Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Ember a Holdon

Abban az időben, amikor kábítószeres tünetekkel fenyegetett a Cola-Cola, amikor sem a tvisztőrület, sem a Lenin-kultusz nem bírt alábbhagyni, két eseménytől volt hangos a magyar sajtó.

Kattintson a képre!
Az egyik, hogy „zsákutcába jutott a nyugatnémet külpolitika". A másik téma – és erről legalább ugyanannyit csevegtek az emberek – az amerikai holdra szállás volt. Nehéz utólag kitenni a relációs jelet, hiszen a napilapok egy nappal Neil Armstrongék megérkezése után már megrendítően és szenvedélyesen számoltak be a bonni politikáról, talán várva, hogy a dolgozók majd együtt mulatnak az elvtársakkal Sindelenen, a szociáldemokrata „revánsistán". Róla és a tanácsköztársaság emlékére rendezett világsztrájkokról olyan hangsúllyal írtak az újságok, hogy kétkednünk kéne utólag a holdra szállás fontosságában. De az érett ifjúság emlékszik: a házak mégis elcsendesedtek július 21-én, a Rakéta porszívók zúgását felváltotta a Vénusz tévé adása, a Keravill-üzletek kirakatai előtt dolgozók gyűrűje leste a híreket, és aznap a mozifilm előtti híradóról sem késett el senki.

„Micsoda fények világítanak?"

Nyersen szólva: egyszerűen nincsen kedvünk töviről hegyire elmesélni, hogyan is történt a holdra szállás, miről szóltak a houstoni jelentések, hiszen ehhez csak fel kell nyitni egy enciklopédiát. Amúgy is könnyű volna elveszni a részletekben, s elsikkadna a lényeg, nem ám úgy, mint a korabeli magyar lapok tudósításaiban, amelyek egytől egyig a következő vastag betűs hírrel kezdődtek: „Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte a világűr felderítésének újabb nagy eseménye, az embernek első alkalommal történt Holdra lépése alkalmából Richard Nixont, az Egyesült Államok elnökét, a történelmi utazás részeseit és valamennyi előkészítőjét."

Na persze, hogy utólag is erre az információra tesszük-e a hangsúlyt, már merőben más kérdés, de a lényeg az „időhíd" mindkét oldalán az, amit Szapudi András fogalmazott meg annak idején, a Kisalföld július 22-i számában, 1969-ben. A három éve elhunyt nívódíjas győri író és újságíró ezeket a szavakat gépelte le a nagy pillanatoktól ihletve:

„Nézem a tévét. A Holdat akarom látni. Nem az évezredek óta ismert Holdat, hanem az újat. Meleg júliusi este van, odakint töméntelen csillag virít az égbolton. A régi Hold eltűnt. Feszült idegekkel várom, hogy megláthassam az újat, amit majd mindenki olyannak lát ezután, mint amilyennek először, ma, 1969. július 20-án látta az ember... Furcsa... A karosszék, amiben ülök, a nagyapám legénykorából való. Az asztal is múlt századbeli, s most önkéntelenül arra gondolok, hogy ezeket a bútorokat alig egy évszázada még vaksi gyertyák, petróleumlámpások világították meg esténként... Most pedig... Micsoda fények világítanak!
Micsoda távlatok fényesednek meg ezekben a pillanatokban. Hát igaz ez?"

Kezdjünk most egy kicsit bátrabban csapongani az időben, kezünkben a hatvankilences, július 22-i Kisalfölddel, amelynek harmadik oldalán győri kisemberek tucatja vallott benyomásairól, két nappal azelőtt, hogy az Apollo–11 hazaérkezett.

„Óriási élmény volt a televízió képernyőjén látni az első embereket, akik más égitesten lépkednek. Az alkotó tudomány diadala ez" – így az akkor még leendő közgazdász, Czuczor Sándor.

„Az eseményt a huszadik század igazi csodájának tartom. Minden elismerésem az asztronautáké. Hősöknek tartom őket. Mulatságos, én, a földi halandó még csak most tanulom a KRESZ-t, ők meg... micsoda motorral mehettek oda. Csak sikerüljön nekik" – lelkendezik, azaz lelkendezett valamikor régen Major Albert hentes, aki utána remélhetőleg éppolyan sikerrel tette le a vezetési vizsgát, mint amilyen szerencsésen Neil Armstrong és társai földet értek július 24-én.

Az ember mindjárt előrerohant

Mónus Anikó ruhatervező azt határozta el hatvankilencben, hogy tervez egy szkafandert, persze csak úgy magának. „Szeretnék egy nagy-nagy fényképet is a szobám falára, amin a holdkomp, a két űrhajós és a Hold talaja látszik" – nyilatkozta annak idején.

A csillagásznak tanult Boross Dezső rettegett az utazás sikeréért: „Megborzongok még a gondolatára is, mennyi hibalehetőség van még ahhoz, hogy Armstrong és Aldrin – esetleg Collins is – soha ne térjenek vissza a Földre."

Lévai Kati főiskolás nem aggódott július 22-én, sőt, lélekben már messzebbre szárnyalt az akkor még haza sem tért pilótáknál. „Jósolhatok? – kérdezte. – Nem kell öt év, és a Vénusz, a Mars sem marad ismeretlen. Azt hiszem, kicsit se túloztam."
Ami azt illeti: de igen. Ma már tudjuk, hogy túlzott ez a főiskolás lány, de mentségére szóljon, hogy nem volt egyedül.

A Mars már jóval közelebb van, mint a négy éve készült interjú idején, de az ember lélekben talán soha nem tudja legyőzni a távolságot, még ha úgy érezte is harmincöt évvel ezelőtt. Csak ülünk ma is az udvar sötét falombjai közt, nézzük az eget, odafönt a csillagok vak szemekkel bámulnak vissza. „Igen, látszólag olyan háborítatlan, fenséges, megközelíthetetlen a magasság, mint a homo sapiens megjelenése idején lehetett messze a homályos múltban, Neander-völgy fölött."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az építkezések belső ügyei

Gondok a mérettel, a minőséggel, hiányoznak tartozékok, késik a megrendelt anyag, a gyártó és az… Tovább olvasom