Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

MSZP: a választási feliratkozással kiírná a Fidesz Magyarországot a jogállamok sorából

Az MSZP szerint a választási feliratkozás bevezetésével a Fidesz kiírná Magyarországot a jogállamok sorából, ezért arra kérik a kormánypártot, hogy még a jövő héten végleg vesse el az előzetes regisztráció gondolatát.
Erről Molnár Zsolt szocialista parlamenti képviselő beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen ismét megerősítette, hogy az MSZP mindenféleképpen indul a következő országgyűlési választásokon, amelyen szerinte feliratkozástól függetlenül - egyedül vagy szövetségben - legyőzik majd a Fideszt.

Mint mondta, a Fidesz-KDNP-nek a jövő heti sárvári frakcióülésen van az utolsó lehetősége, hogy visszaforduljon abból a zsákutcából, amit az előzetes választási regisztráció jelent. Molnár Zsolt szerint a Fidesz elképzelése milliókat rekesztene ki a választásokból, ezért ellentétes az emberek érdekeivel, a "józan ésszel" és a közjóval, továbbá jogi és erkölcsi szempontból is védhetetlen. Megjegyezte továbbá, hogy a feliratkozásról a választási szakértők, Sólyom László volt államfő és a Velencei Bizottság is rossz véleménnyel volt, sőt még a Nézőpont intézet felmérése is azt mutatta, a regisztrációval a magyarok 70 százaléka nem ért egyet.

A szocialista politikus hangsúlyozta, a demokráciának nincs alternatívája, ezért azt kezdeményezik, hogy a kormány kezdje tiszta lappal a választási rendszer átalakítását, vagyis arról először kérdezze meg a választópolgárok, a szakértők és a demokratikus ellenzék véleményét is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Enyhül a pollenátok, de a parlagfű tombol

Az elmúlt héten országszerte csökkent az általános pollenterhelés, de a parlagfű pollenkoncentrációja minden állomáson elérte a nagyon magas szintet. Tovább olvasom