Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Demonstráció az ˝Operaház narancsos fantomjai ellen˝

Az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték az operaház közelében hétfő este a civil szervezetek és "demokratikus ellenzéki pártok" szervezésében tartott budapesti demonstráció résztvevői.
Az alábbi felvétel az Andrássy úton január 2-án hétfőn rendezett tüntetésen készült.



Összefoglaló

Tüntetés az Operánál - Az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték a demonstrálók

Az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték az operaház közelében hétfő este a civil szervezetek és "demokratikus ellenzéki pártok" szervezésében tartott budapesti demonstráció résztvevői, közvetlenül azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából.

Az operaháznál ellentüntetést is szerveztek, amelyre egy szélsőjobboldali portál hívott fel, ehhez csatlakozott a Magyar Gárda jogerős betiltása után újjászerveződött Új Magyar Gárda.

A civilek és "demokratikus ellenzéki pártok" több tízezer résztvevő jelenlétében tartott demonstrációján Ripp Zoltán történész arról beszélt, hogy a demokratikus jogállam felszámolói "nem átallanak ünnepelni". Hozzátette: a rendszerváltás idején azt hittük, hogy Magyarország végre megtalálta a kiutat a zsákutcás történelméből. Akkor jogállami, alkotmányos forradalom zajlott - hangsúlyozta.

Kitért arra, hogy Antall Józsefet - aki a békés forradalmat éltette - "ma undor töltené el attól, amit a jobboldal nevében művelnek".

A demokratikus ellenzék összefogásáról szólva reményét fejezte ki, hogy a pártok és mozgalmak önös érdekeiken, egymás iránti ellenszenvükön, bizalmatlanságukon felül tudnak kerekedni.

Szerinte ma egészen más a helyzet, mint 1989-ben. Mint mondta, új rendszerváltás van éppen, a hatalom birtokosai elmélyítik a válságot, "öles léptekkel haladunk" a gazdasági káosz és a társadalmi katasztrófa felé.

Iványi Gábor metodista lelkész arról beszélt, nincs ott igazság, ahol a törvények erőszakkal, tárgyalás nélkül születnek, ahol az emberek félelemben élnek, ahol különbség van ember és ember között. Magyarország, a magyar köztársaság Európa része, és az akar maradni - hangsúlyozta.

Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke kijelentette: az Opera ma "a képmutatás háza", az utca az alkotmányos erényeké, az Operában a bűn gyülekezik ma este.

A miniszterelnök felesküdött a jogállami forradalom alkotmányára és arra, hogy védelmezni fogja, majd azt megdöntötte - jelentette ki. Közölte, Orbán Viktor "rendszeresen azzal kérkedik, ő és alaptörvénye a magyar szellemet képviseli, pedig ez nem igaz. Mint hozzátette: az övé "legfeljebb Horthyra mutat".

Felszólította a kormányt, hogy távozásuk előtt vonják vissza az alaptörvényüket és az összes jogkorlátozó sarkalatos törvényt.
Az MTI tudósítói az ellenzéki pártok képviselői közül mások mellett Mesterházy Attilát, az MSZP elnök-frakcióvezetőjét, Nyakó István, Szekeres Imre és Szanyi Tibor szocialista képviselőket, Karácsony Gergelyt, az LMP frakcióvezető-helyettesét és Bokros Lajost, az MDF európai parlamenti képviselőjét látták. Ott volt a tüntetésen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció vezetője.

Az ellentüntetők között megjelent Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Ámon Betti, a Duna Televízió Kikötő című kulturális műsorának korábbi főszerkesztője, a rendezvény moderátora azt mondta: a civilek demonstrációján mintegy százezren gyűltek össze.

Az MTI tudósítói arról számoltak be, hogy a tüntetők sorai az Operaháztól a Jókai térig érnek. a Nagymező utcában pedig több száz ellentüntető tartózkodik. A tüntetők és ellentüntetők között voltak összeszólalkozások, de további konfliktust nem tapasztaltak. Többször felhangozott a tüntetők részéről, hogy "Orbán, takarodj!", erre az ellentüntetők "Gyurcsány, takarodj!" felkiáltással "válaszoltak".

Gonda László, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesületének alelnöke az Index hírportál beszámolója szerint az operaház háta mögött egy autó tetejéről arról beszélt kisebb hallgatóság előtt, hogy a Fidesznek nem volt más választása, mint a magán-nyugdíjpénztári pénzek államosítása. Mint hozzátette: a bajok már 1982-ben elkezdődtek, amikor az Magyar Nemzeti Bank akkori alelnöke, Fekete János "hazudott az államadósságról".

A tüntetés helyszínén megjelent Pintér Sándor belügyminiszter, aki az Opera épületével szomszédos Dalszínház utcában a Magyar Nemzet online (MNO) tudósítójának azt mondta: a rendőrség megfelelően biztosítja a helyszínt és szakszerűen végzi a dolgát. Az MNO azt is megkérdezte, hogy előfordulhat-e a 2006. október 23-ihoz hasonló esemény. Erre a tudósítás szerint Pintér határozott nemmel felelt.



21:30 - Az index.hu információi szerint a tüntetők egy része elszivárgott, de ezerötszáz fő körül stabilizálódott a létszám, és úgy tűnik, hogy aki itt maradt, az már kivárja a műsor végét.


20:05 - Rég nem látott összefogás jött létre a hétfői tüntetéssel "az Operaház narancsos fantomjai ellen" - mondta Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társalapítója az Operaháznál tartott tüntetésen, amelyet civil szervezetek és "demokratikus ellenzéki pártok" szerveztek hétfő este.

"Az Operaház narancsos fantomjai halotti tort készülnek ülni ma este a köztársaság, a jogállam és a demokrácia fölött" - jelentette ki Kónya Péter. A miniszterelnököt a Titanic kormányosának nevezte, a tömeget pedig magának a jéghegynek. "Olyan országban akarunk élni, ahol nem kell éhségsztrájkolni a sajtószabadságért, ahol nem kell visszamenőlegesen törvényeket hozni, ahol nem lehet területi alapon minimálbért bevezetni, és ahol nem kell féltenie az embereknek megszerzett javaikat - folytatta a szakszervezeti vezető. "Orbánék elfelejtették, hogy a hatalom a népé, vissza fogjuk szerezni tőlük" - zárta beszédét Kónya.

Orbán nevének említésekor a tüntető tömeg az "Orbán, takarodj!" és "Diktátor, diktátor!" jelszavakat skandálta.

Az MTI tudósítói nem sokkal fél nyolc előtt azt jelentették: a tömeg az Operától a Jókai térig ér az Andrássy úton. A tüntetők között megjelent Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is.


19:55 - A demonstráció végét jelentették be a színpadon, majd Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse szólt a hangszórókból. Közben érkeznek az Operába a gálaest résztvevői.

Az MTI felvételei

19:45 - Színpadon Majtényi László jogtudós, korábbi adatvédelmi biztos, az ORTT egykori elnöke. "A magyar miniszterelnök felesküdött a köztársaság alkotmányára, majd megdöntötte. (Hazaáruló - kiabálták be néhányan.) A mostani kormány azzal ámított, hogy az elvett szabadságért cserébe jólét lesz. Közben a káoszba rohanunk." Kicsit később Majtényi azt mondta: "sokkal jobb sors" egy demokratikus jogállamban bukott miniszterelnöknek lenni, mint elzavart diktátornak. Beszéde után a teljes szózatot elszavalták a tüntetők.


19:20 - Egy embert kiemeltek az ellentüntetők közül az Andrássy út és Nagymező utca sarkán - jelentették hétfő este kevéssel este hét óra után az MTI tudósítói, akik szerint folyamatos a lökdösődés a helyszínen.

Beszámolójuk szerint a civilek által szervezett demonstráción az ellentüntetők közül többen eltakarták az arcukat, a rendőrök pedig sorfalat húztak a tüntetők és az ellentüntetők közé.

A tüntetők oldalán az MTI tudósítói az MSZP frakciójának több tagját látták, többek közt Nyakó Istvánt, Ujhelyi Istvánt, Szekeres Imrét, Iváncsik Imrét. Az ellentüntetők közt Bertha Szilvia jobbikos országgyűlési képviselő tűnt fel.

Az Operaház közvetlen közelében, a kordon mellett szórakoznak az emberek, többeknél fáklya, magyar zászló látható - jelentette az MTI egy másik tudósítója.

A vendégek sorra érkeznek az Operaház épületéhez, közben a tömeg folyamatosan szidalmazza a kormányfőt.

18:57 - Fél hét előtt kevéssel nagyobb lökdösődés kezdődött a Nagymező utca sarkánál, ahol a civilek által szervezett tüntetésre érkező szocialistákkal keveredtek nézeteltérésbe szélsőjobboldali szervezetek tagjai.

A közösen érkező szocialista képviselőket, köztük Szekeres Imrét és Nyakó Istvánt az utca sarkán álló szélsőjobboldali tüntetők közül többen elkezdték szidni, lökdösni, illetve volt, akit le is köptek.

A nézeteltérés szópárbajjal indult, az egy csoportban vonuló MSZP-seket szidni kezdték, illetve "Gyurcsány takarodj" rigmusokkal fogadták, közülük többen visszaszóltak és ők, illetve a környéken álló demonstrálók a "nácik haza" rigmussal válaszoltak. A szélsőjobboldaliak közül többen az egész arcukat eltakaró símaszkot viseltek, egyikőjük a lökdösődés közben egy fotós kezéből kiverte a fényképezőgépet. Ezután tovább folytatódtak a tumultuózus jelenetek, de ekkor már a civilek közül rángattak többeket.

˝Lesz még Magyar Köztársaság˝ - demonstráció az Operaház előtt. Fotó: MTI (galéria)

18:30 - Folyamatosan érkeznek a tüntetők az Andrássy útra - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói hétfőn, nem sokkal 18 óra után.

Az MTI tudósítóinak közlése szerint a tömeg az Opera előtt felállított színpadtól a Nagymező utcáig ér, az Oktogon felől folyamatosan érkeznek emberek. Mint beszámoltak róla: néhány tucatnyi ellentüntető gyülekezik a Nagymező utca és Andrássy út sarkán.

Az Andrássy út színpad mögötti részét 18 óra előtt néhány perccel kiürítették.

Az MTI tudósítói szerint nem történt rendbontás.


17:18- Több ellenzéki párt mellett többek között a hajléktalanok és meleg sportolók képviselői is ott lesznek a tüntetők között hétfőn az Andrássy úton, ahol az eredetileg külön kormányellenes akciókat szervező civil és politikai mozgalmak egymás iránti ellenérzéseiket félretéve közösen fognak tüntetni a köztársaságért - értesült az origo.

De nemcsak az Operaházban ünneplő kormány, hanem a tüntetők ellen is lesz tüntetés.A felhívást először a Harcunk.com jelentette meg, és azokat szólították meg, akiknek "nem tetszik, hogy hazánk kirablói, Gyurcsány és az új SZDSZ (LMP) elfoglalják az utcát". Arra kérték a szimpatizánsaikat, hogy árpádsávos lobogóval gyülekezzenek este hat órakor az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán. A felhíváshoz csatlakozott az Új Magyar Gárda nevű honlapot működtető szervezet, valamint a Szent Korona Rádió honlapján közzétett üzenet szerint a korábbi szocialista kormány elleni tüntetésekben főszerepet játszó Budaházy György is - olvasható a hírportálon.


16:29 - LMP fokozott rendőri figyelmet és jelenlétet tart szükségesnek az operaház környékén, mivel oda hétfő estére két, egymással ellentétes célú tüntetést is bejelentettek.

Szél Bernadett, az LMP szóvivője hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: pártja mindenkit arra kér, hogy nyugodtan, békésen mondja el véleményét a kormány politikájáról. "Reméljük, hogy olcsó politikai célok érdekében senki nem fog konfliktust provokálni, a rendőröket vagy más békés tüntetőket megtámadni" - írja.

Az ellenzéki párt szerint a Belügyminisztériumnak és a rendőrségnek mindent meg kell tennie, hogy a két, egymáshoz közeli időpontban és helyszínen bejelentett demonstráció békés legyen, de gondoskodniuk kell arról is, hogy mindenki a gyülekezési jognak megfelelően tüntethessen.


15:40 - A Jobbik egyetlen rendezvényen sem vesz részt, amely összefüggne a hétfő esti operaházi gálaesttel. Az ellenzéki párt szerint a társadalmi, szociális és gazdasági katasztrófa elkerülésének módja nem jelentheti a köztársaság eszméje és a demokrácia melletti "álságos tüntetést" azokkal, akik korábban lábbal tiporták a demokratikus jogokat.

Mirkóczki Ádám, a párt országgyűlési képviselője és szóvivője hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a Fidesz 13 millió forintot költ a "maga és szűk holdudvara operaházi szórakoztatására", miközben soha nem látott terhek érik a magyar embereket. Úgy véli, a Fidesz cinikus módon akkor ünnepli a csak saját maga által támogatott alkotmány hatályba lépését, amikor az ahhoz szabott törvények garmadájával emberek százezreit hozták katasztrofális anyagi és egzisztenciális helyzetbe. A Jobbik nem a demokráciát félti a Fidesztől, hanem az emberek megélhetését és az ország gazdasági függetlenségét óvja a kormány politikájától - fűzte hozzá.

A Jobbik szóvivője szerint pártjának azért sincs helye az Operaház elé hirdetett tüntetésen, mert azon a "liberális anarchisták" mellett jelen lesz Gyurcsány Ferenc is, aki maga ugyanígy ünnepelt baráti körével, amíg hatalmon volt. Gyurcsány és szövetségesei mai tüntetése hiteltelen, hazug és képmutató, mert a volt kormányfő 2007-ben az Operaháznál kijárási tilalmat rendelt el és még a tiltakozást sem engedte, a tüntetőket pedig köztársaságellenes terroristaként kezelték és szétverték - írja az ellenzéki politikus.

Mirkóczki Ádám arra is kitér, hogy a Jobbik a demonstrációval szembeni ellentüntetéssel sem ért egyet, mivel az azt a látszatot keltené, hogy a "magyar családok megélhetését veszélybe sodró Orbán-kormánnyal" vállalnak közösséget.


14:30 - A Fidesz szerint hétfő este világossá válik: míg a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit, addig az "országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők" rendetlenséget, káoszt csinálnak és törvénytelenségre buzdítanak.

Selmeczi Gabriella, a vezető kormánypárt szóvivője hétfőn, az MTI-hez eljutatott közleményében úgy fogalmaz: a "Gyorskocsi utcaiak továbbra is a gyurcsányi gyűlöletkeltést folytatják, és Magyarország kárát akarják".

Az nem demokrata, aki szerint csak akkor van demokrácia, ha ő van hatalmon: ideje lenne, hogy a szocialisták is elfogadják az emberek döntését - közölte a szóvivő, rögzítve azt is: a magyarok korábban egyértelmű döntést hoztak arról, hogy nem kérnek a gyűlöletből és a széthúzásból.


14:15 - A Somogyért Egyesület is ott lesz a civilek budapesti demonstrációján; jelenlétükkel egyetértésüket fejezik ki azokkal, "akik veszélyesnek ítélik a parlament és a kormány törvényhozásának másfél év óta tartó gyakorlatát, valamint a várható következményeket" - közölte Gyenesei István hétfőn az MTI-vel.

A Somogyért Egyesület elnöke közleményében úgy fogalmazott: meggyőződésük, hogy csak hatékony civil kontroll mellett működő hatalom képes jól kormányozni. A hétfői demonstrációról azt írta, hogy azt önszerveződő, valódi nemzeti együttműködésnek tekintik.


14:10 - Húsz kolontári lakos is részt vesz a hétfő esti operaházi gálaünnepségen, amelyet az új alaptörvény 2012. január 1-jei életbe lépésének alkalmából rendeznek meg. Tili Károly, a település független polgármestere az MTI-nek azt mondta: megtiszteltetésnek érzik a meghívást.

A 20 órakor kezdődő rendezvényre állami vezetők, közéleti szereplők, operarajongók mellett meghívtak húsz lakost a 2010 októberében bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa által sújtott településről.

"Szeretném megköszönni, hogy nem felejtették el Kolontárt. Nemes gesztus ez a kormány, a miniszterelnök részéről" - mondta a polgármester.

Tili Károly hozzátette: a húsz embert azok közül választották ki, akik a legtöbbet tették a katasztrófa idején és az után a településért, és a bajba jutott emberekért. A húsz meghívott között vannak a képviselő-testület tagjai is.

"Nagy megtiszteltetésnek érezzük ezt, hiszen az új alaptörvény életbe lépése történelmi pillanat. Jelentős esemény ez személyes vonatkozásban is: a legtöbb kolontári még soha nem járt az Operában" - fogalmazott.


13:45 - A Fidesz szerint hétfő este világossá válik: míg a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit, addig az "országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők" rendetlenséget, káoszt csinálnak és törvénytelenségre buzdítanak.

Selmeczi Gabriella, a vezető kormánypárt szóvivője hétfőn, az MTI-hez eljutatott közleményében úgy fogalmaz: a "Gyorskocsi utcaiak továbbra is a gyurcsányi gyűlöletkeltést folytatják, és Magyarország kárát akarják".

Az nem demokrata, aki szerint csak akkor van demokrácia, ha ő van hatalmon: ideje lenne, hogy a szocialisták is elfogadják az emberek döntését - közölte a szóvivő, rögzítve azt is: a magyarok korábban egyértelmű döntést hoztak arról, hogy nem kérnek a gyűlöletből és a széthúzásból.


12:06 - Az MSZP szerint az Operaház előtti, hétfői demonstráció résztvevői nem kívánnak rárontani a gálaestre érkezőkre, csupán sokaságuk megmutatásával akarják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával.

Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, az Andrássy útra tervezett civil tüntetés célja az "Orbán-rezsim megbuktatása" és arra kérte a demonstráción résztvevő politikai erőket, hogy ne akarjanak saját üzenetekkel kitűnni, hanem valamennyien csupán azt fejezzék ki: lesz még Magyar Köztársaság.

Az ellenzéki párt elnökségi tagja elmondta, az MSZP politikusainak döntő többsége részt vesz a tüntetésen, de felszólalni nem fognak. A szocialista szimpatizánsokat arra bíztatta, a délutáni demonstráción viseljenek valamilyen vörös színű ruhadarabot és - mint fogalmazott - ne ijedjenek meg "néhány tucat Fidesz-bérenc nácitól".

Kiemelte: amíg az Operaházban magyar klasszikusok, köztünk a szerinte "pont egy ilyen rezsim elől menekülő" Bartók Béla műveit hallgatják, addig az utcán biztosan többször elhangzik majd Bródy János Lesz még egyszer című dala.

Az MTI december végén számolt be arról, hogy a Magyar Állami Operaház hétfőn ünnepi gálaestet rendez az új alaptörvény 2012. január 1-i életbe lépésének alkalmából. A 20 órakor kezdődő rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívtak meg, az esemény 13 millió forintos költségét az állam biztosítja. A gálaesttel egy időben civil demonstrációt hirdettek, amelyhez a pártok közül csatlakozott az MSZP, a Demokratius Koalíció és az LMP.


11:29 - Az MSZP szerint az Operaház előtti, hétfői demonstráció résztvevői nem kívánnak rárontani a gálaestre érkezőkre, csupán sokaságuk megmutatásával kívánják elérni, hogy a kormány hagyjon fel jelenlegi politikájával.

Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy az Andrássy útra tervezett civil tüntetés célja az "Orbán-rezsim megbuktatása" és arra kérte a demonstráción résztvevő politikai erőket, hogy ne akarjanak saját üzenetekkel kitűnni, hanem valamennyien csupán azt fejezzék ki: lesz még Magyar Köztársaság.

Az ellenzéki párt elnökségi tagja a szocialista szimpatizánsokat arra bíztatta, a délutáni demonstráción viseljenek valamilyen vörös színű ruhadarabot és - mint fogalmazott - ne ijedjenek meg "néhány tucat Fidesz-bérenc nácitól".


Korábban:

Változások lesznek a főváros tömegközlekedésében, mert a rendőrség az Operához tervezett demonstráció miatt hétfő délután 3 órakor lezárja a közúti forgalom elől az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.

Emiatt a 105-ös autóbusz a tervek szerint a Podmaniczky utcán keresztül közlekedik; a 70-es és 78-as trolik pedig amíg lehet, járnak a Nagymező utcában. A földalatti délutántól nem áll meg az Operánál.

Az Andrássy úton és az Opera térségében már reggeltől tilos parkolni.

Olvasóink írták

203 hozzászólás
  • 203. háté 2012. január 06. 23:04
    „127. Zichys -látod te sokat írtál, de tartalmilag egy dekával sem többet mint én, legalább tudom mit írok és érthető.
    Ha cikket akarsz olvas tudósítást!
    Egyébként ha kifejtem véleményemet az igazságot, egyből töröl a cézár!”
  • 202. elemér 2012. január 04. 12:45
    „Most bukkantam erre a cikkre. Nekem Orbán kormány ezzel vesztette hitelét, mikor olvastam hogy saját embereit teszi be olan helyekre ahova szakemberek kellenének. Ami pedig a szabad sajtót és mediát illeti az ott szintén korlátolt. Fontos dogokat vagy egyáltalán nem közölnek vagy csak késön közölnek. Böngészövel kell keresni azokat a net-n Magyarul és az Angol mediában van az eredeti. Ennek ellenére a sok buta elfogult Fideszes mégjobban rajong ezért a populista nacionalista rendszerért, ami tart a süllyesztö felé.”
  • 201. öszödiböszme 2012. január 04. 11:06
    „fortuna54t
    Te milyen jogon pofázol bele a dolgunkba? Nem is élsz itt! Otthon barátocskám, otthon!
    183.
    Túra. Bár milyen meglepő, evvel nagy részt egyet értek.”
  • 200. gylj 2012. január 04. 07:26
    „"demokratikus ellenzéki pártok" Miért is van idézőjelben többször is a cikkben?”
  • 199. SC 2012. január 04. 00:06
    „194. pancser
    Kiscica,úgy szólítasz,ahogy neked jól esik.De egyet ne felejts,az én szemeim nem össze vissza állnak,hanem nyíl egyenesen figyelik az újforradalmárokat,mint te!:-)”
  • 198. nitrocircus 2012. január 03. 23:43
    „193.
    Értem én h miért droidok, csak nem gúnyolódok velük. Viszont akkor ugyan olyanok mint a fideszes képviselők. Ha tetszik ha nem arra kell szavazni amire a fővezér mondja, különben repülnek. Ez ki is bukott párszor, mikor a saját párttársait sem hallgatta meg, vagy mikor már ők is meglepődtek, hogy mi hogy lesz, de hát szavazni azt kell.”
  • 197. fortuna54 2012. január 03. 23:34
    „188-as Jakutika.Én megjutalmaznám azt az embert,aki szembe köpte ezt a szanyit.Mit lökdösödik egy ilyen hóbortos a felnötek között?”
  • 196. Pikulics 2012. január 03. 23:04
    „Ja, ja!
    Vissza az ÁVÓ-s Népi Demokráciát!
    Ez tetszene az MSZP-nek!
    Ezért még mószerolni is érdemes külföldön.
    Igazi hazaáruló fajta.”
  • 195. drKotász 2012. január 03. 22:34
    „http://www.magyarfoldre.hu/hirek/ki_mondta__hogy_a_patkanyok_kezdenek_elobujni_a_csatornabol____”
  • 194. pancser 2012. január 03. 22:12
    „169! "SC"! Ugye megengeded, hogy oroszlánhoz illő néven szólítsalak Kedves Clearence ........ mint a Daktariban!”
  • 193. SC 2012. január 03. 21:57
    „191. nitrocircus
    nitrocicus!
    Nagyon gyenge az érvrendszered!
    Droid=robot,,nem gondolkodik,a műanyag páncélzata miatt úgy néz ki mit egy robot,érted miért ez a gúnynév?
    "Parancsot teljesítenek."
    Parancsot teljesítettek a III.Birodalom katonák is, az oroszok úgyszintén,az ávósok is,stb.Mondhattak volna ők is nemet,de akkor nem a gyerekeik maradtak volna éhen,hanem agyonlőtték volna őket a helyszínen.Ugyanúgy nem menti fel őket semmi a felelősség alól,ahogy ferenc testvér droidjait sem sem...”
  • 192. SC 2012. január 03. 21:30
    „http://index.hu/video/2012/01/02/arpadsavosok_az_mszp_utjaban/
    188. Jakutika
    Próbáljunk tárgyilagosak lenni,a kamera nem hazudik.Nem köpték le,nem nácizott,nem lökdösődött,felemelte csak a karját,hogy eltartsa magától az embert.Ennyi.”
  • 191. nitrocircus 2012. január 03. 21:23
    „187. Akkor gratulálok annak a kismamának vagy kisgyermekes anyukának aki kimegy gyerekkel egy ilyenre. Az már elvakultság..meg is van az eredménye. Ráhajtották a provokátorokat:D ez már olyan h a rendőrök saját magukat támadták meg lassan. Droid.. remélem majd ha bajban leszel tényleg csak droid lesz. Nem akarok személyeskedni, de ne fogjuk már rá a rendőrökre. Amúgy is ők parancsot teljesítenek. Ugyan úgy, mint ahogy jogtalanul léptek fel ezen kormány ideje alatt is. Parancsot teljesítenek. Mondhatnak nemet is, csak akkor éhen hal a gyerek. A rendőr az minden kormányon lévő pár idején rendőr.”
  • 190. Cloeon_dipterum 2012. január 03. 21:17
    „Az mszp korábbi határozott véleménye: "Ne vigyük a politikát az utcára."
    Jut eszembe, most hány ember szemét lőtték ki? Hány ember szenvedett a miniszterelnöktől ugázba kapott rendőri brutalitástól? (Remélem senki sem.)”
  • 189. Jakutika 2012. január 03. 21:12
    „Sajnos nem volt pénzük a jegyre és eszükbe sem jutott, hogy a bevételt felajánlják jótékony célra. Hát ez is egyfajta stílus.”
  • 188. Jakutika 2012. január 03. 21:05
    „Szanyihoz csak annyit, hogy stílusa tökéletesen megfelel a fidesz stílusának. Most az más kérdés, hogy összefogás. De ő kiment az utcára odaállt a legvadabb szélsőjobbosok elé és "nácik haza" kiabálásban lökdösődésben vett részt, eltűrte hogy arcul köpjék. A fideszes honatyák meg az oldalajtón sliszoltak ki az állami pénzen biztosított autóikhoz. Ők nem álltak oda az emberek elé. És bár ezek az emberek sem voltak túl barátságosak és szívesen leköpték volna őket, azért láttam, hogy volt különbség. Egyelőre.”
  • 187. SC 2012. január 03. 20:42
    „183. Túrabakancs
    Nálad a pont Túrabakancs!
    182. nitrocircus
    Tudod a kismamák nem egy tüntetésen voltak,hanem egy békés fityesz nagygyűlésen!Amire ráhajtották a provokátorokat.Egy anyukát sem láttam,de még nagymamát sem macskakővel az egyik kezében,másikban a gyerekkel hazafelé ballagni,hogy ha majd arra jön egy droid,majd jól fejbedobom vele...”
  • 186. nitrocircus 2012. január 03. 20:35
    „Biztos volt benne valami, nem állok én egyik fél részén sem egyébként. De tegnap valahogy mégsem repkedett semmi a levegőben. Igazából nem is érdekel, hogy mi volt akkor..a lényeg h most mi van..és amit látok, tapasztalok és magamon is érzek, azt a legcsekélyebb jóindulattal sem mondhatom jónak. Megy itt a konteo gyártás, valami alapja annak is biztos van, de észre kell venni, hogy itt nem az a lényeg, hogy ki irányít minket..(értem a külföldre), kövezzem meg bárki, de engem aztán nem zavar, ha külföldi közgazdászok irányítanak, feltéve ha jó irányba visznek. Csak fáj azt látni, hogy nem hogy külföldiek visznek lefelé, hanem még a saját népem is ellenünk dolgozik. A tegnapi 13milliós ünneplés ugyan úgy a te pénzedből is van mint bárkiéből..más pénzéből én is jól érezném magam. Csak félelmetes, hogy senkire nem hallgatva születnek a törvények, alkotmány és minden egyéb.”
  • 185. mir 2012. január 03. 20:32
    „Milyen bizonyítékok?”
  • 184. Jerry 2012. január 03. 20:28
    „mekkmester "gagyi egy demonstráció volt ez..."igen,az volt, mert nem törtek ösze semmit, nem gyujtották fel az Operaházat, nem dobálták meg a rendöröket stb.Na és mégis, az uralkodópárt elitje a hátsó ajtón menekült el,nem mert kiállnia népe elé,a királyi tv csak ugy mellesleg említette meg a tüntetést, mig egész Európai médiákban főcímen szerepelt.Lehet kulturáltan is tüntetni, ami ugye a molotov koktélhoz szokott fidesz bérenceknek gagyi.Na és mégis, látható, hogy ettőla gagyi tüntetéstől mégis féla narancsos kormány.Nem lehet vélletlen , hogy most jutalmazta meg gyorsan az egész ügyészséget 1 milliárddal, most nevzte ki a kuriát, szüntette meg a LB-t, most alakítottak ki új palota örséget a kormányfő védelmére, ételkostolót adtak a kormányfő mellé stb.Gyagyi volt a tümntetés?Lehet, de a nagy vezér,a néptől kapott 2/3-os felhatalmazással együtt mégis csak fél, ahogy a frakciója is retteg.Ugye, most répássynak is jól jötteka kádár huszárok, hogy megvédjék a népharagtól, a lézer janinak a gyurcsánybérencek, hogy elkisérjék az audijához épségben.Most miért nem mert kállni,és elmondani, hogy elveszem tőletek a nyugdijat, elveszem a tisztes bért, és akár 70 éves korotokig is rendöörk lehettek.Érdekes, hogy az Operaház köré nem az 40 év feletti rendöröket vezényelték ki.Pedig az lett volna a szép, a nyugdijból visszarendelteket kellett volna az Operaház védelmére kirendelni,aztán ...lehet, hogy ma már megint Köztársaság lennénk,és a narancs újra csak egy gyümölcs és nem diktatórikus jelkép lenne.”
203 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Szijjártó olyan, mint a legöregebb bányaló˝

Az MSZP szerint Szijjártó Péter olyan, mint a legöregebb bányaló: nem képes hasznot hajtani a… Tovább olvasom