Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

Napirenden a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos szabályozás

Napirendre tűzte az Alkotmánybíróság a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos szabályozást, első körben ugyanakkor csak azt vizsgálhatják, vajon hatáskörükbe tartozik-e egyáltalán a beadvány elbírálása - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.

Ha igen, ezt követően érdemben is foglalkozhat a testület a kérdéssel.

A végkielégítés-adó első körbeni "elkaszálása" miatt jelentősen szűkült az Ab jogköre abban a tekintetben, hogy adózással, járulékokkal kapcsolatban, illetve a költségvetést érintő kérdésben milyen beadványokat vizsgálhat meg, illetve milyen törvényeket semmisíthet meg. Akkor úgy szigorodott a testület munkájáról szóló szabályozás, hogy az csak akkor semmisíthet meg törvényt az adott témaköröket illetően, ha az az emberi méltóságot sérti - a magántulajdon védelme vagy az arányos közteherviselés nem lehet elegendő alap.

Az Ab a kormány ígérete szerint az ősszel visszakapja elvett jogosítványait. A beadványok benyújtásának rendszere azonban várhatóan szigorodik. Ezek szerint csak érintettek vagy bíróságok nyújthatnak be indítványt, konkrét jogsérelemre hivatkozva - írja a lap.

Olvasóink írták

  • 6. Batistuta 2011. február 25. 10:00
    „Ezt normális országokban azelőtt szokták megcsinálni, mielőtt az embereket döntés elé állítják.”
  • 5. Goldmund 2011. február 25. 08:28
    „A magántulajdon védelme vagy az arányos közteherviselés eszerint tehát nem alkotmányos jog.
    "jelentősen szűkült az Ab jogköre" - És ez a szűkítés nem volt alkotmányellenes?????
    "Az Ab a kormány ígérete szerint az ősszel visszakapja elvett jogosítványait." = Ha jó kutya módjára pitiznek, akkor a kormány nagy kegyesen visszaállítja az alkotmányos rendet.”
  • 4. meir 2011. február 25. 04:53
    „tessek megnyugodni mar most elore!!!
    a miniszter urak jovedelme es nyugdija NEM lesz jogkore nekik semmifele vizsgalathoz!!
    a nep? az istenadta nep? az egy mas teszta!!
    -ok majd megfizetik azt is amit a miniszter urak nem fiztnek sosem!!”
  • 3. poto 2011. február 24. 18:45
    „Attól függ,hogy a Viktor mit szól ehhez és a Szijjártó hogyan jelenti be.”
  • 2. pozan13 2011. február 24. 17:02
    „Azt vizsgálják első körben, hogy egyáltalán vizsgálhatják-e ez most egy favicc?”
  • 1. steke 2011. február 24. 13:44
    „Miért nem vagyok meglepve?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állami szektor béremelése: március 5-ig rendezik bérkompenzációt

Orbán Viktorhoz fordult szerdán Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a bérmonitoring bizottság vezetője az állami szektor béremelése ügyében. Tovább olvasom