között országszerte a Duna House ingatlanirodákban és az Invázió üzleteiben, a… Tovább olvasom