Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

MSZP: Papcsák Ferenc és Zsiga Marcell mondjon le képviselői mandátumáról!

Török Zsolt, az MSZP szóvivője felszólította Papcsák Ferenc zuglói polgármestert és Zsiga Marcell miskolci alpolgármestert, hogy mondjanak le képviselői mandátumukról.

A szóvivő szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: Zsiga Marcell több százezer forintot vett fel jogtalanul költségtérítésként, amit ő is beismert, ezért le kellene mondania, mert "nincs már hitele". A legfrissebb hírek szerint azonban "nem csak a saját zsebét tömte", hanem rokonainak is "zsíros" állást szerzett az önkormányzat cégeinél.

Papcsák Ferenc volt elszámoltatási kormánybiztos, zuglói polgármester Török Zsolt elmondása szerint az önkormányzattól is felvette 175 ezer forintos költségtérítését, és az Országgyűléstől is kapott 278 ezer forintos választókerületi pótlékot. A törvény szerint erre azonban nem volt jogosult, vagy az önkormányzattól nem szabadott volna felvennie a költségtérítést, vagy az Országgyűléstől kapott összeget csökkenteni kellett volna az önkormányzattól kapott összeggel. A történtek miatt mindkét politikusnak vissza kell fizetnie a jogtalanul felvett pénzt, és le kell mondania képviselői mandátumáról - hangsúlyozta.

Hozzátette: a Fidesz tisztább közéletet ígért, ehelyett minden eddiginél több miniszter és államtitkár ül a kormányban, Szijjártó Péter szóvivő, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos és Sebestyén László miskolci képviselő pedig átlépi a kormány által megszavazott 2 millió forintos fizetési plafont. Az emberek egyre kevesebb pénzből élnek, egyharmad luxusát fizeti a lakosság kétharmada - hangsúlyozta.

Olvasóink írták

  • 1. rommel 2011. március 06. 10:07
    „Török "úr" vigyázzon mert el fogy a frakciója ugyan ezen okokból(de lehet hogy a párt is).A fidesz ezt a kérdést lerendezi de az mszp mikor lép fel a saját bünözőivel szemben.Ja és a baracskai meg a kistarcsai tagozatot mikor fogják felvenni hivatalosan?Lesz kihelyezett frakció ülés is?És hogyan fognak szavazni,mindenki feltartja a fogkeféjét vagy a csajkáját?Hát sok a probléma, de...........................majd küldök csomagot.................ja meg óvszert................................meg egy jó tanács:ott mindenki "tapasztalt emberke",nem jön be a rossz duma csak a fizikai kölcsönhatás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Járatsűrítéseket és fejlesztéseket tartalmaz a BKV új paraméterkönyve

A Fővárosi Önkormányzat szerint járatsűrítéseket és jelentős fejlesztéseket tartalmaz a Budapesti… Tovább olvasom