Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Fidesz: Gyurcsány Ferenc újra a színen

A Fidesz szerint a szombati listaállítás és a vasárnapi Gyurcsány-előadás egyértelműen bizonyítja, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését készíti elő.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleményében úgy fogalmazott: "Gyurcsány Ferenc eddig a függöny mögül rángatta bábjait, köztük Bajnai Gordont, most azonban újra a függöny elé lépett". Véleménye szerint azonban a Gyurcsány-Bajnai korszak a múlt, amelyet egész Magyarország végleg le akar zárni.

Gyurcsány Ferenc az MSZP országos elnökségének és választmányának közös javaslata alapján a jövő évi országgyűlési választási lista negyedik helyén szerepel. A párt országos listájáról a végső döntést a jövő heti kongresszus hozza meg. A volt kormányfő vasárnap a Táncsics Alapítvány ünnepségén vett részt, Törőcsik Mari színművésznek, Görgey Gábor írónak és Nagy Sándor szobrászművésznek adta át az alapítvány életműdíját a kuratórium elnökeként.

Olvasóink írták

  • 3. kolombela 2009. december 07. 14:41
    „T. Fidesz!
    Gyurcsány eddig is a porondon volt, csak nem vettétek észre. Ha ennyire vakok vagytok, akkor hogyan fogjátok vezetni ezt az országot? Szerintem ahogy az mszp-szdsz rablószövetkezet.”
  • 2. Truder 2009. december 07. 09:54
    „A ripacs újra porondon...egyéb nem hiányzott.”
  • 1. janika 2009. december 07. 06:44
    „Hát ilyen bűnüldözés mellet minden lehetséges!Még az ismételt "moderálva" is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csáky arra készül, hogy 2011-ben lemond

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke arra készül, hogy 2011-ben - függetlenül a jövő… Tovább olvasom