Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Bajnai: Amit kell, ideológiától függetlenül kell megcsinálni

Mindenkinek az lenne a legjobb megoldás, hogyha ez a kormány tudná eljuttatni az országot egy elfogadott 2010-es költségvetéshez, majd rendezett körülmények között lehetne választást tartani - mondta Bajnai Gordon a Népszabadságnak adott interjújában. A miniszterelnök szerint az új kormány megszorításokkal bár, de lényegében olyan, amilyennek elképzelte. Lelkiismeret-furdalása azonban van, amiért nincs nő a miniszterek között.
Az interjúban Bajnai Gordon beszélt arról is, hogy nem tudott Gyurcsány Ferenc lemondási szándékáról, váratlan fordulat volt számára. Azonban a lépés szerinte új esélyt teremtett a szükséges nagyobb és bátrabb lépésekre. Az új kormányfő elmondta azt is, hogy lemondása után néhány nappal Gyurcsány Ferenc megkereste, hogy elvállalná-e a miniszterelnökséget, akkor viszont még nemet mondott. Másnap azonban szocialista megyei elnökök is ugyanezzel keresték meg, ekkor jutott arra az elhatározásra, hogy nem szabad nemet mondani a felkérésre. Bajnai Gordon az interjúban közölte, hogy a márciusi MSZP kongresszust megelőző hetekben már jelezte Gyurcsány Ferencnek, hogy lemond, hogyha nem tudnak "lényegesen nagyobbat lépni", felerősíteni a válságkezelést. Arra készült tehát, hogy már nem lesz sokáig kormánytag. A Sólyom Lászlóval való találkozóját korrekt, őszinte beszélgetésnek nevezte sok tartalmi, társadalompolitikai, gazdasági témáról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belőttek egy baranyai roma család házába szerdán este

Belőttek szerdán este egy roma család házába a Baranya megyei Oldon. Senki sem sérült meg, az öttagú… Tovább olvasom