Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 27°C Még több cikk.

Emberkísérlet gyanúja az étrend-kiegészítőknél

Illegálisnak és hamisnak minősített számos potencianövelő étrend-kiegészítőt egy független tudományos kutatás, amely még az engedély nélküli emberkísérlet gyanúját is felvetette egyes termékeknél.

A Magyar Nemzet szerint a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán 53 terméket vizsgáltak, ebből 25 illegálisan került a piacra. Tíz készítményt vetettek kémiai vizsgálat alá, közülük csak kettő volt, amely feltehetőleg a csomagoláson feltüntetett összetevőket tartalmazta.

A vizsgálatot követően az ÁNTSZ ellenőrzésbe kezdett, 966 helyen - drogériákban, gyógyszertárakban, élelmiszer- és wellness-üzletekben, szexshopokban, videotékákban - végeztek helyszíni ellenőrzéseket. Összesen 2.464 étrend-kiegészítőt zároltak.

A Magyar Nemzet szerint a Nemzet Erőforrás Minisztérium a készítmények bejelentési rendszerének szigorítását tervezi: bizonyos készítményeknél laboratóriumi vizsgálati eredmény benyújtását is előírnák. Emellett az étrend-kiegészítőkről szóló rendeletet kiegészítenék egy úgynevezett negatív listával, amely a készítményekben nem alkalmazható növényeket, növényi részeket rögzítené.

Olvasóink írták

  • 11. kolombela 2010. szeptember 14. 20:27
    „Arról miért nem szól a cikk, hogy ezekből mennyi a hazai és külföldi gyártmány?”
  • 10. Goldmund 2010. szeptember 14. 14:57
    „Itt összekeveredett két dolog.
    Ha valami új izét kitalálnak az lehet gyógyszer vagy étrendkiegészítő (leánykori nevén: gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény).
    A gyógyszernek aránytalanul nehezebb az engedélyeztetése, mert ott a hatásosságot kell bizonyítani (OGY-szám). Ezért általában étrendkiegészítőnek engedélyeztetik az ilyesmiket (OÉTI-szám). Ott azt kéne csak bizonyítani, hogy nem káros a fogyasztása. Persze nálunk, Abszurdisztánban, sok étrendkiegészítő abszolút egészségkárosító (miközben rendelketik OÉTI-számmal), így az egész engedélyeztetés nem ér egy nagy határ sz...t.”
  • 9. Csetneky 2010. szeptember 13. 22:47
    „Liv66

    Tehát a potencianövelő étrend-kiegészítőt azok falatozzák, akik azt szeretnék, hogy jó legyen az alakjuk és egészségesek is legyenek egyben? Na, megint tanultam valamit. Azért ettől függetlenül én maradok a sportnál és a normális étkezésnél, ilyen művackok nélkül. Persze, ha rám hallgat, mindenki olyan potencianövelővel tartja karban az egészségét, amilyennel akarja. Szerencsére ilyen téren nincsen gyakorlati tapasztalatom.”
  • 8. Liv66 2010. szeptember 13. 17:47
    „http://www.herbalance.hu/ProductList.aspx?FilterBy=T&FilterValue=1b922546-baf8-461c-b819-9eb5995304ab”
  • 7. Liv66 2010. szeptember 13. 17:28
    „nasi..nem értem , hogy az eszme futtatásodnak mi köze az étrendkiegészítőkhöz, na de mindegy. Az étrendkiegészítők nem vágyfokozók !! Olyanok szedik , akik vigyáznak az alakjukra és az egészségükre.Pont ezért meglepő ilyen cikkeket olvasni. :(”
  • 6. nasi12 2010. szeptember 13. 13:04
    „Szerintem is ezeket az ,,izéket" kellene üldözni, és nem azokat, akik helyett ezeket a hamis kotyvalékokat kitalálták.
    Vannak olyan hölgyek, (kétlábon járó gerjeszőszerek) akik olyan rátermettek, bizonyos tevékenységre, hogy ha ők kézbe veszik a dolgokat, megy ott minden, mint a karikacsapás, oda nem kell semmilyen kotyvalékot segítségül hívni.
    Egy nő, legyen az fiatal vagy szép korú, az legyen mindig nő, igazi nő, ne pedig kemény (harcos) férfi, és akkor nem kell ilyen baromságokat segítségül hívni.
    Egy nő, kedvességgel, nőiességgel, mindent elérhet, a veszekedésnek, a keménykedésnek csak néhány tasli lehet a jutalma.
    Az erő nem velük van!”
  • 5. fióka 2010. szeptember 13. 12:35
    „3. Primax 2010.09.13. 10:29--->úgy csinálsz mintha nem lenne ilyen volt már rá számtalan példa és van is”
  • 4. tricse 2010. szeptember 13. 10:51
    „Már elnézést,de ha a ....ra mondanák hogy potencianövelő azt is megennék ?Ugyanez a kérdés nőknek,ha nagyobb és feszesebb lesz tőle a melled variációval! Ehh”
  • 3. Primax 2010. szeptember 13. 10:29
    „Emberkísérlet...
    Nehogy azt gondolja bárki is, hogy csak ezekben az "izékben" vannak nem embernek való dolgok.”
  • 2. Goldmund 2010. szeptember 13. 08:32
    „Leírják, hogy gyógyszertárakban, drogériákban stb. végeztek ellenőrzést, majd leírják, hogy mennyi hiányosságot találtak.
    Na most, ha szexshopban hamisítványokat találtak, azon nem vagyok különösebben meglepődve. De ha gyógyszertárban, vagy közismert dorgária-láncoknál is akad ilyen, azon annál inkább! A cikkből viszont ez nem derül ki.
    Megint született egy cikk, ami semmiről nem tájékoztat, csak keveri a sz...t. :-(((”
  • 1. buggyant 2010. szeptember 13. 08:03
    „Csak helyeselni tudom az intézkedés tervezetet. Borzalmas már, mi mindent megetetnek a gyanútlanokkal. Remélem az élelmiszerek vizsgálatánál is hasonló szigorúságot szándékoznak bevezetni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn a Malév pilótái

Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra… Tovább olvasom