Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Navracsics: Magyarország sereghajtóból ismét éllovas lehet

"Ha nem is szeret bennünket mindenki", az országnak ma már van nemzetközi tekintélye, "odafigyelnek ránk."
Az elmúlt három és fél év kormányzati lépéseinek és a választók munkájának, kitartásának és hitének köszönhetően érkeznek az eredmények, így "sereghajtókból ismét éllovasok lehetünk" - hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerda este Sárváron.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Nádasdy-vár dísztermében tartott előadásában rámutatott: most már azok a gazdasági szakértők és elemzők is pozitívan nyilatkoznak Magyarország gazdasági kilátásairól, akik "óva intettek bennünket".

"Ha nem is szeret bennünket mindenki", az országnak ma már van nemzetközi tekintélye, "odafigyelnek ránk" - tette hozzá.

A kormányzati ciklus elmúlt éveiről szólva azt mondta, hogy az ország irányítását olyan állapotban vették át, amikor nem lehetett a megszokott, kitaposott úton járni, új utakat kellett törni, új megoldásokat kellett alkalmazni.

"Jól tudtuk, a kétharmadot nem ajándékba kaptuk, hanem egy olyan kötelezvényként, amelyben azt vállaltuk, hogy megoldjuk a problémákat" - fogalmazott.

Megjegyezte, hogy a szocialista-szabad demokrata kormányzás 2006-ra már önmagában válságot idézett elő, ezt csak tetézte a 2008-ban bekövetkező nemzetközi válság.

Navracsics Tibor elmondta, ma Magyarországon nem növekszik az államadósság, viszont nő a gazdaság, minden eddigiénél alacsonyabb az infláció.

Éppen ezért most már a baloldal sem azt mondja, hogy a csőd felé tart az ország, hanem inkább azt sorolja, hogyan adna több pénzt az embereknek - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a korábbi választások szocialista szlogenje is az volt, hogy "több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak", de valójában senki nem járt jobban.

Adtak ugyan 50 százalékos béremelést a közszférában, de aztán elinflálták a pénzt - mondta, hozzátéve: ez is mutatja, hogy "a szocialistáknak más pénze sohasem drága".

Navracsics Tibor előadásában többször is megfogalmazta, hogy a kormány azért érhetett el sikereket, mert az emberek folyamatosan kiálltak mellette, és hisznek Magyarország közös jövőjében.

A fideszes politikus elmondta, pártjában is folyamatos megújulásra van szükség, éppen ezért ajánlotta hallgatósága figyelmébe Ágh Pétert, a Fidelitas elnökét, Vas megyei országgyűlési képviselőt, választókerületi elnököt.

Ágh Péter az esemény házigazdájaként arra kérte a fórum résztvevőit, folytassák az építkezést, erősítsék tovább azt a szövetséget, amely 2010-ben lehetővé tette, hogy az ország sorsa jobbra forduljon.

Olvasóink írták

  • 14. machers 2013. november 24. 00:43
    „13. WeiseÖdenburg 2013.11.23. 23:24
    A fenéket. Rommelnek Erwin volt a keresztneve. Innen a "közvetlen" stílus.”
  • 13. WeiseÖdenburg 2013. november 23. 23:24
    „12. machers 2013.1rd1.23. 13:17
    Csak azért gondoltam,mert keresztnéven szólítottad.Mivel az oldalon minden előfordulhat és annak az ellenkezője is azt cáfolva. Gondoltam egy érdeklődést dobok.”
  • 12. machers 2013. november 23. 13:17
    „11. WeiseÖdenburg 2013.11.23. 12:47
    Nem ismerem. Csak az irodalmi munkásságát. Akár rommelként, akár Valakiként tolja.”
  • 11. WeiseÖdenburg 2013. november 23. 12:47
    „10.machers ! Rossz volt a kérdés feltevésem.Simán ismeritek egymást !”
  • 10. machers 2013. november 23. 11:15
    „9. WeiseÖdenburg 2013.11.23. 11:09
    Nem!”
  • 9. WeiseÖdenburg 2013. november 23. 11:09
    „8. machers 2013.11.22. 21:44 "7. rommel2 2013.11.21. 18:52
    erwin! " machers ! Ti haverok vagytok ?”
  • 8. machers 2013. november 22. 21:44
    „7. rommel2 2013.11.21. 18:52
    erwin!
    Milyen eredményekről hadoválsz?
    Sorold kérlek!”
  • 7. rommel2 2013. november 21. 18:52
    „A MEGGY-ESI - GYUR-CSÁNYI - BAJ-NAI ÉRA ALATT LEKÜZDÖTTÜK MAGUNKAT EURÓPA UTOLSÓ HELYÉRE !!!
    IGAZ KAMU-BALOSOK ???
    MOST MEG AMIKOR JÖNNEK AZ EREDMÉNYEK FÚJOLUNK .................
    A CSŐD-BALOLDAL IDEJÉN MINKET IRIGYELT EGÉSZ EURÓPA - KÓKA
    A NAPOT LEHAZUDNÁK AZ ÉGRŐL EGY-KÉT MILLIÓÉRT .....................”
  • 6. load 2013. november 21. 13:16
    „3.WeiseÖdenburg
    A költségvetést kétféle módon lehet kiegyensúlyozni.
    1. a kiadások csökkentésével (közszféra bérbefagyasztása, csökkentése, nyugdíjak csökkentése, gye-gyed rövidítés stb.)
    2. bevételek növelésével (áfa-emelés,jövedéki adó és egyéb adók emelése, ágazati különadók kivetése, illetékek, büntetések megemelése stb).
    Az 1 számú módszer csökkenti az életszínvonalat, visszafogja a fogyasztást, társadalmi elégedetlenséget gerjeszt.
    A 2 számú módszer elvonja a vállalatoknál, gazdálkodóknál képződött jövedelmet, leállítja a beruházásokat, visszafogja a növekedést.
    A románok az első módszert alkalmazták, mi a másodikat.
    Az elemzők románia esetében erre az évre 2,2% GDP növekedést várnak.
    http://www.hirado.hu/Hirek/2013/11/14/11/A_vartnal_jobban_nott_a_roman_GDP_.aspx
    Nálunk 0,7-et.
    Döntsd el magad, melyik az igazi sikersztori!”
  • 5. machers 2013. november 21. 08:45
    „3. WeiseÖdenburg 2013.11.21. 03:11
    Mi a különbség a megszorítás és a terhek szétterítése közt?
    Ez pont olyan nonszensz, mint pl. az alábbi vélekedés:
    http://magyarinfo.blog.hu/2012/12/05/a_2008-as_orban_tokonrugja_a_2012-es_orbant_a_tandij_kerdeseben”
  • 4. 621 2013. november 21. 08:10
    „Az, hogy ezeket nyilatkozza, megértem - ....van az a pénz meg maffiahálózat ami miatt mást nem lehet mondani.... Hogy el is hiszi? Kétlem. Egyébként az a része igazolódik naponta, hogy ...odafigyelnek ránk... bár ezzel nem dicsekednék.”
  • 3. WeiseÖdenburg 2013. november 21. 03:11
    „Romániában csökkentették az alkalmazotti fizetéseket és a nyugdíjakat. Az IMF áldásos tevékenysége során.
    "Sikersztori IMF-módra: megszorítás és adóemelés

    Sajátságos módon sikersztorinak nevezte az IMF 2008-2009-es térségbeli tevékenységét, ami hazánk esetében a nyugdíjak csökkentését, a közszféra béreinek befagyasztását, valamint a gyes és a gyed idejének lerövidítését jelentette. A Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette kormányok ezen diktátumokat gondolkodás nélkül végrehajtották. Ezzel szemben a második Orbán-kormány nem a megszorításokban látja a megoldást, hanem többek között a terhek szétterítésében "”
  • 2. Primax 2013. november 20. 22:32
    „"Navracsics Tibor előadásában többször is megfogalmazta, hogy a kormány azért érhetett el sikereket..."
    XDXDXDXD...
    Fogy az idő(tök)...”
  • 1. piroskaésabarkasz 2013. november 20. 21:52
    „Igazán optimista megállapítás.Csak azt nem értem,hogy ezt miért nem az emberektől hallom....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Légtérsértés miatt riasztották a honvédség vadászbombázóit

A riasztásra azért volt szükség, mert egy a Frankfurt-Dubai útvonalon közlekedő utasszállító… Tovább olvasom