Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Hibázott a Horthy-szobor ügyében ítélkező bíró

Bíró nem nyilváníthat politikai véleményt, ha mégis megteszi, akkor fegyelmi következményekre számíthat - mondta Busch Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara büntetőjogi tanszékének vezetője a kereki Horthy-szobor megrongálásáról szóló ítélet indokolásával kapcsolatban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
A Somogy megyei Kerekiben május közepén állították fel Horthy Miklósnak, a két világháború közötti kormányzónak a szobrát, amelyet nem sokkal később Dániel Péter ügyvéd piros festékkel leöntött, és ráakasztotta a "tömeggyilkos", illetve "háborús bűnös" feliratokat. Tettével mintegy százezer forintos kárt okozott.

Az ügyvéd ellen rongálás miatt indult büntetőperben szerdán első fokon, nem jogerősen a Siófoki Városi Bíróság kimondta a vádlott bűnösségét, ám büntetést nem alkalmazott, csupán intézkedést, abból is a létező legenyhébbet, a megrovást.

A bíróság szóbeli indoklásában többi között úgy fogalmazott: a "vádlottnak a szoborállítás elleni tiltakozása a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt, magatartásával azonban a szabad véleménynyilvánítás határait túllépte". A rongálási ügy indoklásában felmerültek a zsidótörvények és a kormányzó történelmi felelőssége is.

Mindezzel kapcsolatban Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, büntetőkollégiumának vezetője csütörtökön közölte: nem helyénvaló, ha egy bíró erkölcsileg pozitívnak minősít erőszakos cselekményt, például egy szoborrongálást. Továbbá a bíróságnak mindig ügyelnie kell arra, hogy kerülje a cselekmények történelmi vagy politikai értékelését.

Busch Béla pénteken reggel a kúriai vezető álláspontját megerősítve kiemelte többek között, hogy a vádbeli cselekmény mint politikai véleménynyilvánítás lehet szimpatikus, vagy kevésbé szimpatikus, de a cselekmény mindenképpen átlépi a jogellenesség határát, és rongálást valósít meg. Az indoklás ugyanakkor nem felel meg annak a bírókkal szemben támasztott alapvető követelménynek, hogy semlegesek legyenek, ne foglaljanak úgy állást, ahogy a siófoki bíró megtette.

Arra a kérdésre, hogy a történteknek lehet-e következménye, a büntetőjogász elmondta: álláspontja szerint a bíró számíthat fegyelmi retorziókra az igazgatási keretek között, mert ezt nem tehette volna meg.

Az ügyben Dániel Péter bűncselekmény hiányában történő fellebbezésért, az ügyészség a büntetés súlyosításáért fellebbezett, így várhatóan a Kaposvári Törvényszéken folytatódik a kereki Horthy-szobor megrongálásának ügye.

Csütörtökön Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője gyalázatosnak, érthetetlennek, megmagyarázhatatlannak és cinikusnak minősítette a siófoki bíróság döntését, továbbá emlékeztetett arra, hogy Budaházy Györgyöt és társait a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-os megrongálásáért pénzbüntetésre és felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. Az ellenzéki párt nyomatékosan felkérte Navracsics Tibor igazságügyi minisztert, hogy kérjen tájékoztatást az Országos Bírósági Hivatal elnökétől a szovjet emlékmű és a Horthy-szobor megrongálása megítélésének ilyen mértékű különbözőségéről.

Olvasóink írták

  • 1. Pretorianus 2012. szeptember 28. 14:08
    „Független bíró.... Megvették 30 Tiberius denariusért...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: a kormány válaszlevele alapján meg lehet állapodni az IMF-fel

A kormány a múlt héten küldött válaszlevelet az IMF-nek és az EB-nek. Orbán megerősítette: nem fogadják el a nyugdíjak, a bérek és a családi pótlék csökkentését. Tovább olvasom