Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Ketten vették fel jutalmukat

A megye 9 városi polgármestere közül hárman kaptak jutalmat, azonban csak ketten vették fel pénzüket.

Közülük azonban csak ketten vettek fel. A képviselőtestületek és az elöljárók az utóbbi hat évben egyre nagyobb visszafogottságot tanúsítanak decemberben.

Stipkovits Pál mosonmagyaróvári polgármesternek kéthavi bruttó bérének megfelelő, 912 ezer forintos jutalmat szavazott meg év végén a helyi képvise lő-testület. Ezzel – csakúgy, mint egy évvel korábban, amikor 1.012.500 forintot hagytak jóvá neki – a szocialista politikus kapta a legnagyobb év végi apanázst a megye városi vezetői közül – igaz, ő az összeg felét felajánlotta a harangjáték működtetésére.

Sopron vezetője, a szintén szocialista Walter Dezső ugyan hathavi járandó ságát is felvehette volna prémiumként, mert erre bólintott rá a közgyűlés. A politikus – 2003 végéhez hasonlóan – ezúttal sem élt a lehetőséggel, s a 3.979.800 forintot a helyi Erzsébet-kórház alapít ványának utalta át.

A másik hét város irányítói közül csak a pannonhalmi Pánczél Benedek munkáját honorálták pluszpénzzel a képviselők. Ő bruttó bérének 60 százalékához, 247.500 forinthoz jutott így hozzá. A Kisalföld a polgármesteri hivataloktól kérte meg a közérdekűnek számító információt.

Eszerint Győrben, Kapuváron, Csornán, Fertődön, Téten és Jánossomor ján nem fizettek ki effajta „karácsonyi ajándékot". Két városi polgár mester az első félévben is kapott jutalmat: a győri Balogh József háromhavi fizetésének megfelelőt (1 millió 485 ezer forintot), míg Stipkovits Pál kéthavi pluszpénzt, amit az MTE 1904 sportegyesü letnek ajánlott fel. A szintén nagy önkormányzatnak számító megyei vezetőjének, a fideszes Szakács Imrének kéthavi illetményt, bruttó egymillió forintot szavazott meg jutalomként a közgyűlés tavaly novemberben. A jutalmazást a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló törvény teszi lehetővé.

E szerint „a képviselő-testület jutalmat állapíthat meg a polgármesternek meghatározott időszakban végzett munkája értékelése alapján", s ennek összege egy esztendőben legfeljebb az illetmény hatszorosa lehet. Ezen felül a jogszabályok kötelezően írják elő a tizenharmadik havi bér kifizetését a települések irányítóinak. 

Az utóbbi években az önkormányzatok és a polgármesterek visszafogottabban bánnak az év végi prémiumokkal. A megye városi vezetői 1999-ben 2 millió 33 ezer, 2000-ben 6 millió 530 ezer, 2001-ben 2 millió 102 ezer, 2002-ben 1 millió 375 ezer, 2003-ban 1.326.500 forint jutal mat kaptak, míg 2004 decemberében csupán 1.159.500 forintot.

(A felsorolásba csak azokat az összegeket számítottuk bele, amelyeket az érintettek valóban felvettek.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bálnalovas (Whale Rider)

A hagyomány szerint minden generációban a fiú örökös veszi át a családfő szerepét. Azonban egy… Tovább olvasom