Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Becsületsértés miatt Novák Elődöt egy év próbára bocsátották

Becsületsértés vétsége miatt egy év próbára bocsátotta Novák Elődöt - a Jobbik jelenlegi országgyűlési képviselőjét - a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden - közölte a bíróság a Fővárosi Bíróság honlapján.

A közlemény szerint az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott fellebbezett.
"A feljelentő polgári jogi igényét a bíróság egyéb törvényes útra utasította, mivel a kártérítés jogalapjának, illetve összegszerűségének bizonyítása a büntetőeljárás aránytalan elhúzódásával járt volna" - tartalmazza a bírósági közlemény.

Novák Előd egy a gyülekezési jog tárgyában született közigazgatási határozat felülvizsgálatát kérte, amelyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2008. április 7-én tárgyalt. A tárgyaláson a felperesként jelenlévő Novák Előd az alperes Budapesti Rendőr-főkapitányság részéről megjelent és a tömegdemonstráció során parancsnoki feladatot ellátó rendőrt a tanúvallomása után többször "ávósnak", illetve "hazugnak" nevezte.

Ennek nyomán indult eljárás Novák ellen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2009. január 6-án, tárgyaláson kívül hozott végzésében Novák Elődöt becsületsértés vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta. Novák Előd tárgyalás megtartását kérte.

Olvasóink írták

  • 5. meir 2011. április 29. 07:34
    „-(eloljaroban csak annyit,; III/III-as "nemzetbiztonsagi hivatal-hoz" Besugo volt!!)-”
  • 4. meir 2011. április 29. 07:32
    „3/SC!!
    Vard ki a veget!!
    aztan majd................akkor is igy <moderálva> am!!”
  • 3. SC 2011. április 27. 08:20
    „Jaja öreg!:-)))
    Kiderül majd róla,hogy az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt,de előtte ÁVó-s ezredes,44-ben nyilas keretlegény itthon,Németországban pedig evvel párhuzamosan SS kiképző tiszt.Most a zöld Mosad,vagy moszat magyarosan, magyarországi hínárbeszerzési felelőse és izrael titkos pattintott kőszerszám beszállítója...:-)”
  • 2. meir 2011. április 27. 05:29
    „1/VJack!
    a Novak Elod-nek is Van jocskan takargatni valo szennyese,csak Te meg nem tudod!! upsz!!
    amint az ugy kiszivarog,............lesz nagy megrokonyodes azt hiszem!!”
  • 1. VJack 2011. április 26. 22:15
    „Ávós becsület. Az igen.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kontrát: Gyöngyöspatán rend van

A Gyöngyöspatán húsvét előtt történtekről ejtett szót több frakció szónoka kedden a parlamentben… Tovább olvasom