Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Megasztárok és kalózkópiák

Még mindig tombol az illegális lemezkalózkodás, pedig az illegális zeneletöltés lopásnak számít.

Tovább tart a hazai lemezpiac hanyatlása. Az elmúlt öt évben látványos a visszaesés, holott az azt megelőző évtizedben folyamatos volt a piacbővülés, sőt, a kilencvenes évek közepén kifejezetten dinamikusan nőtt a hanghordozók piaca. Annak néztünk utána, tovább tart-e a kedvezőtlen tendencia és mi várható 2005-ben.

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) adatai alapján 2002-ben hazánkban 5,3 millió hanghordozó kelt el, mintegy 8 milliárd forint értékben. 2000-hez képest közel 30 százalékkal esett vissza a piac. 2003-ra további 10%-kal csökkent a kiadók által eladott kiadványok összértéke, azonban a teljes piachoz ettől az évtől kezdve a Mahasz hozzászámolta a közvetlen importból származó úgynevezett „budget" kiadványokat is, amelyek hipermarketekben, drogériákban is nagy számban fellelhetők. 2003-ról 2004-re darabszámban ugyan kismértékű növekedés tapasztalható, 6,9 millió hanghordozó fogyott, de ez csak az említett olcsó kiadványok térhódításának köszönhető. Ezek a CD-k nem minőségi kiadványok. Az eredetiek többségében gyenge minőségű másolata. Áruk viszont nagyon alacsony: 300–1000 forint. A 2004-es eladások tehát meghaladták ugyan az előző évit, de kb. 40%-a „budget" kiadvány, és értékben alatta maradt a 2003. évinek. Ennek megfelelően az eladások összértéke 15%-kal csökkent. A korábbi évek folyamatai továbbra is jellemzőek: a CD-k jobban fogynak, mint a kazetták, a DVD az egyetlen, amely növekedést mutat – tudtuk meg Jeszenszky Zsolttól, a Mahasz képviselőjétől.

Hipermarket, amely kitart a „budget" mellett

Ákos lemezei mindig vezetik a toplistákat
Danks Emese, a Tesco kommunikációs vezetője szerint van igény az olcsó kiadványokra. Jelentős is ebben a piaci részesedésük, hiszen a vidéki vásárlók zöme szereti ezt a formátumot. Az olcsó CD-k esetleges rosszabb minőségéről úgy véli, nem csapják be a vásárlókat, mert azok ára és minősége egyensúlyban van. Ha nem maga az előadó énekel, az fel van tüntetve, tehát a fogyasztó pontosan tudja, mit vesz. Tovább szélesítik, frissítik a palettát, hiszen szeretnék a vevők igényeit kielégíteni. Tavaly a CD-k forgalma stagnált, a kazettaforgalom pedig jelentősen visszaesett. Idén úgy látszik, növekszik az olcsó áru mennyisége, s növekszik iránta a kereslet.

Tombol a kalózkodás

Az első negyedév eladásai nagyon rossz képet mutatnak. Az év végi ünnepek után ugyan mindig jelentősen visszaesik a kereslet, de idén teljes pangás jellemzi az első három hónapot. A szakember szerint az olcsó termékekből éves szinten lassan már többet adnak el, mint a valódi, minőségi kiadványokból. 

 – A feketepiac is változóban van. A hagyományos értelemben vett hamisítványok visszaszorultak. A CD-írók elterjedésével már nincs szükség a piacon hamisítványokat venni. Az emberek maguk is le tudják másolni a nekik tetsző megasztároktól származó számokat, vagy egyszerűen letöltik az internetről. Ilyen szempontból a kalózkodás jobban tombol, mint bármikor. Ráadásként a klasszikus kalózkodás is újraéledt. A legújabb hamisítványok főleg Ukrajnából, Oroszországból, a Balkánról érkeznek – állítja Jeszenszky Zsolt.

A zenei kalózkodás ellen fellép a Mahasz. Részt vesz a nemzetközi akciókban, s szervez sajátokat is a rendőrséggel, a vám- és pénzügyőrséggel. Használt CD-ket árusító boltokban foglaltak le tekintélyes mennyiségben hamisítványokat, amelyek a használtak közé voltak bekeverve. A szerverlefoglalások is gyakoriak. Piacokon is voltak komoly elkobzások. A jogvédők küzdenek a hamisítók ellen, de azok mindig többen vannak, mint a jogvédők, így helyzeti előnyben vannak.

2004. évi eladási toplisták

MusiCDome, Győr
1. Ákos: Utolsó hangos dal
2. Musical: Rómeó és Júlia – francia
3. Irigy Hónaljmirigy: Bazi nagy lagzi
4. Oláh Ibolya: Egy sima, egy fordított
5. Nox: Bűvölet
6. Robbie Williams: Greatest hits
7. Hooligans: Szenzáció
8. Princess: Táncok bűvöletében
9. Gáspár Laci: Hagyd meg nekem a dalt
10. Republic: Mohikán
 
Mahasz  – az első tíz az eladott darabszám alapján
1. Musical: Roméo & Juliette (Universal Music)
2. Nox: Bűvölet (Universal Music)
3. Oláh Ibolya: Egy sima, egy fordított (BMG)
4. Irigy Hónaljmirigy: Bazi nagy lagzi (CLS Records)
5. Nox: Karácsony (Universal Music)
6. Gáspár Laci: Hagyd meg nekem a dalt (EMI)
7. Hooligans: Szenzáció (EMI)
8. Válogatás: Dancissimo 2004 (BMG)
9. Válogatás: Nagy mulatós lemez 2004 (BMG)
10. Márió: Csalogány (EMI)

2005. első negyedévi eladási Mahasz-toplista
1. Válogatás: Dancissimo 2005
2. Megasztár: Megasztár 2005
3. Irigy Hónaljmirigy: Bazi nagy lagzi
4. Zsédenyi Adrienn: Zséda-Vue
5. Musical: Roméo & Juliette
6. Gáspár Laci: Hagyd meg nekem a dalt
7. Tankcsapda: A legjobb mérgek – Best of 1989–2004
8. MC Hawer & Tekknő: Ma este mulatunk!
9. Válogatás: Now.hu 4
10. Válogatás: Nagy mulatós lemez 2004

Az illegális zeneletöltés lopás

Az illegális zeneletöltések nálunk még megbocsátható eseteknek minősültek, hiszen a zeneszámokhoz történő online hozzáférés korlátozott volt. Most már hazai lehetőségek is vannak a jogszerű letöltésekre. Bővült a kínálat, vannak legálisan hozzáférhető számok. Sajnos még mindig nem minden kiadó kiadványai hozzáférhetőek legálisan, ami nem a magyarországi kiadók hibája, hanem egyszerűen a külföldi anyacégek még mindig nem döntöttek úgy, hogy Magyarországra is jogot adjanak arra, hogy interneten keresztül bárkinek elérhetővé tegyék hangfelvételeiket. A tavalyi évhez képest azonban már ebben is van fejlődés. A választék bővül, a lehetőségek javulnak, ezért a Mahasz is egyre határozottabban fellép az illegálisan letöltőkkel szemben, bár azt tudni kell, hogy jogilag maga a letöltés nem bűncselekmény, legfeljebb aki letölt, az részt vesz egy bűncselekmény megvalósulásában. Ha eladja, az már az, főleg ha csereberél. A feltöltők, a fájlcserélők azonban egyértelműen büntethetők. Az internetes fájlcserélő rendszereken fellépő felhasználók ugyanis már nyilvánosságot képeznek. A türelmi időszaknak vége. A letöltések sok kárt okoznak.

Népszerű a hazai, de ott a Rómeó és Júlia...

A hazai repertoár aránya jóval 40 százalék felett van. A hazai közönség kitart a hazai előadók mellett. A Mahasz 2004. évi toplistája azt mutatja, hogy a Rómeó és Júlia című musical francia változatát kivéve teljes a hazai győzelem. Ám van ennek másik oldala is. Elég szűk az a választék, amit a hazai előadók kínálnak. Legjobban az úgynevezett mulatós kategória megy, ami jó, de semmiképpen nem a zenei előadó-művészet csúcsát jelenti. Sajnos a zeneileg értékesebb, izgalmasabb produkciók nem mennek ilyen jól. Jeszenszky szerint a magyar piac elég konzervatív, ezért a külföldi és magyar kezdő előadókat is nehéz befuttatni. A rádiók félnek újat megszólaltatni, mert ma minden a hallgatottságért zajlik, és a hirdetők számára legfontosabb célcsoport – a fizetőképes réteg – konzervatív. Soha sem volt más. Nem volt jellemző rá az újra való nyitottság, ezért olyan dalokat lehet hallani, amelyek évek óta ismertek, holott számtalan új zene születik. A magyar közönségnek esélye sincsen arra, hogy ezeket megismerhesse.
A Megasztár ugyan befolyásolja az új iránti fogékonyságot, új tehetségek megjelenését. Növeli az érdeklődést a hazai újdonságok iránt. Ez mindenképpen pozitívum. Az viszont már kevésbé, hogy kezd kialakulni egy erős tévedés: aki tehetséges, jó előadó, az csak a Mega-
sztárban tűnhet fel. „Hagyományos" módon már nem.

Még nincs minden veszve

A rendelkezésre álló információk alapján – Jeszenszky előrejelzése szerint –, ha így megy tovább, akkor nem lesz erős év az idei a zenepiacon. Már tavaly is azt jósolták, hogy veszélyes lesz 2005, mert nem lesznek kiemelkedő előadói megjelenések. Nagyon befolyásolja ugyanis a piac teljesítményét, hogy milyen kiadványok jelennek meg. Olyan húzós, nagy nevek, akik itthon is jó eladásokat tudnak produkálni, mint tavaly a U2-album, alaposan megdobják a piacot. 3–4 ilyen húzós kiadvány az adott évben sokat számít. Idén úgy tűnik, kevesebb ilyen megjelenése várható. Bár sohasem lehet tudni. Van, hogy a meglepetés erejével hat olyan kiadvány, amire senki nem gondolt. Tavaly például a Rómeó és Júlia, másfél évvel a megjelenést követően, elképesztő módon kezdett fogyni. Vagy esetleg a hazaiak produkálnak nagy eladási számot.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Allergia ellen kutyát, macskát?

Már elfogadott tény, hogy a túlzott tisztaság - különösen gyermekkorban - nem csak előnyökkel jár, mert például azzal, hogy bizonyos enyhe fertőzéseknek sem enged utat, az immunrendszer megerősödését is gátolja. Engedjük közel a városi gyerekeket is a természethez, s ne féltsük őket az állatoktól! - ennyi a jótanács, immár tudományos kísérletekkel alátámasztva.  Tovább olvasom