Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Életfogytiglan: a nyílt utcán végezte ki barátnőjét

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték első fokon a volt barátnőjét egy gyáli utcán lelövő Zilizi Dávidot.
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte első fokon a volt barátnőjét egy gyáli utcán lelövő Zilizi Dávidot a Budapest Környéki Törvényszék előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés miatt kedden. A fiatalember 35 évig feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A nem jogerős ítélet szerint a gyilkosság előkészületeiben az elsőrendű vádlottat segítő Bittner Csabának mint bűnsegédnek, három évet kell börtönben letöltenie, ám "félidőben" feltételesen szabadlábra bocsátható.
Az elsőrendű vádlottat 10 évre, a másodrendűt 5 évre eltiltották a közügyektől, s a bűnügyi költségek egy részét is ki kell fizetniük. Szabó Judit bíró az ítélet indoklásában egyebek mellett kiemelte: országosan és Pest megyében is elszaporodtak a minősített emberölések, de a legsúlyosabb büntetés kiszabása mellett szólt az is, hogy a gyáli gyilkosság a nyílt utcán történt, s a köznyugalom megzavarásának lehetőségét is magában hordozta.
A vádirat szerint a most húszas évei elején járó Zilizi Dávid 2006-ban, az interneten ismerkedett meg az akkor 13 éves barátnőjével, D. Bernadettel. Egy ideig jártak is egymással, de 2008 novemberében a lány másik barátra talált, s szakított Dáviddal. A korábban is féltékenykedő fiatalember annak ellenére sem tudta elviselni a lány döntését, hogy ő maga is új barátnőre lelt – a szakítás után az öngyilkosság, az elköltözés, sőt Bernadett megölése is felmerült benne. Ez utóbbi gondolat egyre erősödött, olyannyira, hogy tervét megosztotta a másodrendű vádlottal, akitől tanácsokat is kért a lehetséges módszereket illetően, robbanószerkezet, nyílpuska igénybevétele is szóba került.

A kedden bűnsegédletért elítélt Bittner Csaba noha nem helyeselte a tervet, ő hívta fel barátja figyelmét egy fegyvereket árusító szaküzletre, később pedig segített a muzeális darab összeállításában, illetve a lőgyakorlatokon is.
Zilizi Dávid 2009. december 18-án reggel a gyáli utcán iskolába igyekvő volt barátnője elé ment, beszédbe elegyedett vele, majd hátba lőtte. Amikor a lány a földre esett, körülbelül nyolcszor megütötte a fegyvercsővel, amitől leendő áldozata eszméletét vesztette. Ezután közvetlen közelről fejbe lőtte Bernadettet.

Az ítélet indoklása során a bíró kiemelte, hogy a tényleges életfogytiglan kiszabásánál az eljáró tanács figyelembe vette, hogy az elsőrendű vádlott hét hónapig tervezte a gyilkosságot, mondván: "ha én nem lehetek boldog, ne legyen az ő sem". Első, mérvadó vallomásában azt is beismerte, hogy az ölésen kívül semmilyen más megtorlási módot nem fontolgatott. A tárgyalásokon megpróbálta ugyan enyhébb színben feltüntetni a tettét (azt mondta például, hogy nem akart szenvedést okozni a lánynak, s "csak" négyszer ütött), de a bíróság ezt a védekezést nem fogadta el.

Mivel pontosan nem lehet megmondani, mikor vesztette el az eszméletét a nyílt utcán hátba lőtt Bernadett, s mivel nem szerelemféltés, hanem bosszú vezérelte a gyilkosságot, az előre megfontolt szándék és a különös kegyetlenség mellett az aljas indok is a minősítések közé került – emelte ki Szabó Judit bíró. Hozzátette: a két vádlott közötti internetes egyeztetések, illetve a lefoglalt adathordozókon talált bizonyítékok, valamint a szakértői vélemények bőséges nyersanyagot szolgáltattak ahhoz, hogy a tettére eleinte büszke, kényszeres személyiségű Zilizi Dávid a legszigorúbb büntetést kapja, mert csak így védhető meg tőle a társadalom.
A másodrendű vádlottra kiszabott 3 éves börtönbüntetés kapcsán megjegyezte: "az átlagos érettség" alatti, a gyilkosság idején alig 18 éves Bittner Csabának (akinek imponált Zilizi Dávid határozottsága) számolnia kellett az esetleges gyilkosság bekövetkeztével. Amikor tanácsokat adott, tudnia kellett volna, hogy "az interneten sem lehet akármit megtenni" – húzta alá a bíró.

Az ügyész az elsőrendű vádlott esetében tudomásul vette az ítéletet, a másodrendű esetében 3 nap gondolkodási időt kért. Zilizi Dávid ügyvédje a szerinte részben téves minősítés megváltoztatását, illetve a büntetés enyhítését kérte, míg a másodrendű vádlott védője felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

Olvasóink írták

  • 2. pozdorja 2012. január 31. 14:12
    „Végigolvastam és megint felment bennem a pumpa. Megérdemli, de én még meg is dolgoztatnám a börtönben. Keresse meg magának az ellátásához szükséges pénzt. Ha a lánynak rossz, neki is legyen az.”
  • 1. alekínyó 2012. január 31. 13:39
    „Miért kell az ilyen gyilkost egy életen át etetni??? <moderálva>”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balla Irma-gyilkosság: az ügyész kérdéseire nem válaszol a vádlott

Balla Irma meggyilkolásával vádolt Schönstein Sándor nem válaszol az ügyész kérdéseire a megismételt… Tovább olvasom