Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Európa, valahol Cseszneken

Egyre többen látogatnak el nyaranta Csesznekre, hogy megnézzék a szabadtéri játékok programjait. Győrből és a többi környező nagyvárosból számos néző érkezett a bakonyaljai településre szombaton is, hogy megnézze a Valahol Európában című musicalt.
Kattitntson a képre >> Jelenet az előadásból.
Edda-koncert, történelmi várjátékok, de lehetne sorolni a programokat, amelyekre felnőtteket gyermekeket egyaránt várnak a már 11 éve minden évben megrendezett szabadtéri játékok szervezői.

– Szerencsés helyen, öt nagyváros – Győr, Veszprém, Tatabánya, Komárom és Székesfehérvár – között fekszik Csesznek. S már látjuk, hogy annak idején, amikor a szabadtéri színpados vállalkozásunkat elkezdtük, nagyon jó lóra tettünk. Bár sokan szkeptikusan fogadták, főként a helyiek, hogy erre szükség van-e. Sokáig bogarasnak tartottak engem és családomat, hogy ide lapátoljuk be a pénzt, hiszen az első évek a ráfizetésről szóltak – emlékezett a kezdetekre Nagy Ferenc főrendező, majd hozzátette:

– Annak idején azt a célt tűztük ki, hogy minőséget adjunk a közönségnek. A minőség mindig eladható. Ezért olyan programokat igyekeztünk idehozni, amelyek egy széles skálát elégítenek ki, és a kisgyerekektől a nagyszülőkig mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot.

A főrendező kiemelte, hogy így adódott az Edda szerződtetése, akik már tizenegyedszer jöttek ide idén nyáron, s az István, a király produkció is így lett „honos" a játékokon. A másik nagy, egész napos program a történelmi várjátékok, ami a cseszneki vár születésnapját is hivatott megünnepelni.

– Igyekszünk olyan ár-érték arányt felállítani, hogy a belépők se legyenek drágák, viszont színvonalában magas értéket adjunk, mert a mérce magas. Most elmondható, hogy megérték a veszteséges évek, már jönnek az emberek. Sokan már a mi programjainkhoz igazítják nyári szabadságukat – mondta el a Kisalföldnek Nagy Ferenc.

A Valahol Európában című musical kezdete előtt nézőkkel beszélgettünk.
A veszprémi Pannon Várszínház előadására Fertődről érkezett German István és családja, akik a programot összekötötték egy kis kirándulással, várlátogatással.

„ Nyolcan jöttük megnézni a darabot, mert rokonunk, Mórocz Adrienn is szerepel benne, ő személyesíti meg Évát. Nagyon büszkék vagyunk rá, alig várjuk, hogy láthassuk a színpadon játszani."
Ugyancsak a kirándulást és várlátogatást kapcsolta össze az esti programmal Kiss György és családja Győrből.

– A múlt héten Tokajban voltunk, ott töltöttük a szabadságunkat. Szerencsére akkor még az ítéletidő előtt eljöttünk. Cseszneken először vagyunk, a jegyet még otthon vettük meg az előadásra – mondta el Kiss György.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Andersen: A rút kiskacsa

Tovább olvasom