Megszűnt az útlezárás az 53-as főúton, Akasztó közelében, ahol egy közlekedési balesetben egy ember meghalt, három megsérült szombat reggel – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel délben.
Rákosi Mihály elmondta: nem sokkal háromnegyed kilenc előtt egy Solt irányából Akasztó felé tartó személyautó vezetője elrántotta járműve kormányát az előtte fékező kocsisor láttán, és áttért a menetirány szerinti bal oldalra. A szemközti sávban frontálisan ütközött az ott szabályosan közlekedő szerb kamionnal.
A karambol következtében az autóban ülők egyike: egy férfi a helyszínen életét vesztette, két másik utas: egy 41 és egy 63 éves nő súlyosan megsérült, míg a 20 éves dunaújvárosi sofőrt mentőhelikopter vitte életveszélyes sérülésekkel a kecskeméti megyei kórházba. Valamennyiüket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül – tette hozzá a szóvivő.
Korábban:
Egy ember meghalt, három megsérült abban a balesetben, amely szombat reggel történt az 53-as főúton, Akasztó közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Rákosi Mihály tájékoztatása szerint nem sokkal háromnegyed kilenc előtt egy Solt irányából Akasztó felé tartó személyautó vezetője az előtte fékező kocsisor láttán elrántotta járműve kormányát, és áttért a menetirány szerinti bal oldalra.
A szemközti sávban a gépkocsi frontálisan ütközött az ott szabályosan közlekedő szerb kamionnal.
A karambol következtében az autóban ülők egyike: egy férfi a helyszínen életét vesztette, két másik utas könnyebben megsérült, míg a dunaújvárosi sofőrt a kiérkező mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Valamennyiüket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül. A jelenleg is tartó helyszínelés, illetve műszaki mentés idejére az 53-as főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárta a rendőrség.
A forgalmat Soltnál Fülöpszállás, illetve Dunaújváros, Akasztónál Csengőd irányába terelik - tette hozzá a szóvivő.