Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Már idén lehetnek megemlékezések a Rákóczi-emléknapon

Azt szeretnék, ha az iskolák megemlékeznének március 27-én, a fejedelem születésnapján, és valóban zarándokhely lehetne a kassai dóm, ahol II. Rákóczi Ferencet örök nyugalomra helyezték.
A kereszténydemokrata Vejkey Imre reményei szerint már idén megemlékezéseket tarthatnak II. Rákóczi Ferenc emléknapjához kapcsolódva, amelyet felvidéki civil szervezetek javaslatára kezdeményeztek az Országgyűlésnél.

A javaslat egyik jegyzőjeként a kormánypárti országgyűlési képviselő az MTI-nek elmondta: felvidéki civil szervezetek Lomnici Zoltánon, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökén keresztül keresték meg őket azzal, hogy szeretnék, ha II. Rákóczi Ferenchez kapcsolódva emléknap születne.

A határozati javaslat elfogadása esetén az Országgyűlés megemlékezne a II. Rákóczi Ferencre felesküdöttek emléke előtt is, akik a Cum Deo pro patria et libertate zászló alatt küzdöttek a magyar szabadság kivívásáért - közölte.

A politikus hozzátette: a parlament emellett kimondaná, hogy támogatja és szorgalmazza a fejedelem szabadságharcával kapcsolatos megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok elkészítését.

Vejkey Imre elmondta: azt szeretnék, ha az iskolák megemlékeznének március 27-én, a fejedelem születésnapján, és valóban zarándokhely lehetne a kassai dóm, ahol II. Rákóczi Ferencet örök nyugalomra helyezték.

Támogatni szeretnék a Rákóczi-féle szabadságharc kutatását is, fontosnak tartják, hogy ezt az időszakot is megfelelően megismerjék a mai fiatalok – mutatott rá. Mint mondta, bízik abban, hogy a határozati javaslatot gyorsan, még februárban el tudják fogadni, és már idén megemlékezéseket tarthatnak.

Három kormánypárti politikus a héten terjesztette be javaslatát arról, hogy nyilvánítsák emléknappá március 27-ét, a fejedelem születésnapját. Semjén Zsolt és Vejkey Imre KDNP-s, valamint Lezsák Sándor fideszes honatya indoklásukban a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának nevezik II. Rákóczi Ferencet, aki "Magyarország állami önrendelkezéséért vívott harcának vezéralakja" volt a XVIII. század elején.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teljes terjedelmében ég egy pomázi családi ház felső szintje

A lángok a szomszédos ingatlanokat is veszélyeztetik . Tovább olvasom