Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Hiteles gazdaságpolitikát és új munkahelyeket ígér az MSZP

Az MSZP hiteles gazdaságpolitikát, igazságos adórendszer kialakítását és új, adófizető munkahelyek létrehozását célozza 2014-től.
Az MSZP hiteles gazdaságpolitikát, igazságos adórendszer kialakítását és új, adófizető munkahelyek létrehozását célozza 2014-től - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke szerint ma kevesebb ember dolgozik az országban, mint a 2008-ban kezdődött gazdasági válság előtt, többségük pedig kevesebbet is keres.

Az ellenzéki politikus közölte, nőtt ugyan a minimálbér, ám ennek reálértéke 10 ezer forinttal kevesebb, mint a két évvel ezelőttié volt. A 15-24 éves korosztály csaknem 30 százaléka munkanélküli, sokan emiatt külföldre mennek. Gúr Nándor hozzátette: egyre többen dolgoznak 4-6 órában, míg a radikális adócsökkentésnek az adófizetők 85 százaléka látja kárát.

Katona Tamás, a Baloldali Tömörülés Platform alelnöke a sajtótájékoztatón a többkulcsos személyijövedelem-adó bevezetését és az önkormányzatok zavartalan működésének biztosítását sürgette. A volt pénzügyi államtitkár kitért arra, hogy a kormány 134 milliárd forintot akar kivonni az idei büdzséből.

Ennek szerinte az lesz a következménye, hogy 2013-ra tolják át a közszféra kiadásait, így ez nem jelent valós megtakarítást. A politikus gazdaságpolitikai félfordulatnak nevezte a gazdasági miniszter múlt héten bejelentett csaknem 400 milliárdos egyenlegjavító csomagját. Álláspontja szerint a kormány végre beismerte, hogy az eddigi út nem járható tovább, ám az irány még mindig nem jó. Példaként a pedagógusok elmaradt béremelését és a reálkeresetek csökkenését említette
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezerháromszáz szalmabála ég Kemeneshőgyésznél

A bálák éjfél után kaptak lángra egy külterületi farmon, a pápai tűzoltók vízsugarakkal felügyelik a… Tovább olvasom