Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Hazamehettek a kórházból a balatoni táboroban megbetegedett gyerekek

A negyvennégyből már csak öt gyerek van kórházban azok közül, akiket az elmúlt napokban hányásos, hasmenéses tünetekkel kerültek be a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborából.

Már csak öt gyermek van kórházban a két káptalanfüredi táborból szerda óta beszállított negyvennégy beteg közül - közölte Veszprém megye megbízott tiszti főorvosa pénteken.

Az ajkai és a tapolcai kórházban egy-egy, a veszprémiben pedig három gyermeket tartanak bent - tette hozzá, megjegyezve, hogy ők is csak addig maradnak a kórházakban, amíg a szülők értük nem tudnak menni.

A tiszti főorvos beszámolt arról is, hogy a 24 órás bakterológiai vizsgálatok eredményei eddig nem mutattak ki járványosan terjedő kórokozót. A főorvos hétfőre ígérte a részletes laboratóriumi vizsgálat eredményét.

A táborokat ellátó konyhát bezárták, ételmintákat vettek, mindent fertőtlenítettek, de a táborok működését továbbra is engedélyezték - mondta korábban Bujdosó László főorvos, a balatonfüredi tisztiorvosi szolgálat vezetőhelyettese.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját: kézigránát és fegyver volt nála

Több fegyver és egy kézigránát is volt annál a szerb állampolgárságú, albán férfinál, akit a… Tovább olvasom